Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-03-11 / 11. szám
EMMiElET nünk, hogy igaz és megtörtént dolgokat olvasunk, mert a könyv elején megesküszik az írónő, hogy csak az igazat írja és nem költött személyek és események szerepelnek regényében. Főleg a ferencvárosi bérházról, a nyomortelepről és áldott állapotban való sorsáról írt lapjai szomorúak. Az itt történtek leírása azonban úgy hat, mintha egy szegénygondozó nővér jelentését olvasnók, akit a főváros küldött ki, hogy illetékes ügyosztálya számára vizsgálja ki a segélyre szorulók szomorú helyzetét. Az ú. n. „proletárdolgozó” sorsot akarja megmutatni ezzel, de csak egyik oldalát mutatja meg. Méltánylandó őszinte és szókimondó hangja és hogy olyan témához nyúlt, amitől általában félnek az emberek. De hibáztatjuk, hogy nyelve sok helyen drasztikus, a realista ábrázolás érdekében olyan pornográf jelenetei vannak, melyek lerontják más jelenetek irodalmi értékét. Nem helyes mindent olyan formában visszaadni, ahogy elhangzik. Az irodalom nem fonográf. (Különösen anyjával való beszélgetései ilyenek.) Könyveinek olvasása azért is nehézkes, mert a párbeszédek nincsenek elválasztva. Különös, hogy gyermekének ajánlja könyveit. Az édesanyák mindig szépet szeretnek adni gyermeküknek, az írónő * élete azonban inkább szomorú és saj- nálatraméltó, de nem szép még akkor sem, ha igaz. S. K. * Barabás Pál: Józsefvárosi legenda. (Írás könyvkiadó.) Egy rövid mondatban tudom csak véleményemet összefoglalni: sűrített limonádé. Ez a valószínűtlen történet egy meghalt fiatal leányról szól, aki szellemalakban visszatér a földre, hogy jócselekedeteivel szeretteinek elrontott életét rendbehozza. Egy szimpatikus, élő szereplője van a könyvnek: ez az öreg Rezek doktor bácsi. A könyv többi szereplője mind ördög és angyal. Sch. A. y*~d**i ^ v ‘m * ni * >_rrori rv»_r~ru^ Láttuk Hatvani Perlusz Gyula festőművész a Műteremben rendezett kiállítását. A tárlat címe: Erdélyi havasok. 67 pasztell képet állított ki a művész, valamennyit erdélyi tanulmányúján alkotta. Ezek a képek azonban valahogy azt a benyomást keltik, minthogyha nem lennének elegendő elmélyedéssel és műgonddal alkotottak. Alapjában véve nem lehet ellenük semmi kifogást emelni, de éppen ez a tény mutatja meglehetős középszerűségüket. Egyetlen egy van csak, amit javukra lehet írni, nevezetesen az, hogy nem áldozzák fel a műkereskedői ízlés kedvéért egyéniségüket. Általában azt írták róla az újságok, hogy „képei fíno- mok”, ez azonban csak a fentebb elmondottak mellett írható í'óluk. Andante vagy a Szerelem muzsikája annak a svéd filmnek a címe, amelyet nagy reklám -előzött meg. Ez a film az elmúlt években látott harmadik zenei film. Elsősorban nemzeti sajátságaiban különbözik elődeitől, a német Szerenád és az angol Intermezzo című filmektől. Míg a német film nem tudta megtagadni sajátságos, kissé romantikába hajló felfogását és az an- \ azonos az Etelkuzu-éval. ,,Dan-a”: istennév, amely ,,ház-védő”-t jelent. „Dun, dán”: véd,- „a v. ab”: ház, pl. „ab-lag sumírul ,,házvilág” (ab-lak). A Boristhen-ész szóban a szóvégi ,ész” görög végzet, a „bor” folyó, marad „isthen”, ami azonos a „Dana” szóval: „házvédő, szállásvédő”. Szerintem idetartozik az „esztena” szó is. mivel a szlávok többsége valaha pásztorszittya volt, de elszlávosodott s megtartott igen sok uralaltáji szót anyanyelvéből. Itt nem „ház-őrző”, hanem „őrző-ház” az „esz-tena”. Az „esz” házat jelent a székely „esz-terhi v. esz-terja” szóban is, ahol „terhi v. terja” gyöke a sumir „túr, dur”, ?mi azt jelenti, hegy: „körüljár, tér-ül, be-tér”. „Esz-terhi”. a ház körüljárója. Szerintem az „esztem-dő” is idetartozik. A szóvégi „dő” azonos a sumír „udu”-val, ami „üdő, idő”-t jelent. Eszten-clő: Isten ideje. Csak később lett másértelmű szó. Ide tartozik régi leánynevünk, az „Eszton” is, mint talizmán név, — meg a Seb-astián, Seb-estyén” is, ami „Isten hívé”-t jelent. A „Gesztenye”-fa „házvédő, szállásvédő” fát jelent és a ,,Gesztenye”-folyócska is „szállásvédő”. Az „Isten” ősmagyar neve tehát azonos a „jizdan, iászdun, duniász, dungász, Dunguz, Dumuz, dingir, dimer stb.” szavainkkal és értelme mindegyiknek az, hogy „tűzhelyvédő, házvédő, szállásvédő, honvédő”. Az is a mi égi Atyánk! Az volt a múltunkban, az most is és az lesz a jövendőben is, a mi szent és hűséges „Honvéd ő”-nk! Dr. Pass László. 1 * i** **• ^ i vr*-iinrV»_rniOj fy&zda*) Fent a szárijävi ősvadonban élt fagyos tanyáján Pávo gazda; Küszködött, égett kezén a munka, ám az Űrtől várt földjére áldást. Gyermekével s asszonyával él ott kínnal szerzett sovány-kenyéren, árkot ásott, szántott és vetett s várt. Megjött a tavasz, a hó elolvadt s hóié elsodorta fél vetését; jött a nyár, jég-záporok zuhogtak s a ringó vetés felét lezúzták; Ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még. Haját tépve jajgatott az asszony: „Pávo, Pávo, átokvert öreg te, koldúsbot vár: elhagyott az Isten: rossz koldtfni, — éhenhalni szörnyűbb. Pávo, kézenfogva asszonyát, szólt: „Megpróbál, de el nem hágy az Isten. Felerész fakérget tégy a lisztbe, én ezentúl még több árkot ások, ám az Űrtói várom majd az áldást.” Felerész kéreg sült a kenyérbe, kétszer annyi árkot vájt a gazda, juha árán vett rozsot, vetett s várt. Megjött a tavasz, a hó elolvadt s megmaradt: vetés és porhanyó föld; jött a nyár, jég-záporok zuhogtak s a ringó vetés felét lezúzták; Haját tévve jajgatott az asszony: ..Pávo, Pávo, átokvert öreg te, haljunk meg, hisz elhagyott az Isten! Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb.” Pávo kézenfogva asszonyát, szólt: . Megpróbál, de el nem hágy az Isten. Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe, én meg duplaszéles árkot ások. ám az Űrtói várom majd az áldást.” *) A Nemzeti Könyvtár most megjelent 118—119. sz. füzetéből közöljük Runeberg, a finnek kiváló költőjének, a finn nemzeti himnusz írójának egyik legjellemzőbb, szép költeményét.
