Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-02-15 / 7. szám
ben.” (A Helikon kolozsvári találkozójának határozatából.) „... Alig pár hét alatt huszonötezer cikk jelent meg a magyar sajtóban Erdélyről. Hankiss Jánossal beszélgetve erről, a kiváló debreceni professzornak az az ötlete támadt, hogy valamiféle Erdélyi Múzeumot kellene létesíteni azon frissiben a cikkanyag összegyűjtésére.” (Gál István.) A Helikon januári száma Áprily Lajosnak nagyszerű új Peer Gynt fordításából közöl gyönyörű részleteket. (Ase halála.) Erdélyi Szemle. „...Nem tudom kifejezni: a Felvidék lelkében milyen mély sérelmeket okozott a magyar bürokrácia aprólékossága, sokszor tehetetlensége és általában az a jellemvonása, hogy nem tud szolgálni gyorsan, pontosan, kéretlenül. Erdély húszéves balkáni közigazgatást látott. Ez azt jelentette hogy rendes úton semmit sem lehet elérni, de vesztegetéssel mindent hamar. Aki nem sajnálta a pénzt, gyönyörűen kiszolgálták. A magyar adminisztráció becsületes, kicsit gőgös és még abból a világból hozott át lelki hagyományokat, mikor az igazgatás földesúri tevékenység, patriarkális hatalom gyakorlása volt. Ma az adminisztráció kiszolgálás. Nagy hiba volna, ha Erdély a magyar közigazgatásnak csak hátrányaival ismerkednék meg. Ezért szükséges, hogy lehetőleg Erdély igazgassa önmagát...” „... Erdély mindig szabadelvűbb volt, mint az anyaország... Természetesen azt sem lehet hagyni, hogy a magyar közgondolkodás merőben ellentétesen ítélje meg ezeket a dolgokat. Erdélynek nincs igaza, amikor liberális szólamokat hangoztat és helytelenül cselekednek az erdélyi vezérférfiak, amikor a szabadkőmíves páholyokba beléptek. A magyarság jogaiért és az emberi jogokért a magyar közélet fórumain jobban lehet küzdeni...” (Ravasz László.) Kelet Népe. „... A polgárnak, akinek már csak tárgy a vagyon, a közöttük levő vagyoni különbségek csak százalékokat jelentenek, számokat a főkönyvben, esetleg társadalmi megkülönböztetéseket, de nem kalóriákat és testi-lelki kondíciót. A parasztban azonban minden gazdasági tétel erővé, izommá, csonttá és életörömmé változik. A polgár és a hivatalnok a természeti valóság fölött él, a paraszt a valóságban, a legalsó határon, ahol a dolgok összefolynak, ahol a kiadás-bevétel nem pénz és nem adótétel csupán, hanem élet vagy halál, erő vagy sorvadás...” (Veres Péter.) A Kelet Népe megkezdte Tolnai Lajosnak, „az elsikkasztott” nagy magyar regényírónak egy rövid regénye közlését Móricz Zsigmond átírásában. Irodalmi csemege! Egyedül Vagyunk. „... A faluból való menekülést csak úgy tudjuk megakadályozni, ha jövedelmezőbbé tesszük a mezőgazdaságot, a városi élet előnyeit és változatosságát pedig a falu számára is elérhetővé kell tenni. Ki kell vinni a faluba a civilizációt és a kultúrát, össze kell kapcsolni útakkal és közlekedési eszkösolja”, hogy „egyes testületek híranyaguk forgalombahozatalát „monopolizálják”. Mondani sem kell, mennyire sértő ezekkel a magas erkölcsi testületekkel szemben ez az illetéktelen és merőben szokatlan „kérdőre vonás”, amelyre a keresztyén, magyar jogállamban, ilyen formában újság eddig még nem merészkedett. Megtetézi mindezt még azzal, ]?ogy a végeredményben az ő érdekében is álló szolgálat munkáját — cenzúra- szerű „korlátozás” és „mesterséges gátak” emlegetésével zavarja össze. 4. Ugyancsak a fogalmak furcsa elkeverése, amikor a Magyar Nemzet feltételezi a protestáns egyházakról, hogy kifogásolnák, ha bármely lap „elmélyedőbben” foglalkozik, „önszántából” a protestáns eseményekkel. De „elmélyedőbben” foglalkozni, ez már nem riportot, hanem vezércikket, elvi mellénkállást jelent és ilyesminek eddig protestáns vonatkozásban nyomát is alig láttuk a Magyar Nemzetben. 5. A Magyar Nemzet előfizetőket gyűjtő országos körútja során azzal az indokolással is igyekezett előfizetőkül és olvasókul protestáns egyházi tisztviselőket és egyháztagokat megszerezni, hogy fokozott figyelemmel lesz az egyházi hírekre is; ezektől az előfizetőktől, olvasóktól — nem számítva a lapjában hirdettető protestánsokat — tekinté- télyes bevételekre tesz szert. Mindezek fejében és ellenében a protestáns lelkészeket, tanárokat, tanítókat, presbitereket — és netalán a püspököket is — most még a saját riportereiként is beállítaná. Kijelenti ugyanis, hogy „csak felkérésre közöl protestáns egyházi híreket”; amiből önként kell következnie, hogy protestáns egyháztagoktól :— előfizetési díjat, hirdetést, példányonkénti árat is — csak felkérésre óhajt elfogadni... Mert azt csak nem tételezhetjük fel a Magyar Nemzetről, hogy ha protestáns olvasóinak egyházuk dolgában való kielégítését feltételekhez köti, akkor feltétlenül, feltételek nélkül, minden protestáns olvasót bebocsátana előfizetői-hirdettetői közé... * Egyelőre csak ezeket akartuk elmondani. A Magyar Nemzet cikke és magasabb érdekeket sértő eljárása kényszerített reá. És ez ismét visszamutat a magyar protestantizmus nagy hibájára: hogy tudniillik még mindig nincs önálló napilapja. Három és egynegyedmillióra megnövekedett magyar protestáns társadalom ne tudna 50—60.000 újságolvasót a saját egyháza, saját világnézete, a saját sorsa szolgálatába állítani!? Ki-ki elgondolhatja, merne-e akkor így beszélni velünk akármiféle más orgánum. És végül: egy ilyen protestáns napilap megoldhatná nemcsak egyházi életünk kiáltó sajtóbeli elhanyagoltságának évtizedek óta vajúdó kérdését, de megteremtené a napi fórumot legnagyobb igényeink és nemzeti szolgálatunk állandó érvényesítésére is. E. M. Hogyan születik az evangélikus ifjúság ? A közelmúltban több cikk foglalkozott lapunkban az evangélikus ifjúsággal egyházi szempontból. A cikkek nagyjából egyetemi ifjúságunk keresztyén nevelésének, az ifjúsági istentiszteleteknek és pedagógusaink keresztyén képzésének a kérdésével foglalkoztak. Ezek az írások kimondottan vagy a sorok között kifejezve arra a végső megállapításra jutottak, hogy evangélikus ifjúságunk keresztyén hite és magatartása, különösen az egyetemi fokon, ahol ifjúságunk önálló élete kezdődik, sok kívánnivalót hagy maga után. A cikkirók az orvoslást a középiskolai vallástanításban, közelebbről a középiskolás diákszövetségek megalkotásában, az ifjúsági istentiszteletek nívójának az emelésében és az evangélikus pedagógusok keresztyén képzésében keresték. Kétségtelen, hogy evangélikus ifjúságunk jövője nagymértékben a vallástanítással függ össze, olyan értelemben, hogy a vallástanítás számunkra egy szent nevelői munka, kényszerű kenyérkereset, vagy ugródeszka-e egy jobb jövő felé? Az ifjúsági istentiszteletek mondanivalója és színvonala is elhatároló jelentőségű lehet ifjúságunk jövendő egyházias vagy egyháziatlan magatartása tekintetében. Eddigi fejtegetéseinkben azonban a legfontosabb kérdéssel még nem foglalkoztunk. S ez az, hogy a nevelés alapjában véve a már kifej4
