Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-22 / 47. szám

Nulla pengő kilenc fillér Ezt a címet szándékosan azért írjuk így, hogy valami­képpen olvasóink félre ne ért­sék és rosszul ne olvassák, ha­nem jól megjegyezzék azt, hogy minden pengő nélküli kilenc fillérről beszélünk akkor, ami­kor megállapítjuk, hogy lelké­szeink és segédlelkészeink, akik állami elemi iskolában evangé­likus vallástant tanítanak, az elmúlt 1941—42. iskolai esz­tendő második felében egy-egy vallástani óráért nulla pengő kilenc fillér tiszteletdíjat kap­tak. Ne kérdezze senki csodál­kozva, hogy ez mikor történt. Most történt. 1941. év novem­ber havában. Most érkezett meg ugyanis az értesítés arról, hogy a bányai egyházkerület­nek a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az egyházkerület­ben az óraadók által végzett összes állami elemi iskolai hit­oktatás óradíjaira az elmúlt tanév második felére ezer pen­gőt bocsátott rendelkezésre. Ezt az összeget a püspöki hiva­tal felosztotta és egy óra díja­zásaként egy félévre egy pengő 50 fillér esett. Ha nagyon ga- vallérosan 16 órát számítunk egy féléven belül, mint meg­tartható órát egy-egy osztály­nak, vagy egy-egy csoportnak, akkor egy óra díja kilenc fillért tesz ki. Olyan sokat lehetne beszélni erről a kilenc fillérről. De szégyenkezünk, arról be­szélni, hogy a hitoktatást vég­zőnek, míg odamegy és ott van órán, többet kopik a cipőtalpa, a ruhája, az egészsége és az ön­érzete, mint- amennyi ez a ki­lenc fillér. Szégyenlünk arról is beszélni, hogy ez az eset azok közé a kifigurázásra alkalmas esetek közé sorolható, amikor a magyar kir. adóhivatal két- három fillér adóhátrálékot kiír és behajt néhány pengő költ­séggel. Mert, ha összeszámítjuk a püspöki hivatal levelezését, az esperesi hivatalok portóit és a postautalvány bélyegkölt­ségét, végül a kézbesítési dí­jat, akkor még ez a kilenc fillér is lecsökken arra nézve, akinek a kezébe jut, mint munkadíj és felszed magára egy csomó költséget mindazoknál, akik­nek a kezén átment. Igazságtalanok volnánk, ha meg nem állapítanánk azt, hogy emlékszünk olyan esztendőre is, amikor nem kilenc fillér, ha­nem tizenöt fillér jutott egy- egy óradíjnak. Onnan emléke­zünk erre, hogy már akkor is csodálkozó és méltatlankodó szavakkal kérdeztük: tudhat valaki igazán illetékes vezető a vallás- és közoktatásügyi mi­nisztériumban arról, hogy a vallás- és a közoktatás dicsére­tére tizenöt fillérrel lehet Ma­gyarországon díjazni a keresz­tyén népnevelés legszerényebb és legigénytelenebb munkásait? Most azonban ezt már nem is kérdezzük. Most már a díjazás­nak a nagyságába beletörő­dünk, nagylelkűek vagyunk és előkelőén azt mondjuk, hogy mi nem is nézünk a pénzre, nekünk egészen mindegy az, hogy tizenöt fillér, vagy kilenc fillér jut-e egy órai munkadíj­nak, nekünk most ennél sok­kal nagyobb problémánk van. Nem attól félünk, hogy a sok­irányú küzdelembe sodródott keresztyénség Magyarországon is veszedelmek közé kerülhet és a magyar állam akkor csök­kenteni találná a saját állami iskoláiban a vallástanítási órá­kat, — ettől nem félünk. Az ellenkezőjétől félünk. Attól tartunk, hogy a magyar állam hatalmas népnevelési és iskola­szaporítási programmja foly­tán annyira megtalálnak sza­porodni az állami elemi iskolai vallástanítási órák is, hogy ez a maradék kilenc fillér már nem bírja ki. Erre az esetre előre megmondjuk, hogy mi fog történni. Óraadó hitokta­tóink, akik között körülbelül egyforma számban vannak idő­sebb és fiatalabb lelkészek, va­lamint tanítók, tovább fogják tanítani a magyar evangélikus gyermekeket nemcsak minden zúgolódás nélkül, hanem azzal a benső megkönnyebbüléssel és önérzettel, hogy végre nem kapnak semmit azért a mun­káért, amit úgysem, tudtak megfizetni. Tudjuk, hogy ma sokkal na­gyobb dolgok történnek körü­löttünk is és velünk is. Van elég gondja, baja államnak, népnek, egyháznak, mindenki­nek. Nem érdemes a tegnap hibáit hánytorgatni, a jelen hi­báin jajgatni, hanem minden erőt összefogva, okosabb és jobb jövendő előkészítésén kell munkálkodni. Ehhez a jöven­dőért való munkához eddig is önérzetesen adtunk és ezután is bőségesen fogunk adni úri fe- lülfizetést, úgy, ahogy a hegyi beszéd kívánja: adjatok jó mér­téket, megnyomottat, megrá- zottat, színig teltet. . . Nincs az a kilenc fillér, ami ettől el tudna téríteni minket. . . 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom