Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-03-11 / 11. szám
szakszervezeti vezér és képviselő gyermekét ez alatt az idő alatt, de ezeknek a gyermekeknek egyháziassága ellen a legritkább esetben emelhettem kifogást s nem tapasztaltam, hogy a pártban exponált szülők visszatartották volna gyermekeiket az egyháztól, vagy lebeszélték volna őket arról, hogy pl. megkonfirmáltassák magukat. Azt viszont nem állítom, hogy pályatársaimtól és más egyházak lelkészeitől bőven hallottam volna hasonló tapasztalatokat. Nem evangélikus újságírók számára is megismételjük Luthernek azt a nagv örömujjongását: baptisatus sum. ami nála azt jelentette, hogy megkereszteltségének üdvöt jelentő bizonyossága életének legnagyobb eseménye. Hazánkban, hála Istennek, a műveltek gyermekei épenúgy felvétetnek a szent keresztséggel az egyházba, mint a szociáldemokrata munkások gyermekei. Több évtizeden keresztül látogattam o’yan fővárosi kórházat, amelvnek szülészeti osztályán rengeteg munkácgyermek született s emlékezetem szerint valamennyi ott született gyermek részesült a szent keresztségben. Az ápoló személyzettől és az orvosi kartól a legközvetlenebb tapasztalatok alapján tudom azt, hogv nem igyekezett senki sem kivonni vagy elvonni gyermekét a ! keresztségtől. Arra is igen világosan emlékszem, hogv amikor a huszas évek j elején Euróna nagyon sok országában az elegy háziatlanodás megindult s ?z emberek százai és ezrei tértek ki a különböző európai egyházakból — Németországban jóval több római katcilikus vallású ember hagyta el egyházát, mint evangélikus és a többi országokban is ez a mozgalom egyházunk lélekszámát észrevehető mértékben nem apasztotta. Mivel azóta visszatérések és újabb kitérő hullámok világszerte voltak s énen azokon a területeken amely helyeken az evangélikus, vagv Drotestáns keresztvénség tömbelhelvezkedései vannak, ezek a mozgalmak átütő eredményt nem értek el, azt kell állítanunk, hogy nekünk nem kell kívánnunk, hogv a nárt. tagjai belépjenek az egyházba, vagv ott különösebben tevékenykedjenek, mert hiszen ennek a nártnak a tagjai benne vannak az egyházban és minden alkalmuk és ioguk meg van arra, hogy »z egyházban is tevékenykedjenek. Egyházi törvényeink és jogszokásaink szerint néldául egvházi vonatkozásban semmi akadálya nrm volna, hogy bármelyik szociáldemokrata kénviselő egyben valamelyik evangé’ikus egyházközség felelősségteljes felügyelői tisztét is vállalja. Súlyosan félreértenének olvasóink, ha az eddigieket, mint a szociáldemokrata párt apológiáját, olvasnák ki sorainkból. Egyházunk mindéi tagjával szemben hirdet1' hogv valamennyiünknek meg kell ielenrü az élő Isten ítélőszéke előtt s tudia és hirdeti híveinek is, hogy emberek éc mozgalmak egyaránt elveszik jutalmukat vagy büntetésüket Istentől aszerint, amint éltek és cselekedtek Ezt nekünk épúgv kell prédikálni az uralkodó kormánypártok, felé. mint a nálunk legtöbbször ellenzéki helyzetben levő munkáspárt felé is. Nem közösíthetjük ki s^m a rártot, sem tagjait az egyházból és velük szemben sem adhatjuk fel sohasem a rem^nvt. hogy a keresztyénig megtért, tagjai lesznek akik méltók lesznek Isten kegyelmére Űgv érzem, hogv a nyugatibb ke reszt vénség egvházi férfiai is ilven okokból tudtak mindenkor és napjainkban is megértést tanúsítani a szociáldemokrata párttal szemben. Megjegyzendő és érdekes hogv az egyháznak éppen úgv rz az álláspontja, ha a párt valutáris értéke nagvon alacsonv, dQ akkor is. ha nagvon magas és ez még abban az esetben is. ha maga a párt nem kívánja pz egyházat meglátni, munkáiét helyeselni, vaoy támogatni. Szóval ecré-zen függetlenül attól, hogv a sfzociál- demokrata nártnak hazánkban mi a vé’eménv^ a különböző keresztvén egyházakról, a mi egyházunk véleménye változatlanul és állandóan körülbelül ez. Azért használjuk a körülbelül szót. mert vannak olvan lelkészeink, akik a munkáskérdéssel nem foglalkoznak s egészen érdektelenek e kérdésben. Azért is használtuk ezt a kifejezést mert teológiai gondolkodásunkban sem éreztük szükségét a kérdésnek dogmatikai megfogalmazására s ezért is. mert bár egyházunkban a küriarchiának mindig volt szava, még a tan kialakításában és elismertetésében is. világiunk természetesnek tartották általában azt. hogv az egvház a szociáldemokrata pártban élő tagiaival szemben épen úgv képviselje atyai gondoskodását, mint minden más egyházhivővei szemben. BfeNCfllKUSM édesanya. Vele volt ötéves kisleánya. Elpanaszolta szerencsétlen házaséletét. Egyszer csak a kisleány beleszólt és azt mondta: Apa mindig csak veszekszik és soha nem imádkozik. Elmondtam ezt a kis történetet útitársaimnak és hozzátettem: Íme. mi is így teszünk, — sokat panaszkodunk és keveset imádkozunk. Egy percnyi csend lett, azután megint megindult a beszélgetés. Nem az imádkozás, a panaszkodás. Szóvátesszük hogy az egyik délutáni lap egyik számában furcsa kis elmefuttatás látott napvilágot Operaházunk közönségének változásáról. Igaz, hogy nagyon sok odanemvaló „újgazdag” tolong és egyáltalán nem megfelelő viselkedésével és hangosságával kellemetlenkedik. A cikkíró azonban nem ezek ellen emelte fel szavát, hanem azok ellen az „egyszerűbb” megjelenésű emberek ellen, akik szerinte azért nem öltöznek megfelelően, mert nem tudják, hogy mit kell felvenniök. Nagyon különös a mai világban az, hogy ilyet szóvátesz valaki. Társadalmunknak éppen kistisztviselő rétege, amelyik azelőtt az állami színházak törzsközönsége volt, egyre inkább nem képes megfizetni azokat az árakat, amelyre most lecsapott az árellenőrzés. De ha a ruha teszi az embert, akkor ők sem odavalók. Mi a magunk részéről inkább örülünk annak, hogy olyan rétegek is eljönnek az Operába, még ha egyelőre nem is hozzáértőként, akik eddig távolmaradtak tőle. Lehet, hogy a kultúrának ez a fajtája idegen még a számukra, de vagy megszokják, vagy elmaradnak. Joguk azonban van ehhez is és kívánatos is, hogy éljenek vele. hogy egyik reggeli lapunk vasárnapi számában megdöbbentő tartalmú cikket láttunk eldugva. A cikk beszámolt először egy falusi kölcsönkönyvtárbán tett látogatás eredményéről, azután pedig a falvakban járó színtársulatok műsoráról. Azt írta az írónő, hagy a kölcsönkönyvtárakban Forró Pált, Vaszarit és hasonló színvonalú és tartalmú könyveket ajánlanak a falusi magyaroknak, ma: a népi irodalom virágzása idején. A színpadon pedig pedig kizárólag a pesti operettirodalom ..gyöngyei” szerepelnek. Kívánatos lenne, ha tudnánk, hogy melyik faluról és falvakról szólt a cikk és felhívhatnánk rá az illetékes kultuszkörök figyelmét. hogy egyik kormánylapunk immár 80-ik folytatása felé visz egy egészen ponyvahangú, Biliéi, Jackie-val, Csontvázszigettel, elrejtett kincsekkel, angol és magyar kiszólásokkal tarkított regényt. Nagyon meglepi az embert, hogy éppen a félig-meddig hivatalosnak mondott sajtóorgánum, amelynek folytatásos regényeit azelőtt, régen, amikor még nem volt kormánylap és nem újult met, Komáromi János és hasonló íiók írták, most ilyen regénnyel kísérletezik. Vaijon a lap olvasóközönsége kívánt ez úton pótlást a ma már csak itt-ott és nagyon drágán vásárolható ponyvaregények helyett, vagy valami más oka van? Hogyan jöhet Dékány
