Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-02-08 / 6. szám

maradtak itt szegények. Annak a lelkét, a gondtalan, vidám, kissé dzsentriskedő magyar világnézetet örökölték a magyarok — a vidám, a gazdag Amerikát utánzó, sportnak és szórakozásnak élő lelket a svájciak. Olyan lelkeket, amik ma gyengének bizonyulnak. Olyan lelkeket, amik ma csődbe viszik gazdájukat és vagy teljes összetörött- ségbe, vagy a teljes nihilizmusba kergetik. A szülők adtak nekik földi gazdagságot, egy talán kissé idejét múlta erkölcsi és „becsületbeli’' ideált, de nem adtak erős lelket. A tanárok és az egyetem megadták nekik a tudományból az anyagot, a nyers, materiális tudást, a „testet”, de nem adták, mert ezt senki sem adhatja meg, hanem az embernek magának kell megkeresni: a tudomány lelkét, a tiszta és szabad kutatás, az önmaga kialakításának, a harcos bátorságnak erejét. Az egyházba szülői tradíció vitte őket, hogy elfoglalják a szülők helyét, padját, de nem az Ige igazságának, az Istennek keresése, csak annak a kevésnek, ami volt, a fenntartása, megőrzése. Állani akartak, mert haladni, törtetni nem mertek, és ezért elbuktatta őket a rohanó élet áradata.

A mai életben minden arra tanít, hogy mindenkinek elölről kell kezdenie mindent. Nem az emberek állhatatlanságának, nem is csak a világ változásának bizonyítéka ez, hanem Isten akarata is. Ha Öt a világ Urának látjuk és ismerjük, akkor meg kell látnunk és fel kell ismernünk itt is az Ö akaratát. Mindenkinek elölről kell kezdeni. Azért változnak az idők, hogy senki se kezdhessen könnyebben, mint elődei. Hogy mindenki maga keresse meg és harcolja ki útját Isten felé. „Vitéz lelkek”-re van szükség, akik fittyet hányva mindenre, ami megkötné őket, de szem előtt tartva mindig az Istent, ki merik harcolni maguknak ezt az életet és azt az örök életet is. Mernek emberek között élve az Istennek engedelmeskedni és köröttük zúgó árvizekben felfelé tekinteni. Kemény Péter.

D. Kapi Béla könyve

Ez a könyv már a kézbevétel pillanatában imponál. Két nagyalakú kötet, egyenként 560 oldal, ízléses kötésben. Kiadta a dunántúli evangélikus lelkészegyesület, tehát egy olyan testület, amelyik csak indokolt esetben lép könyvvel a nyilvánosság elé. Igen szép nyomdai munka, mely a Harangszó nvomdáját dicséri. Fokozott tehát az érdeklődés, amellyel az olvasó szétnyitja lapjait.

Mindjárt az olvasás első negyedóráiban ezek az egyébként tiszteletreméltó külsőségek végleg eltűnnek. Már az első oldaltól kezdve olyan világ tárul fel az olvasó előtt, amelynek igen széles határai vannak; a belső ember világa. Ezen keresztül az élet belső törvényei, az élet felett élő és kormányzó törvények mutatkoznak meg és végül mindenkor e törvények adójához, az Istenhez érkeznek. „Kegyelem és Élet” a könyv címe, tartalma pedig egvházi beszédekre, tanulmányokra, előadásokra és egyéb írásokra oszlik, de valójában ez a könyv sokkal többet nyújt, mint beszédeket, előadásokat és írásokat: egy nagyon sok mondanivalóval bíró embernek bizonyságtevő lelkét, aki minden gondolatában lelkipásztor.

Az írás mindig vallomástétel, még akkor is, ha kigondolt történetekben, irodalmi műfajokban jelentkezik. Ezek az írások azonban mind átélt, elrendezett, kiforrott és meggyőződött vallomástételek. Az élet nagy kérdései kerülnek sorra, sőt a legnagyobbak, többször más és más vonatkozásban, de egyik a másikat nem korrigálja, mindig ugyanazon meggyőződések és igazságok alá való igazításáról van szó csupán. Ezért mondanivalóinak külső fogalmazásai nagyon tömörek, gyakran nehezek. Néha egészen simán állnak egymás mellé, máskor belső akadályokon át törnek fel, de a forrás ugyanaz: hivő lélek; az út ugvanaz: szolgáló élet; a cél ugyanaz: közelebb a kegyelmes Istenhez, — önmagában is, életével is, minden kérdéssel és minden munkával közelebb Istenhez.

Már maga az a kiindulás, hogy a szerző könyvét missziói munkásnak akarja tekinteni, hogy általa sokan eljussanak annak megismerésére, hogy a kegyelem élet és az élet kegyelem, azt mutatja, hogy olyan

len ez a beszéd, mert ilyen beszéd hallatára, mintha kicsiny lenne a pad, mintha vádolna a lelkiismeret és a mai ember úgy szereti elaltatni a lelkiismeretét ... Én azonban azt hiszem, hogy ilyen őszinte, kemény beszédre van szükségünk. Így kell az Igét mindenkor áttörni a mai emberek világába, hogy értsünk, szomorodjunk meg szívünkben és cselekedjünk. Még mindig ennek a beszédnek a hatása alatt vagyok s csak azt mondhatom: Köszönet érte! Pásztor Pál.

Kaptuk a következő levelet:

„Sokat hallottunk egyházi lapjainkban a reversalis-kérdés szörnyű nehézségeiről, az általa kapott sebek sokaságáról s a védekezésnek az egész egyházat összefogó szükségességéről. Hogy én is hozzá szeretnék szólni ehhez a kérdéshez, arra a magam családapai gondja kényszerít. Negyven évig dolgoztam becsülettel és őriztem hajlékomat, hogy az itt, a főváros vallási zűrzavarában is megmaradjon evangélikus „Erős vár”-nak. Négy pillérre építettem fel: Isten, haza, munka, család s hála az Ürnak, eddig még nem bizonyult fövényre épített hajléknak. De most nehéz gond emészt fiammal és leányommal. Mindkettő 20—30 közti, nagykorú gyermek, értelmiségi pályán, jó állásban, mindkettő megérett már arra, hogy családi tűzhelyet alapítson. Lett is volna alkalma mindkettőnek erre, de mindig katolikus féllel. Bizony nagy erőfeszítésbe került, hogy ezeket a vegyesházasságokat megakadályozzam. Gyermekeim eddig hallgattak rám s ők is teljes szívükből vágynak arra, hogy tiszta evangélikus családot alapítsanak, de meg kell értenem az ő panaszukat is: mit tegyenek, ha se munkaközben, se magán - érintkezésük körében nem tudnak olyan evangélikus fiatalokkal összejönni, akik közül élettársat választhatnának? A 6°/o evangélikus úgy elvész a. 94°/o másvallású közt, hogy szinte csoda, ha mégis evangélikus párt talál egy evangélikus. S ami az én gyermekeim panasza, az bizonyára igen sok más hasonló korú evangélikus fiatalé is.

Engedje meg tehát a Nagytiszteletű Szerkesztőség, hogy felvessek valami javaslatot e nehéz kérdés megoldására. Mert mégis csak az egyháznak kellene segítségére sietni az ilyen társkereső fiataloknak! Hisz kinek érdeke inkább, mint az egyháznak, hogy n lehető legnagyobb mértékben jöjjenek létre tiszta evangélikus házasságok!?

Az első gondolatom az egyházi lapjainknak szól. Mindig úgy hallottam, hogy az egyházi sajtó szolgálni akar az egyházban. Véleményem szerint vem utolsó szolgálat volna az sem, ha nyitnának egy rovatot, amelyben evangélikus párkereső fiatalok közé tehetnék az adataikat, hogy más nemen lévő, hasonló gondolkozású evangélikusok tudják, kivel keressék a kapcsolatot, amelyből, ha Isten is úgy akarja, egy életre szóló családi boldogság származhatik.

Ne mondjuk rá könnyelműen: hó-