Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-02-01 / 5. szám

Csáky István

alakja és szerepe a trianoni Magyarország húsz évében szimbólummá lett. Nagyszerű emberi karriérje, magas ívelésű pályája, mint szivárvány feszült Trianontól Kolozsvárig. Ott állt Trianonban, mint fiatal diplomata Nagy-Magyar- ország halálos ágyánál, végig asszisztálta a vajúdó Csonka-Magyarország minden szenvedését, s ott állt a Belve- dereben, majd Belgrádban egy szebbreményű Űj-Magyarország megszületésénél. Csáky István a magyar külpolitika nagy felkészültségű, szerény és munkás tagja volt, aki attól kezdve, hogy Trianonban végigélte a magyar küldöttség egész kálváriáját, ott volt a talpra- támaszkodó csonka ország minden jelentős külpolitikai eseményénél. Közelről látta, hogy küzködtek első vezető-politikusaink a meg nem értés, az elzárkózás, a rosszakarat lidérceivel. Látta a csonka ország próbálkozásait a körénk font politikai gyűrűk halálos szorításából való szabadulásra. Látta, hogy kerestünk barátokat s hogy verekedte ki az alig nyolcmilliós ország helyét és becsületét a forrongó Európában, s mire odáig értünk, hogy az életért vívott szívós harcunk az első győzelmi eredményeit felmutatta a Felvidéken — Csáky István már egyenes örököse volt a magyar külpolitika vezérpálcájának.

Eredményes külpolitikus volt. Mire a nagy nyugati háború kitölt, s a német roham egymásután nyelte el Európa elébe szervezett erőit, minket áldozatos és becsületes barátként tekinthetett az új Európa felépítésére vállalkozó két európai nagyhatalom. Mire a Népszövetség végleg összeomlott, s világos lett a csődje a státus quo nagyképű kongregációjának, mi mar régen nem voltunk tagjai. Kilépésünk politikai fellépés, robbantó erő lett a genfi „békepalotá- ban", s nem hazakullogás a többi tehetetlennel együtt. Európa még nem látta, hogyan fog Szovjetoroszország visszajönni az európai politikába, mekkora lépéseket fog tenni Európa nyílt tengerei és szíve felé, s Csáky István már megszőtte a becsületes együttműködés politikai szálait a csakhamar szomszéddá lett nagyhatalommal. A legnagyobb balkáni káosz idején elkészítette Jugoszláviával az „örök barátság" szerződését, s ezzel utat nyitott egy későbbi európai rendeződés magyar érdekei felé. Szilárd kapcsolatot épített a katonai és népi erényekben gazdag és legtekintélyesebb két délkeleteurópai ország közé akkor, amikor a holnap Balkánja a legelképzelhetetlenebb felfordulásra várhat.

Az ország gyászolja benne egy életerős, fiatalos, eredményekben gazdag külpolitika szellemes és felkészült vezetőjét, a munkás magyar államférfit. Európa gyászolhatja benne a jószándékú, becsületes és modern magyar európai tájékozódás első munkását. Csáky István külpolitikáját persze csak a jövő igazolhatja, de úgy érezzük, hogy mindazt, amit ma Európában mi magunknak építhettünk, nem mulasztotta el építeni.

dyl.

Igazgatói kitüntetés. Túróczy Zoltán püspök Nagy Pál ny. újcsanálosi tanítót igazgatói címmql tüntette ki. A kitüntetés okmányát jan. 19-én díszközgyűlés keretében Marcsek János esperes adta át.

2

A legújabb evangélikus Dogmatika

Werner Eiert: Der christliche Glaube. Grundlinien der lutherischen Dogmatik.

Berlin. — Furche kiadás. 1940. 679 lap.

Hogy várták ezt a könyvet fiatalok és öregek, németek, amerikaiak, svédek és magyarok. A világ teológiát olvasó evangélikusai. Hogy öi ült minden teológiai lapokat olvasó ember, amikor a prospektusban az első hirdetéseket olvashatta s hogy örült mindenki akkor, amikor a háborús nehézségek legyőzése után ezt a könyvet íróasztalára elhelyezhette.

S amikor már kézbevehette, olvashatta, értette és nem értette, amikor elolvasta egyszer, kétszer, megfigyelte más nyelven megjelent e könyvről írt ismertetéseket és bírálatokat, akkor még heteken és hónapokon keresztül vajúdott az ember azon, hogy merjen-e írni arról, amit annyian olvastak s ami talán nem is kívánja meg a dicséretet, csak éppen a teológiai megmérettetést. De mert egyházunk valamennyi lelkésze ilyen könyvre várt s mert ilyen müvet bizonyos más szemmel kell nézni és mérni, mint egy prédikációs kötetet, írni kell róla egészen őszintén.

Bebizonyosodott ismét, hogy nehéz Dogmatikát írni, illetőleg összeállítani. Évszázadok hosszú ideje alatt talán csak egy ember akad, aki erre képes. A világ luteránusai abban a megindokolt hiszemben voltak, hogy az az Elért, aki megírta a nagyon értékes Morfológiát, aki Dogmatikánk igen szűkreszabott kompendiumát kiadta, aki nagy evangélikus és felekezetközi gyűléseken pompásan képviselte megdönthetetlen tudásából kisúgárzó bizonyságtevésével a tiszta evangélikus hitet, méltó erre a legnehezebb feladatra. Meggyőződésünk azonban az. hogy tiszteletreméltó vállalkozása nem sikerült.

Könyvének első fejezeteiben igazolni akarja a német teológiai tudományosság magas nívóját s arra is vállalkozik, hogy az evangélikus gondolat összeférhetőségét a nemzeti szociálizmussal érthetővé tegye sokak előtt. Ez a bevezetés, ill. ennek ez a két alaptétele a teljesen politikamentes gondolkodás számára sem megfelelő az előkészítésre s ahogy azután ismét a „sors” elerti beállításával alapozza meg a dogmatikai kiindulását, má már egészen elfogadhatatlannak látszik.

Az egyes fejezetek sorrendjének elhatárolása s a következőkkel egységbe hozása egyetemi előadásban talán jól hathattak, de az olvasóban azt az érzést keltik, hogy az összefüggés legalább is laza, vagy erőszakolt. A fejezetek feldolgozásában, azaz a hittani elvek kifejtésénél apodiktiv megállapításokat vártunk volna, nem bölcselkedő s pompásan válogatott történelmi illusztrációkat. Szomorúan láttuk azt, hogy milyen nagy baj, ha a professzor egy személyben szisztematikus és történész is. Elért, amikor dogmatikát ír, lépten-nyomon elárulja azt is, hogy a dogmatörténethez nagyon ért. Jó tudni a szerzőről, hogy ilyen sokoldalú képességekkel rendelkezik, de könyvében az együtt olvasható dogmatika és dogmatörténet az olvasóban végül is olyan szkepszisfélét vált ki, hogy azt már tudja, hogy a 6. és 17. században ki mit mondott a kérdésről, de azt is szeretné tudni, hogy egyházunknak mi a pontosan meghatározott véleménye a felvett kérdésben.

Nagyon nélkülöztük a műben a szerző teológiai álláspontját. Legalább e sorok írója nem tudta sehol sem felfedezni azt, hogy Elért még mindig olyan szigorú konfesszionális alapon áll-e, mint pl. a kopen- hágai világgyűlésen tartott nagyon is excluzív állásfoglalásakor, vagy mit fogad el a reformátori teológiai csoportok megállapításaiból? Nehéz szívvel tettünk összehasonlítást az egyes fejezetek kidolgozása tekintetében Althaus, vagy Barth hasonló témakört tárgyaló munkáival s szomorúan kellett megállapítani azt, hogy Althaus amellett, hogy legalább olyan szigorú evangélikus, mint Elért, mondanivalóival úgy akar szolgálni az egyháznak, hogy az semmiképpen sem lesz félreérthetetlen; Barth pedig sokszor a mi evangélikus gondolkodásunkkal ellentétben levő mondanivalóival és újságra törekvésében olyan mély hitet s olyan az írásokból táplálkozó, bizonyságtevő, megfogható mondatokkal és tételekkel operál, amelyek könnyen népszerűsíthetek, taníthatók és tanulhatók. Elért alig észrevehetően vitázik Althaussal s határozottan száll szembe Barth felfedezhető tévedéseivel, vagy rosszul inter-