Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-22 / 47. szám
WCEIMET tennénk gyülekezeteinket énekeskönyveik állandó tökéletesítésében, az énekek számának tetszés szerinti megállapításában, az. énekanyag állandó frissítésében, a magyar egyházi dallamkutatás folytatásában s evangélikus ének- költészetünk sokoldalú megismerésében. Kétségtelen, hogy ez a megoldási mód az egyetemes énekeskönyv gondolatának a feladását jelenti. Nem baj. Énekügyi munkánkban mindig hátráltatott az a körülmény, hogy ragaszkodtunk az éneklés százszázalékos uniformizálásához. A német evanpélikus testvérek az egyetemes énekeskönyv gondolatát már is feladták, mert a gyakorlatban keresz- tülvihetetlennek tartották. Felvettek új énekeskönyvükbe 340 éneket és 170 dallamot, melyet az egész országban kötelezőnek nyilvánítottak, de ugyanakkor megengedték, hogy egyes gyülekezetek ezeket az énekeket egyéb énekekkel, esetleg új énekekkel tetszés szerinti számban kiegészítsék. Ezzel egyrészt egységes rendet teremtettek, másrészt utat nyitottak a további énekköltésnek. Alapos megfontolás és sok elméleti és gyakorlati szempontnak a figyelembevétele szükséges ahhoz, hogy e kérdésben határozott álláspontot foglaljunk el, de ebben az esetben is óvatos körültekintéssel egy lépéssel talán előbbre tudjuk vinni énekügyeinket a megoldás felé. Linder László. KlNYVISMERTETÉS Horváth Miklós—Reök Iván: Isten — Papok — Orvosok Korda kiadása, Budapest. — 208 lap. Az ökumenikus gondolat kedves valósága ez a könyv. Mivel az egyik szerző a római egyház felszentelt embere, Esztergom engedélyezte a könyvet s a Korda, róm. kát. kiadóvállalat hozta nyilvánosságra ezt a könyvet, melynek másik és értékesebb munkása dr. Reök Iván a magyar evangéliumi mozgalmak buzgó embere. A címlap mindent megmagyarázni akaró képe, amely az őskeresztyén jegyek mellé odaállította a mikroszkópot s maga az elég hangzatos könyveim is, amelynek kissé reklámíze van, ha pillanatokig bántó is, ez a kellemetlen hatás csak addig tart, míg nem- olvassuk a könyvet. A könyv szövege megnyugtató és jó értelemben tanító. Különösen értékes az orvos azon előadása, amelyben a keresztyén eschatologiai problémákhoz megadta az exact módon szükséges értékes bevezetést. * Traeger Ernő: Ugy-e, félsz tőlem Versek. — Singer és Wolfner kiadás. Budapest, 1941. — 80 lap. Az Opus I. mindig feltűnést szokott kelteni érdeklődő berkekben. A költő eddig az állami adminisztráció gépezetében vitt előkelő szerepe miatt, egyházunkban pedig nagyon szeretett és tisztelt egyénisége és szolgálatai miatt lett méltán népszerű. Költeményei epigrammaszerű bölcsességekkel vannak tele. A legtöbbször zárkózott embernek keveset kimondó vallomásai ezek a kedves versek, melyek 6 válaszoltak, mert a cikkhez hasonló nyegle hangon az utóbbi időben nem mertek írni a magyar parasztságról és munkásságról. Szekfű ezt az egységes magyar fellépést hasonló cikkekre terrorisztikus paraszt kórusnak tulajdonítja, mely a szegény, védtelen polgárságot „ijeszti”. „Különösen a parasztfront megszaporodása más osztálybeliekkel szemmel látható, szinte konjunktúrális jellegű” — írja Szekfű. Neki az csak konjunkturális jellegű, ha a magyarság jobbik fele épen az általa dicsőített polgári ideológiákból kivetkőzve, végleg a magyar nép mellé áll. kultúráját a magyar kultúrára akarja átépíteni, terveit a parasztságnak szövi, s politikájában végre népi akar lenni. Ha ez a front megszaporodik Németh Lászlókkal, s az ifjú értelmiség tagjaival, azért az még nem konjunktúrális átállás, hanem nagyon is sok harcba kerülő hitvallás ezek részéről. Ezt az egyöntetű, s épen az ő műveire replikázó szellemi kiállást ő csak egy konjunktúrális kórus összhangjának tartja, s eluralkodását „olcsó győzelemnek, „melynek rövid az élete”. Magyarországon pedig mindenki tudja, hogy a népi tájékozódás még egyáltalán nem gvőzött s ha győz is. ez egyáltalán nem olcsó. A néni íróink jó példák erre: Szabó Dezső kiuzsorázása, Kodolányi vesszőfuttatása, Féja. Kovács és sok mások elhallgatása, Sértő Kálmán, Juhász Gyula, József Attila öngvilkossága, stb. stb. Szekfű azt tartja, hogy ennek az erőszakot hirdető írói gárdának akkor lesz megméretése, amikor majd „békés műveik” kerülnek mérlegre, ha „lesznek, s ha lesz súlyuk”. Hát békés műveket ne a népi oldalon, inkább a polgárságnál keressen Szekfű. Ez a nemzedék nem békés művek irogatására rendeltetett, de áldozatos, bátor harcra az életképes Magyarországért. S ez a társaság, ha épen irodalmat akar hallani Szekfű; azt is megadta. Móricz, Kodolánvi, Tamási, Illyés, Smka. Németh, Erdélvi, Juhász, József Attila és sokan sokan, fognak képviselni bizonyos súlvt abban a mérlegben! Szekfű a továbbiakban a polgárságot csak egyszerűen a kiegvezés óta elmúlt idők „nemzeti vezetőrétegének tartja, melv egvenes leszármazásban (!) vette át a nemzet szellemi javainak őrzését és gyarapítását a nemességtől”. ,.A polgári, legújabb kultúra sohasem volt osztálv-kultúra, mindig az egész nemzet szellemét feiezte ki”. Szekfű Gvulának, aki a Három nemzedéket írta, nagyon jól kellene tudnia, hogy ez a polgári felvonulás a magvar nemesség helveire egváltalán nem volt „egvenes leszármazású”. s hogy a pesti és általában a városi zsidóság és ide^enség miiven mértékben uralkodott el a kultúránkon. Ha ez magvar kultúra lett volna, mért kellett volna akkor ilven magvar eszmélkedési küzdelem, mint ami ellen ma Szekfűnek is védekeznie kell? Vagv ha ez nem lett volna osztálvkultúra. akkor miért kelne fel most ez ellen a magvar parasztok és munkások szellemi rohamcsapata, amelv ellen Szekfűnek is védekeznie kell? Nőm ellentmondás ez? Ma már azért budapesti egvetemi tanárnak elég nehéz lehet ilveneket leírnia, mikor az ellenkezőiét minden magvar újságíró é^ diák is szélesen és alaposan indokolva tudná kifejteni Szekfű katedrájánAztán az ilyen gyanús sóhajtások! „Görgey ellen manapság ritkább a rágalom és gyűlölet hangja, de bizonyos, hogy szélesebb tömegekben nem terjedt el a 48-as függetlenségi harc realisztikusabb felfogása, melv pedig egyedül kénes igazságot szolgáltatni Görgeynek. Az elmúlt Széchenvi-ünnepségek, s azzal kapcsolatban és függetlenül is Kossuth emlegetései mutatják, hogv legnagyobb történeti értékeink vezetőrétegünknek szemében ma is kővémerevedett primitív fogalmak, az élet színe és ami fő: hatóereje nélkül”. Hát, igaz. Szekfű eleget tevékenykedett, hogv a magyarság tanulja meg őtőle a 43-as függetlenségi harcot „realisztikusabban” értékelni, de azt is tudja, hogy a Széchenyi—Kossuth politikai vita Kossuth javára dőlt el (Karácsony Sándor), s ahhoz, hogv Görgevt rehabilitálja, nekünk nem kell 48-at „realisztikusan” átértékelni. Félünk, hogv Széchenyi ünneplése, s Görgey hirtelen 'elővétele bizonvos figyelmeztetéseket tartalmaz, s velük egészen mást akarna Szekfű igazolni?! S végül eféle épületes elmélkedések: „Babits-csal, s a húsz éven át külön élt Erdélyben Reményi kkel most temettük el el az utolsóit annak a nagy költői nemzedéknek, melyet Vörösmarty, Petőfi és Arany után a Sors. sokat halogatva és halasztgatva végre megadott nekünk; nem lehet kétséges, hogy erről a nagy nemzedékről ée annak
