Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-02-08 / 6. szám
a&Ncaikum tartottak a belváros rendezésével kapcsolatban a Deák-téri leánygimnázium új elhelyezkedése és új épülete kérdésében. Az összes egyházközségek egyhangúan és szívesen vállaltak érdekeltséget a főváros egyetlen evangélikus leányközépiskolája szempontjából olyan fontos kérdésben. A Országos Evangélikus Tanáregyesület választmánya dr. Bánkúti Dezső budapesti leánygimnáziumi igazgató, az egyesület elnökének tiszteletére összejövetelt rendezett, melyen a választmány tagjai, az iskolai és egyházi hatóságok képviselői is megjelentek és melegen köszöntötték őt tanügyi főtanácsossá történt kinevezése alkalmából. Halálozás. Özv. beődi Zongor End- réné, sz. halasi Nagy Karolina, Zongor Béla, körmendi esperes édesanyja 88 éves korában Körmenden elhunyt. Holttestét a kisgeresdi temetőben helyezték nyugalomra. Martos Ödönné, sz. Nemes Rózsa, Martos Ödön büntetőintézeti ev. lelkész neje 26 éves korában Sopronbán- falván elhunyt. Martonházai Marton János, kormányfőtanácsos, ny. főügyész, a tiszai egyházkerület volt világi jegyzője és főügyésze, a pesti egyház volt presbitere 88 éves korában Budapeten elhunyt. A rimaszombati temetőben lévő családi sírboltban helyezték nyugalomra. A pécsi Angster orgonagyárat mély gyász érte. Angster Oszkár, aki fivérével, néhai Angster Emillel 4 évtizeden át volt irányítója a gyár életének és megalapozója a név mai becsületének, Budapesten váratlanul elhunyt. Örökébe már a harmadik generáció lép és veszi át a gyár ügyeinek irányítását, amelyben már évek óta részt- vett és melynek munkája alól az idősebb generációt fokozatosan mentesítette. Angster Imre és Angster József old. gépészmérnök az otthon szerzett alapokat külföldi tanulmányúttal is tökéletesítették, hogy a kor ütemével lépést tartva, új lendülettel haladjanak tovább a megkezdett úton és szolgálják a magyar orgonagyártásnak külföldön is elismert hírnevét. Adományok a sárszentmiklósi evangélikus magyar házak felépítéséhez: Dr. Deák János egyetemi tanár és felesége, Sopron 20P, v. Sallav István ny. tábornok, Bpest 90 P, Kovács Ilona, Bánszállás 5 P, Kmety Irén, Bpest 9 P, Kéri Gáborné, Bpest 5 P, Pilisy N., Budapest 10 P, dr. Battlay Ákosné, Bpest 4 P, v. Magyar Zoltán, Szeged 2 P, Katzbeck Gusztáv, Pest- szentlőrinc 25 P, Váckisújfalui vasárnapi iskolások 8.40 P, Adorján Ferenc ny. gimn. igazg., Nyíregyháza 5 P, Becker Róbert e. m. ny. miniszteri tanácsos, Bpest 3 P, özv. Horváth Sán - dómé, Tokaj 10 P, Spaner Klára, Budapest 10 P. Orgonaest. Peskó Zoltán fasori karnagy, orgonaművész február 21-én este 8 órakor tartja orgonaestjét a Zeneművészeti főiskola nagytermében. Németországi egyházzenei tanulmányai után ez az első nyilvános szereplése. A hangversenyen közreműködik a fasori és kelenföldi evang. egyesített énekkar. Műsoron Bach, Pachelbel, Reger, Perényi orgonaművei, Kárpáti: Jézusom él, Gárdonyi Z.: Karácsonyi bölcsődal, stb. Jegyek a fasori és kelenföldi lelkészi hivatalokban is kaphatók. 8 Evangélizáció után már úgy indult a vendéglátó szalon felé, mint egy másik világ polgára. Ahogy belépett, a díszes társaság egyszerre körülfogta s vidám kérdések röpködtek körülötte: Na, ért valamit? Miről csacsogott a mezei prédikátor? S természetesen hasonló hangú választ vártak, szellemeset, gúnyosat, már ahogy az ő körükben komolyan dolgokról nyilatkozni szoktak. Matild azonban mélységes nyugalommal és egyszerüsséggel csak ennyit mondott: — Nagyon értékes volt. Akarjátok hallani? Megpróbálom elmondani. S egyszerre megeredt az ajka, jöttek a szavak izzó erővel, tüzesen, míg a szeméből csendesen patakzott a könny. Annyira belemerült mondanivalójába, hogy észre sem vette, mennyire megdöbbent ettől a hangtól az egész társaság s hogy nyúlnak meg az arcok, izzadnak a homlokok kínos zavarukban. Egyszerre azonban, ahogy elragadtatásából kipillant, neki is tudatáig ér a helyzet fonáksága. Szó közepén akad el a hangja és sarkon fordulva, átszalad a másik szobába, ahol édesapja teázik az öregebbekkel. Apja rögtön feláll és aggódva lép eléje, mikor feldúlt arcára pillant: — Beteg vagy, kislányom? — Nem, apám, eddig voltam beteg, de azt hiszem, most egészen meggyógyulok. Kérte, hogy kísérje haza. Útközben is csak ennyit mondott neki, élete fordulóponthoz érkezett. Édesapja nem kérdezősködött. Szótlanul visszatért a társaságba, Matild meg szobájába zárkózott. Ott aztán térdre esett és kiöntötte szívét Isten előtt úgy, ahogy még soha. Maga mondta el később, mennyire szégyenli ezt a harcos, dörömbölő imádságot. Lehet, hogy az volt — Isten azonban meghallgatta. Neki nem az a fontos, mi van az imádságban, sokkal inkább, hogy mi van a szívben. S Matild szíve őszinte volt fenékig. Isten kezébe tette egész életére minden feltétel és fenntartás nélkül. És Isten elfogadta. Mikor térdéről felemelkedett, olyan mélységes nyugalom öntötte el szívét, hogy pár percre rá szelíd, álomtalan álomba zuhant. S másnap reggel olyan sugárzó boldogsággal ébredt, olyan újjongó örömmel telten, hogy szinte attól félt, szétreped tőle a szíve. Táncolva szaladt le, hogy megölelje édesapját. Aztán sorba ölelgette a ház minden lakóját. S legszívesebben szívéhez szorítottta volna az egész világot... * Az azonnal megvilágosodott Matild előtt, hogy ha egész élete az Űré, akkor minden napját és óráját az ő szolgálatában kell eltöltenie. Csak azt nem sejtette még, hol jelöli ki az Űr szolgálatának színhelyét. De nem is törte rajta a fejét. Mindent megmutat az Űr, mikor eljő az ideje. S egy nap jött egy kis szürke háziesemény, amelyből — Isten akaratával — mégis nagy dolgok kerekedtek. Szobája ajtaján elromlott a zár. Se kinyitni, se becsukni nem lehetett. A csináltatás, szokás szerint úgy ment, hogy hoztak az állami börtönből egy fegyencet, aki értette a lakatos mesterséget. A bokáján és csuklóján megláncolt ember ott állt tehát a hófehér lányszobában és bajlódott a zárral. A börtön árnyéka sötéten és siváran hullott rá újra a tisztaság és ragyogás honára. „Kínzó zavarban voltam s bensőmben az ösztönös tanításnak nehéz érzéseit kellett leküzdenem, mire ezt az embert meg tudtam szólítani’' — mondta el Matild sok esztendő múlva. •— Ügy látszik, a testi ember ösztönei lázadtak benne a rendelt sors ellen. — De az ember egyszerű válaszai eloszlatták zavarát s rövidesen meg mert kockáztatni pár szót Istenről s a maga nagy lelki élményéről. S ime, bizonyságtétele nem hullott rossz talajra. A fegyenc egyszercsak felemeli a fejét s egyenest Matild szemébe tekintve, azt mondja nagy komolyan: — Ki kéne egyszer jönni hozzánk a nagyságos kisasszonynak s ott elmondani ezeket, mert bizony nagy szükségünk volna rá. (Folytatjuk.)
