Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-02-22 / 8. szám
Évi jelentés, számadás, költségvetés, építkezések. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság február 20. és 21. napján Budapesten konferenciát rendezett „Nemzet és társadalom” címmel. Az első napon az elnöki megnyitót Kapi Béla püspök mondotta, Túróczi Zoltán tartott előadást „Egyház és nemzet” címmel, Ottlyk László egyetemi magántanár pedig „Állam és nemzet” címmel. A második napon Trócsányi György országgyűlési könyvtárigazgató „Nemzet és társadalom”, Szabó Imre esperes pedig „Nemzetnevelés” címmel tartott előadást, összefoglalást és zárószót mondott D. Kapi Béla püspök. Halálozás. Ajkay Elemér földbirtokos, a vasi középegyházmegye gyámintézeti világi elnöke, az uraiújfalui egyházközség felügyelője 70 éves korában elhunyt. A Protestáns Országos Arvaház febr. 22-én d. u. V26 órakor tartja meg sze- retetvendégségét. Teajegy ára 1 pengő. A háziasszonyi tisztet 132 úrnő vállalta. A műsoron szerepel az árvák énekkara Vargha Sándorné vezetésével, Kiss Editke árvaházi növendék szavalata, énekel Várady Ferenc főmérnök, énekművész V. Beliczay Ilona zongorakíséretével, szaval Gabulya Miklós árvaházi növendék, énekel az árvák énekkara Vargha Sándorné vezetésével. A Diósgyőri Evangélikus Nőegylet és Leányegylet által rendezett és a m. kir. iparügyi minisztérium által engedélyezett háziipari' tanfolyam a napokban nyert befejezést ruha- kézimunkabemutató ünnepély keretében. A tanfolyamot Bócsy Etelka miskolci háziipari tanítónő vezette,, a résztvevők lelki gondozását pedig Moravcsik Sándor lelkész végezte. A tanfolyam tárgyai voltak: fehérnemű, ruhavarrás, kesztyű-, papucskészítés, értéktelennek látszó maradék-anyagokból és sok, a mindennapi élethez szükséges használati tárgy előállítása. A hasznos munkák elsajátítása már egymagában is nagy örömöt jelentett a fiatalságnak, amely a tanfolyam alatt a kiváló vezető részéről megfelelő lelki gondozásban is részesült, de anyagi eredménnyel is járt, mert többen a résztvevők közül kézimunkáikkal • — amelyeknek, mint karácsonyi ajándékoknak volt nagy keletjük — 40—50 pengő keresetre is szert tettek. Az elért szép eredmény arra indította a nőegyletet, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel csipkeverő- és fonótanfolyam engedélyezését is kérelmezze. Igen melegen ajánljuk nőegyleteink figyelmébe ezt az áldásos, nemzetépítő intézményt, amelynek üdvös hatása nem maradhat el. Helyreigazítás. Lapunk febr. 8.-i számában vitéz nagy-megyeri Nagy Károly „Evangélikus közösségtudat" c. cikkébe sajnálatos értelemzavaró hibák kerültek. A második bekezdés utolsóelőtti sorában „szenvedélyes" szó helyett szenvedőleges olvasandó; a harmadik bekezdés első mondatában „keresztapai elvállalására" helyett keresztapai tisztének elvállalására olvasandó; végül a cikk utolsó mondatában „tekintélye" és „tiszteletet" szavak helyett tekintélyét és tiszteletét olvasandó. 8 kiugrik a kebléből. Félkezét rajta kellett tartania. Könyörgő fohász szakadt fel belőle erőért és bátorságért a bizonyságtevéshez. És még valamiért. Hogy az Űr segitse a finn nyelvű beszédben. Az ő köreikben ugyanis akkor még leginkább csak a svéd nyelv járta. Finnül csak akkor beszéltek, ha a néppel érintkeztek. Gyöngének, üresnek, erőtlennek érezte magát Matild, amíg a rabokra várt. Tán meg is szalad, ha nem szégyenli. De aztán eszébe jutott, hogy az Űr az „üres edényt” tudja csak igazán megtölteni. Rábízta tehát magát az Űrra és kilépett a sekrestyéből. Ott állt szemben többszáz férfivel. Villogó, vagy sötét szemek meredtek reá. Ellenséges, gúnyos mosolyok villantak. Darabos, szinte állatias arcok bámulták. Most lett volna csak ideje, hogy meginogjon s elfogja a remegés. S ime, csodálatosképpen olyan mélységes nyugalom szállt reá, mintha az óceán fenekén lenne. Beszélni kezdett s nem is jutott eszébe, milyen nyelven. Nem kereste a szavakat, nem akadozott. Jött minden magától, mintha csak valaki öntötte volna a szavakat ajkai malmára. Halálos csönd feszült a kápolnára. Amíg beszélt, nem hallott mást, csak a saját hangját. Mikor elhallgatott, csukló, zokogó hangok ütötték meg a fülét. Köröskörül úgy sírtak ezek a kőből faragott, nagy darab emberek, mint a kisgyermekek... * Attól fogva minden reggel belépett Matild Kakola kapuján és csak késő este, az éjszakai kapuzárás előtt lépett ki rajta. Egész nap a rabokkal foglalkozott. Találkozott ott is volt vasa-i foglyokkal. S milyen örömmel hallotta róluk, hogy a legjobb magaviseletűek. Pedig Vasában nem ilyenek voltak! Leginkább négyszemközt szeretett beszélni rabjaival. Celláról-cel- lára járt. Olyanok számára pedig, akik többedmagukkal voltak egy cellában, kapott a börtönlelkésztől egy kis szobácskát, ott fogadta őket. S ezek a négyszemközti beszélgetések szinte fontosabbak voltak, mint a bibliamagyarázatok. Noha éppen ennél a munkánál jelenthetett nagy akadályt túlságos fiatalsága. De mindent legyőztek kivételes képességei és a szeretet. Olyan megértéssel, gyüngédséggel és tapintattal tudta kezelni a legkényesebb kérdéseket, hogy soha zavar vagy feszült pillanat nem keletkezett. Már természettől fogva jóságos, barátságos lélek, de most ezen felül is elöntötte szívét valami olyan mélységes és forró együttérzés ezek iránt a szenvedő, külső-belső nyomorúsággal vert emberek iránt, amit ezelőtt maga sem hitt volna magáról. Mintha a szeretetnek valami forró gejzírje fakadt volna fel a szívében. Csak az érhet szívig, ami szívhői jő. Ez volt munkájának alapelve. Előbb meg kell nyerni a szívüket, csak akkor kezdhet velük valamit. Amikor az őr felnyitott előtte egy keskeny, zord cellaajtót s belépve, megvárta, amíg az őr lépései eltávolodnak, hogy igaz lélekkel mondhassa a rabnak, Istenen kívül senki más nem hallja beszédüket — mindig úgy érezte magát, mint az aranyásó, aki leszáll a mélybe és sziklák, kövek halmazán tör keresztül, hogy valami kis nemes ércet napfényre hozhasson... Ügy, mint a kútásó, akinek évmilliók óta lerakodott homok, kavics és agyagrétegeken kell keresztülhatolnia, hogy eljuthasson oda, ahol egy vékony kis élő vízerecske szivárog... Amíg ide el nem jut, addig minden hiába. S hogy ide eljuthasson, annak minden egyes embernél más az útja. Matild nagyon jól tudta ezt s szinte iszonyodott minden egyöntetűségtől. (Folytatjuk.)
