Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-12-13 / 50. szám

Vathy Elek: Játsszunk tovább c. kötete ismét az ő megszokott, kedves atyai és tanár hangján melengeti meg a szívünket. Mély érzésű versei már otthonosan csengenek a fülünkben, s nagyszerűen poentirozott élményei mindig eltalálnak a lelkünk mélyére. Fiához és fiaihoz, tanítványaihoz írott versei egy derűs, igaz érzésű férfilélek hangjai. Vathy Elek már kiforrott és érezhetően mélyülő költő, aki még sok költeményével fogja gazdagítani különösen a magyar iskola-költészetet és családi lírát. Legjobb versei: Nézem a fiamat — A Mória hegy felé — Vallomás a karácsonyfa alatt — Őszi rózsák most megbocsátok — Az is vallástétel — Az ég alatt — A kertész hite — A nagy felelő — Én nem mondtam — Beatus ille — Lengyel mezőkön — Neonfény.

Dezséry László.

Ismerjük meg Tessedíket

Kétszáz évvel ezelőtt, 1742 áprilisában látta meg a napvilágot Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, a falufejlesztés apostola, gazdasági szakoktatásunk úttörője és fáradhatatlan munkása. Több, mint fél évszázadon át állott egyházának élén, mint annak papja, nevelt, tanított, iskolát alapított, a közért munkálkodott és a magyar nép felemelésére törekedett. Dolgos két kezének és utolsó percéig népéért .dobogó szívének áldásait mindenki érezte, mégis hamar elfeledték. Sírját benőtte a gaz, tanítására nem emlékezett vissza a közvetlen utókor. Eltemetve maradt Tessedik az 1920-as évekig. Ekkor azonban szerény, igénytelen külsejű emléktáblát kapott ősi iskolájának falán, gondozni kezdték a sírját és emlékezni kezdtek rá. Kevéssel utóbb megdöbbenve vette észre magyar népe, hogy a népfőiskolái gondolat, a szakszerű és okos gazdálkodás, melyet idegen mintára mi is hirdetni és megvalósítani kezdtünk, tulajdonképpen Tessedik szívéből nőtt ki, 150 esztendővel ezelőtt.

Tragikus és jellegzetesen magyar volt az ő sorsa. Egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy becsüljék és kövessék.

Ma már Tessedik emlékét hirdeti a szarvasi középfokú gazdasági tanintézet, gyönyörű kísérleti telepével és mintagazdaságával, a nagytarcsai népfőiskola és a nyomában nőtt újabb népfőiskolák, örömmel kell azonban a mellett a tény mellett is megállnunk, hogy a Szarvasi öregdiákok Szövetsége és a szarvasi ev. egyházközség serény munkával igyekszik felkészülni Tessedik születésének kétszáz éves évfordulójának megünneplésére. Ha Isten is úgy akarja, rövidesen nemcsak emléktábla, hanem hatalmas szobor is hirdeti emlékét. A szarvasi egyháztanács részletesen foglalkozott a Tessedik ünnepségek tervével. Kérni fogják a m. kir. kormányt, hogy kapcsolódjék országosan bele a szarvasi ünnepségekbe, adjon ki Tessedik Sámuel, ótemplom, Tessedik volt iskolája és a gazdasági tanintézet képeivel emlékbélyegeket. Bízza meg a gazdasági tanintézetet, hogy a község és vármegye bevonásával rendezzen ipari és mező- gazdasági kiállítást, adja ki Tessedik munkáit. Az emlékbélyegek és a kiállítás jövedelméből létesítsen népfőiskolát

4

Igen fontos nemzetnevelési tényező lehet az új magyar büntető törvénykönyv, ha a fentiek szerint több pozitív magyarság és több, pozitív krisztusi erkölcsiség követelése és védelme érvényesül majd benne. Ócska tömlőbe nem lehet új bort tölteni! Egészen, gyökeresen új, korszerű magyar büntetőkönyvet várunk a Csemegi-kódex helyett. Minél előbb, annál jobb! Minél később, annál rosszabb! A kérdés azon fordul meg, komolyan akarunk-e „keresztyén-nemzeti“ Magyarországot, benne- megújuló nemzeti életet, vagy sem? Mi akarunk ilyen országot! Dr. Pass László.

Magyar könyvet a karácsonyfa alá

A közelmúltban nagy vita folyt a könyv-ponyva-irodalom fronton. Még a t. Házban is előkerült a ponyva kérdése és az a nagy romboló hatás, amelyiknek már következményei is kezdenek mutatkozni. A „Magyarország” egyik cikkírója elmondta, hogy beszélt egy társaságban az egyik álnév alatt író „neves” ponyvaregényíróval, aki nagyban kérkedett azzal, hogy egyik tanonc-olvasója regényének hatása alatt öngyilkosságot követett el. Lapunkban is volt cikk arról, hogy a magyarság éppen az „olvasás állapotában” van, ki kell tehát használni az időt, hogy megfelelő olvasnivalót adjunk a kezébe.

Ezért karácsony előtt jó beszélni újra egy pár szót a könyvekről. Legfőképpen azonban arról, hogy milyen könyvet ajándékozzunk, ha csakugyan jó könyvet akarunk ajándékozni. Nem beszélünk ezért most egyes irodalmi irányokról, csupán egy olyan szempontot szeretnénk összefoglalóan olvasóink figyelmébe ajánlani, amelyről eddig is beszéltünk.

1. Nem szabad, hogy hiányozzék azok karácsonyfája alól, akik könyvet ajándékoznak, a magyar könyv. A sok fordított külföldi regény nem magyar irodalom, és olvasásuk nem segíti elő a magyar szellem kialakulását még akkor sem, ha az a könyv valamilyen irodalmi díjat nyert volna, avagy divatosan szólva: „bestseller”, azaz a legkapósabb lenne. Nem velünk született ellenszenv ez a külföldi irodalom gyöngyeivel szemben, (ha ugyan mindegyik csakugyan gyöngyszem lenne) hanem a háború utáni időre, az új európai szellem kialakulására való előkészület. Amint a miniszterelnök is mondotta, nekünk a magunk sajátságait kell adnunk a kialakulandó új világhoz, — és mi tegyük hozzá: nem pedig bármilyen irányú feltétlen alkalmazkodásunkat. Azért törekednünk kell arra, hogy a magyar szellem minél jobban kialakuljon, hogy mi magunk is világosan lássuk, mire van szükségünk, egyszóval, hogy legyen: önismeretünk.

2. Ezért másodszor azt az állítást mondjuk ki, hogy vigyáznunk kell, mert nem minden magyar írótól származó könyv magyar könyv és közvetít nekünk magyar önismeretet. Ne tévesszen meg minket az, hogy egyes írók egyes helyeken nagyon hangsúlyozzák a magyar irodalom egységét. Nem minden magyar, ami magyarul, magyar szerzőtől megjelenő irodalom, éppúgy, mint nem minden irodalom magyar, ha magyar szerző íria is. Egy új mérték az, aminek alapján magyarnak nevezhetünk, ezzel a jelzővel fémjelezhetünk egyes irodalmi termékeket: a magyar jövő szolgálata. A csak szórakoztatni akaró könyvek, legyenek bár egyes rétegek szempontjából a legkedveltebbek és legdivatosabbak (pl. Vaszary, Bókay) nem ütik meg ezt a mértéket és ezért ha elmaradnak, nem ér veszteség senkit. Hasonlóképpen azok a könyvek sem nélkülözhetetlenek, amelyekről a „társaságban beszélnek”, mert sajnos, a mai társaságokban csak nagyon ritkán beszélnek olyan kérdésekről, amik a nemzet egészét, annak egész életét és jövőjét érintik. Az olyan irodalmi termékek tehát, amelyek egy-egy szerelmi válságban vergődő és a szabad idejével mit tenni nem tudó lélekrfek táplálékai, szintén nem fontosak. Mi nem arra készülünk fel, hogy egyéni lelki válságainkat vagy akár másokét minél bővebben és minél jobban alkalmazható analógiák alapján minél simábban levezessük, hanem arra, hogy közeli és valószínűleg igen viharos és nehéz jövendőnkben egész-emberek és egész-magyarok lehessünk.

3. Nem szabad tehát, hogy hiányozzék a karácsonyfák alól az