Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-12-20 / 51. szám
Karácsonyi emlékek 1. 1938. karácsonyát a zalamegyei Kapolcson és Öcs nevű leányegyházában töltöttem. Ünnep első napján délelőtt nagy hófúvásban, majdnem élet- veszélyes időben jutottam ki a leányegyházba. Még amikor otthonról elindultunk, úgy sejtettük, hogy csendes, nyugodt idő lesz. Fehér hótakaró alatt mintha elpihent volna ez a rohanó világ és a nagy, néma csendet csak a faluban megkonduló harangszó törte át. Alig jutottunk azonban ki a faluból, hatalmas hófúvás keletkezett. Gyorsvonati sebességgel süvítettek el kocsink mellett a por-hó fellegek. Összehúztuk magunkat és éppen hogy csak utat tudtunk vágni a nagy magyar télben. Istenem, mi lesz itt? Vagy az úton dermedünk meg, vagy vissza kell fordulnunk. Még csak most következett azonban a legnehezebb rész. Mit tehettünk volna mást: megfordultunk, de a szél is megfordult és megint szembefújva, csaknem lehetetlenné tette a továbbhaladást. Hirtelen jó félméteres hófúvás elé kerültünk. Remény nevű lovunk hátranézett, mintha azt akarta volna mondani, hogy itt már végérvényesen felmondja a szolgálatot. Mit volt mit tennünk, átemeltük kocsinkat a hófúváson. Ekkor megkíséreltünk egy kerülő utat s egy magaslatra jutottunk, ahol az erős szél majdnem lesodort az úttestről, de ekkor egyszerre megpillantottuk a templom tornyát, megütötte fülünket az Isten házába hívogató harangszó s már meg is érkeztünk. A tanító csodálkozott a legjobban. Ö már lemondott arról, hogy aznap lesz istentisztelet öcsön. Elmondta, hogy ott a Bakony alján sokszor hetekig elzárja a falut minden forgalomtól a kegyetlen téli idő. Közben félve gondoltam arra, vájjon lesz-e ma valaki a templomban, aki ebben a velőtfagyasztó hidegben eljön, hogy meghallgassa a karácsonyi evangéliumot: „Ügy szerette Isten a világot .. .” Voltunk vagy húszán. Köztük Wesztergom bácsi, aki a kocsijával áthozott. Mindenki csodálkozott, hogy mertünk átjönni. Ezen a karácsonyon úgy éreztem, hogy bizony Isten kegyelme vezetett bennünket. Az a kegyelem, mely az első karácsonyestén földreszállt. Visszafelé már könnyebben tettük meg utunkat. Ezen a karácsonyon megtapasztaltam, hogy milyen annak az evangélikus lelkésznek a karácsonyi szolgálata, aki zimankós hidegben, hófúvásban nemcsak leányegyházaiban, hanem távoli szórványaiban is hirdeti a karácsonyi evangéliumot ... 2. Négy évvel ezelőtt a karácsonyt Hegyfaluban, Zsédenyben, Szergényben és Külsővaton töltöttem. Vasmegyei kisközségek mind. Ezen a karácsonyon megismerhettem a dunántúli betlehe- meseket és a karácsonykor divatos .,regölés’'’-t. Ez utóbbi 'egyik faja a betlehemezésnek. A falu legényei maguk készítette Betlehemmel a hónuk alatt énekszóval végigjárják a házakat s boldog karácsonyt köszöntenek. Előadják Krisztus születését és a napkeleti királyok hódolatát. A regölés szövegét vidékenként másképpen éneklik, de csaknem mindenütt megmaradnak az ünnephez méltó gondolatkörben. 2 Kié a karácsony? Karácsony még ezévben is lesz. Semmi kétség. Háború, nyomor, bűn, rosszakarat, hazugságok, semmi sem állhat az útjába. Mert a karácsonyt Isten csinálja. És Isten sokszor az ember ellen dolgozik az ember érdekében. Sokszor? Mindig! Ha valaha is megérdemeltük volna a karácsonyt, ha valaha is a mi érdemünkre lett volna szükség ahhoz, hogy karácsony legyen, még most is ádvent lenne. A karácsonyt valóban semmi sem indokolja, csak a szükség. Nem azért van, mert valamit is fel tudunk mutatni Isten előtt a karácsony ellenében, de azért, mert semmink nincs. A karácsony kegyelem. És azért van, mert kegyelemre ma is szükség van. És ahol a kegyelemre szükség van, oda mindig jut kegyelem. * * * A karácsonynak azért nem kell jönnie ádvent után, de a karácsony mégis, mindig jön ádvent után. A világ úgy várhatná a szabadítást, hogy megszakad bele a szíve, mégsem lenne szabadulás, ha Isten nem adná. De adja! A karácsony érthetetlen. Indokolatlan, akár a bűn- bocsánat. A bünbocsánatnak sem kell jönnie a bűnbánat után, de mégis, mindig jön. Adatik. Kapjuk. * * * A karácsonyi történetből derül ki, hogy az ember nem is tudta, hogy szüksége van karácsonyra. Istennek kellett gondolnia arra, hogy felvilágosítsa az embert a nyomoráról és megmentse belőle. Az embert egyenesen bosszantotta, hogy Isten veszedelemről beszél neki. Mikor a pásztorok az Isten cselekedetének nyilvánvaló jeleit látják, rettegve félnek. És nagyon meglepődnek, hogy nekik a „Megtartó” születők most meg. Megtartó? Elképesztő az az emberi tehetetlenség, értelmetlenség, amivel fogadják az evangéliumot. Még a hálaadásra .is tanítani kellett őket. Az angyalok előre énekelik a karácsonyi köszönetét. Istennek még azt is szánkba kellett rágnia, hogyan köszönjük meg életünk legnagyobb áldását. * * * Valójában megdöbbentő, mennyit kell az egyháznak magyaráz- gatnia a karácsonyi történetet. A világ nem akarja megérteni. Hányszor kell mondanunk, hogy a karácsonyi evangélium valóban örömhír! Örömhír! És te örülsz? Mi örülünk? Fásultan bólongatunk, s újra és újra színesen kell bizonygatni a számunkra, hogy mi öröm van abban, ha nekünk Isten örök életet készít. Ha én szereztem volna ilyen örömöt a világnak, hogy örökké élhet, s ha ilyen álmosan fogadná, ennyire meg nem értené, már régen azt mondtam volna: „Érdemes ilyen embereknek örömöt szerezni?“ De a karácsonyt Isten szerezte. És elképesztő türelemmel magyarázgatja értelmetlen gyermekeinek. * * * A karácsony a szegényeké. Ez egészen nagyvonalú dolog. Csak Isten juthatott erre a gondolatra, hogy jászolban helyezteti el a szalma közt szült Isten-fiút. Mi mind királlyá tettük volna a világ megváltóját. Mutatós körülmények között, nagy propagandával proklamáltuk volna az Esetet. Isten városról városra vonszoltatta tovább és utazás közben szülési fájdalmakban próbálta az Asszonyt, akit kiválasztott, s a legdöntőbb percben bezáratta előttük a vendég- fogadókat. Aztán a zsidók királyával hajszoltatta halálra, gyermekéletét a menekülés élményeivel gyötörte. Később is, csupa munka, szenvedés, elhagyatottság, bátortalan, egyszerű barátok és öntudatos ellenségek között nélkülözés és szegénység sorsában járatta. Mert a szegényeknek akarta prédikáltatni vele Isten a megváltás evangéliumát. A szegényeknek, akik Isten nélkül szegények. Egy nyögő, sóvárgó, reménykedő, nyomorult, igazságot éhező és üdvösséget szomjazó, elhagyott világot akart vele megörvendeztetni. Ma is annak van karácsonya, aki magát ilyennek látja. Isten nélkül szűkölködő, bűnben nyomorult embernek, kinek milyen jó. hogy minden kísértés és bűn elszenvedője, a világ Első Szegénye hirdetteti a „nagy örömöt”. A karácsony a gyermekeké. Csak Isten tehette, hogy egy gyermek felett, akit még a „vájjon mi lesz ebből a gyermekből” hagyományos kérdése lebeg körül, ki merte mondani, hogy ez a világ megváltója.
