Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-09-20 / 38. szám

teNcnikinmr

II némnelö munka ftlftlti

(Folytatás.)

Tehát a nép nevelőjében is vannak bizonyos feltételei a sikeres munkának. Ezeket a feltételeket így foglaltam össze: evangéliumi lelkűiét és kellő felkészültség. Az evangéliumi lelkűiéiből táplálkozik a magyar nép nevelőjének önzetlen odaadása. Az a viszonzást nem váró szeretet, amely a néppel való törődés közben nem úgy gondolkozik, hogy: na, ezeket az együgyű embereket is jól le- kenyereztem néhány udvarias szóval és sérelmeiknek az emlegetésével. Nálunk nem volt ismeretlen típus az a „népbarát", akj folytonos ellenzéki magatartásával szerzett népszerűséget, szidta a felsőbbséget, sokalta az adót, semmit sem helyeseit és minden ellen appellált, mialatt a közelben vagy a távolban ügyes kis önző céljaiért praktikusan összeszűrte a levet, talán a nép legveszedelmesebb ellenségeivel is. Az olcsó népszerűség elnyerésének ez a kísértése könnyen megkörnyékezi a nép tiszta szándékú nevelőjét is, akár egyszerű beszélgetésben, akár népművelési vagy népfőiskolái előadáson, ahol p. o. a parasztság történelmi szenvedéseiről beszél vagy jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetét akarja ismertetni. Ilyenkor érezzük, hogy ha nem tudott bennünk felülkerekedni az evangéliumi lelkűiét, akkor nem népnevelést csináltunk, hanem néplázítást és semmivel sem voltunk különbek, mint a népnevelés örök kerékkötői, a demagógok. Ezért kell újra meg újra hangsúlyozni, hogy a magyar nép régen esedékes nevelésének nincs biztosabb alapja, mint a tisztán értelmezett, politikai osztályérdekektől és üres szószátyárkodásoktól egyaránt mentes keresztyénség, a népnevelő munkának pedig nincs fontosabb feltétele és biztosítéka, mint az evangéliumi lelkidet.

A népnevelő másik szükséges tulajdonaként említettem a felkészültséget, a világos látást. Nem valami nagy tudományosságot kell ezen érteni, amely hiányos lenne az összes szociológiai, statisztikai, néprajzi, gazdasági és szép- irodalmi könyvek áttanulmányozása nélkül. De aki áhítatos komolysággal és eredményesen akarja nevelni a magyar népet akár az iskolában, akár az iskolán kívül vagy a népfőiskolái tanfolyamokon vagy a magánéletben, legyen lelkész, tanító, tanár, orvos vagy gazda, annak mégis mindenképpen rendelkeznie kell bizonyos tájékozottsággal, ítélőképességgel, világos látással a magyarság életének nagy kérdéseiben. Látnia kell, hogy mi a fehér és mi a fekete. Tisztában kell lennie avval, hogy mi az értékük p. o. Móricz Zsigmond regényeinek és mit jelentenek Herczeg Ferenc írásai abban a nehéz küzdelemben, amely nem most kezdődött el a magyar élet megtisztásáért és megmentéséért. Tudnia kell, hogy milyen sokirányú ellenállásba ütközik ez a felszabadító háború az irodalom, a zene, a különféle tudományok, a társadalmi és gazdasági élet szorosan összefüggő hadszínterén. Szánalmas és kétségbeejtő dolog az, amikor a népnevelésnek jóhiszemű és buzgó munkásai még csak nem is tudnak erről a küzdelemről, s a magyar léleknek elkerülhetetlen harcai mögött nem sejtenek mást, mint kicsinyes emberi indítéA dolgozó diákleány

Kora inkább a húsz év felé közeledik, öltözéke iskolában jól- rosszúl összeállított egyenruha, sok helyen sapka, vagy a diáklányok makacs, sapkától való idegenkedése esetén szép hajadonfő-viselet, balkézben szakadozott aktatáska, mely iskolatáskát pótol s az elmaradhatatlan, mindig vidám beszélgetés.

Gimnáziumba járó diáklányok a legjobb társadalmi osztályokból kerülnek ki. De gimnáziumokba járt a múltban a legtöbb nem árja diáklány is s azért volt ezekben az iskolákban sok fegyelmezési- és nevelési probléma. Tanítónőképzőiskolai növendékek hivatalból és hivatásból mindig a legkomolyabbak. Békében a legmaradibb magyar úri középosztály gyermekei látogatták ezeket az iskolákat. A kereskedelmi leányközépiskolákat egészen a jelen tanévig a legalacsonyabb társadalmi réteg tanulni és felfelé érvényesülni akaró gyermekei lepték el. Mindhárom iskola más és más lelket formált és formál.

Iskolában mindén diákleány jól fegyelmezhető, engedelmes, egyházi szempontból is teljesen kifogástalan. Szünidőkben változik egy kissé a magatartás. Évekkel ezelőtt minden tanév elején arról hallottunk növendékeinktől, hogy milyen gondnélküla, kedves időtöltésben volt részük. E tanév kezdetén váratlan oldalról ismerhettük meg növendékeinket. A fővárosi diákleányok nagyrésze kereső állásban helyezkedett el. Azok, akik eddigi tanulmányaik alapján kereskedelmi hivatalnoki pályára készültek, már ezen a nyáron hivatalba jártak. Némelyik több, mint 200 pengőt takarított meg s közelharcba került az igazgatójával, akinek őszintén elmondotta azt, hogy egész évre ki akarja fizetni minden iskolai járandóságát, mert most pénze is van s* nem akarja azt, hogy a pénze épen akkor fogyjon el, amikor annak az ő szemében más értéke lesz. A diákleányok másik része nyaral- tatási akciókon vett részt. Messziről mindenki azt gondolja, hogy ez foglalkozás a tanítónőjelöltek kizárólagos munkaterülete volt. Legnagyobb meglepetésünkre épen olyan növendékek, akik sem a kisebb növendékekkel való beszélgetésben, sem a magántsnítás foglalkozásában nem tűntek ki eddig előnyösen, Budapestről az ország minden pontjára szétszórva vállaltak ilyen beosztású foglalkozást. Napközi óvodákban, nőszövetségek és egyéb társadalmi alakulatok által fenntartott üdülőhelyeken 16—18 éves diáklányok vezérkönyvek gyors elolvasása és megemésztése után olyan jó nevelői munkát végeztek, amit a megbízóik egy percig sem reméltek tőlük. Az egyik kereskedelmi középiskola igazgatójának levelei között van két papi-levél. Mindkét lelkész áradozva dicséri a diáklányokat azért a fáradhatatlan és önzetlenül,, önfeláldozó munkáért, amit a lelkészek falvaiban a nyár folyamán végeztek. A sportoló diáklány, akinek nővérei már munkatáborokban is voltak, az egyik földmívesnél a bevonult katona-fiú helyett fizikai munkát vállalt. Ez a különlegesen erős izomzatú diáklány versenyt kapált a falusi lányokkal s napokon keresztül együtt kaszált meglett férfiakkal. Nincs az a svájci nyaralás, amely egészségesebbé tehette volna ezt a növésben lévő gyermeket, mint a játszó tevékenység. Falusi szakértelme majdnem kifogástalan, csak egy szomorúságában nem tudták őt sem a falu, sem a faluról származott tanárai megvigasztalni s ez az volt, hogy a nyár folyamán nem tudta megtanulni sem a kaszakiverés, sem a kifenés művészetét.

Szokatlan és váratlan beszámolók ezek a vallomásokra felépített sorok. Mindenesetre nagyszerűen pótolnak a város és falu kibekítése körül minden papíros-vitát, de állandósítják szemeink előtt azt a rejtélyt, miként volt az lehetséges, hogy a szellemiekre s lelkiekre nevelő iskola és annak felelősei előtt eleddig eléggé rejtett maradt az, hogy milyen értékes képességei vannak annak a városi, vagy fővárosi diáklánycsoportnak, melyről sokan úgy gondolkoznak, hogy olvasmánya a Színházi Magazin, érdeklődésének tárgya a film és a tánc, stb. S íme, most egyszerre kiderül az, hogy más is él ezekben a gyermekekben.

Ezek a dolgozó lányok kivétel nélkül megszerették a falut, a falusi életet és a falun élő embereket is. Egy ponton mutatkoztak csak a hiányok. Ez a templom és istentisztelet kérdése volt. Voltak olyanok,