Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-02-08 / 6. szám

Az új békéscsabai énekeskönyv II. (Folytatás.) Nagyon kevés ú. n. temetési éneket közöl, hiszen a múlandóság és készület a halálra cim alatt közölt énekek nem is temetési énekek. Fel­tételezi — úgy látszik — egy külön temetési énekeskönyv használatát. A reggeli, déli és esti énekek száma szintén kevés, de ezeknek az alkalmi énekeknek a legszebbjeit közli. Szerintem is pl. a Dt-ból át­vett 4 esti ének (,,A nap immár elenyészett”, ,,Most nyugosznak az erdők”, ,,Az éj im érkezik”, ,,A nap lement, óh Jézus maradj vélem”) pótol más 15—20 szentimentális esti éneket. A „Maradj velünk, mi Krisztusunk” éneknek inkább van helye az esti énekek csoportjában, mint a keresztyén anyaszentegyházról írott énekek között. Kérdezhetné valaki, miért nem vettek föl több szép magyar éne­ket? (Hogy csak egyre utaljak: a Keresztyén Igazságban is jelentek meg újabb gyűjtemények. Pl.: Paradicsomnak te szép élő fája...) A fele­letet maga a szerkesztő adja meg. Ősi magyar és evangélikus ének az is, amelyik a középkor fáján termett, hiszen mienk mindaz, amit az Evangélium nyújt. Másrészt ez csak kezdet sok szempontból; ritmikus éneklés szempontjából is. Az énekeskönyv egy részét úgy írták meg, hogy alkalmas legyen a ritmikus éneklésre, de csak a fontosabb ének­dallamokat látták el hangjegyekkel, mert „az összes eredeti dallamok­nak egyszerre történő bevezetése az istentiszteleten zavart idézett volna elő”. Helytelen, hogy sok éneket két-három részre vettek s az eredetileg összetartozót több szám alá osztották. Igaz, hogy jobb külön-külön mindent énekelni, mint egyes versszakokat állandóan kihagyni. Ha sok himnológusunk helyesen is állapítja meg, hogy 200—250 ének teljesen elég gyülekezeti használatra, én azt mondom, igen, de csak vasárnapi gyülekezet használatára. Ha pl. a magyarosodás valamelyik előre­haladott stádiumában a csabai gyülekezet hétköznapokon a magyar Tranosciust veszi elő. temetéseken is külön halotti énekeskönyvet for­gat, akkor ez a könyv minden igényt kielégíthet. Az eredeti lutheri liturgiához akar egyházunk visszatérni. A Dt énekeskönyv s előtte több hasonló énekeskönyv csak eltávolított attól; a békéscsabaiak alkalmat adnak arra, hogy mindinkább közeledjünk hozzá. Hiszen megtalálhatjuk a Kyriét, a Glóriát, a Credót, az Introitu- sokat, Sanctust és Benedictust, Magnificatot. Mondhatjuk tehát, kezünkben van egy énekeskönyv, mely határozott szempontok figye­lembevételével készült, s melynek áldása nyilvánvaló. Összegezve az eddigieket s levonva a tanúságokat, meg kell álla­pítanunk, hogy az ország legnagyobb gyülekezete énekügyünket szívén viseli. Nem sokat beszélt, hanem csendben dolgozott azért, hogy meg­szégyenítsen sokakat, s előbbrevigye énekügyünk kérdését. Linder László békéscsabai lelkész, a könyv szerkesztője kiváló himnológus; sokat köszönhet néki közegyházunk s további munkáját is bizalommal várjuk. Igaza van Linder Lászlónak lapunk VIII. évf. 40. számában, amikor azt írja, hogy a szarvasi, majd a békéscsabai revideált énekes­könyv megjelenésével hatalmas lépést tettünk az egyetemes énekrend felé. Ha a most hirdetett énekeskönyvben benne van az illusztris cikkíró által említett s az egyetemes egyház által elrendelt százhúsz ének, melyet Csabán is, Szarvason is, a fővárosban is és Dunántúlon is ugvan- arra a szövegre és dallamra énekelnek, akkor nevezhetjük éneklésün­ket egységesnek (mégha nemcsak három, hanem c3—10 énekeskönyvből is énekelünk). A gyülekezeteknek joga van ősi énekeiket használni, megőrizni, az egymást váltogató nemzedékeknek továbbadni: de köte­lességük egyszersmind a kijelölt százhúsz éneket fölvenni énekesköny­vükbe akár konferenciákon, akár más, talán országos jellegű meg­mozdulásokon egyöntetűen énekelni nemcsak az „Erős ‘várunk”-at, de a százhúsz ének bármelyikét. Istentiszteleteink mai liturgikus részében pedig a „Maradj meg kegyelmeddel”, az „Atya, Fiú és Szentlélek” dal­lamát ugyanúgy kell énekelniük az orosháziaknak, mint a szarvasiak­nak, mint a békéscsabaiaknak. Lapunk legutóbbi számaiban Dezséry László is, Elefánthy Sándor is panaszkodik, hogy bizony nem őrizzük, hanem elkótyavetyéljük a Evangélikus közősségludat A nemzet minden tagjának hazafiúi és becsületbeli kötelessége, hogy nem­zete jövőjét teljes erejével szolgálja. Ennek a magasrendü kötelességnek mindnyájunk, vagyis a nemzet javára leendő átérzése és teljesítése szüli a nemzeti közösségtudatot. A nagy nem­zeti közösségtudaton belül azonban hit­testvéri alapon is összpontosíthatjuk erőinket és igyekezetünket. Evangéli­kus hitünk, múltúnk és hagyománvink sokra köteleznek bennünket egyházunk és hazánk iránt. Minél jobban átérez- zii.k és teljesítjük ezekben a kötelessé­gekben rejlő feladatokat, annál ele­venebben él bennünk evangélikus kö- zcsségtudatunk is. Viszont az is igaz, hogy ha evangélikus közösségtuda- unkat a gyakorlati életben minél job­ban kifejlesztjük, ez a nemzeti közös­ségtudat eredményességére és megbíz­hatóságára is annál kedvezőbb hatás­sal van. Az evangélikus közösségtudat leg­szembetűnőbben hittestvéreink iránt megnyilatkozó szeretetben, tehát azok erkölcsi és anyagi felkarolásában nyi­latkozik meg. Ez alatt azonban nem a jogosulatlan vágyak kielégítését, azok elősegítését értem, különösen pedig ha ez a vágyakozó részéről kizáróan a mástólvárás szenvedélyes megtartásá­ban nyilvánul meg. Az evangélikus közösségtudattal kapcsolatban arra az indítványra gon­doltam. amely a Deák-téri Luther Szövetség elnökének, dr. Konkoly Ele­mérnek a többgyermekes ev. munkás­család újszülött, elsősorban fiúgyer­meke keresztapai elvállalására vonat­kozik. Ugyancsak megragadta figyel­memet a Deák-téri Luther Szövetség január hó 30-án tartott választmányi ülésén dr. Hennermann Aladár részé­ről a munkásság és az egyház kérdé­seiről, úgyszintén a Deák-téri Luther Szövetségnek a munkássággal szemben fennálló feladatairól tartva, értékes gondolatokban gazdag előadása is. Mind a kettő — tagadhatatlanul — igen szép megnyilvánulása volt az evangélikus közösségtudatnak. Kétségtelen, hogy nálunk az indít­ványig, az elméleti kezdeményezésig minden igen jól szokott menni. A ba­jok többnyire akkor kezdődnek ami­kor a gondolatot a gyakorlati életben megvalósítani akarjuk. A közösség érdekében azonban mind­nyájunknak szüntelenül munkálkod­nunk kell. Ebből az következik, hogy különösen a teremtő munka kezdetén célszerűen osszuk be eljárásunkat és ahhoz az eszközöket körültekintően válasszuk meg. Én tehát azt tartanám szükségesnek, hogy a Deák-téri és általában minden helyi Luther Szövetség körzetében mindenekelőtt szegénységi áttekintés, ú. n. kataszter vétetnék fel, melyből minden sokgyermekes evang. szegény család erkölcsi és anyagi képe meg­bízhatóan kivehető legyen. Tekintve továbbá, hogy nekünk az evang. em­beranyag erkölcsi és szellemi minősé­gére óriási súlyt kell helyeznünk, kí­vánatosnak vélem, ha a szegény evang. gyermekek nevelése különösen azon szempontból kísértetnék figye­lemmel, nem volna-e érdemes azokat 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom