Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-10-04 / 40. szám
hite nem emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugszik, ha nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmének bölcseségét szólják, hanem Istennek titkon való bölcseségét, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt Isten a mi dicsőségünkre, melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát. (I. Kor. 1, 5—8.) Nekünk tehát a dicsőség Urát kell hirdetnünk, az igazi Krisztust kell prédikálnunk. Változások, veszedelmek, üldöztetések, s martírom- ságok közt is helyt kell állnunk, hogy ,,ne feszítsék meg a dicsőség Urát.” Ez az egyház szolgálata és ez Krisztus szolgáinak elhívási bélyege, hogy halálraszántan álljanak és megálljának. t Havas Váinö A finn testvérnép szabadságküzdelme a ragyogó fegyvertények megharcolásában súlyos áldozatokat kíván. Az evangélikus egyház lelkészi kara is kiveszi részét az áldozat szent magvetéséből. Az idei háborúban — eddigi értesülésünk szerint — öt lelkész és öt teológus esett el. Az otthonért, hitért és hazáért hősi halált haltak között van a finn egyház egyik legkiválóbb papja, Havas Váinö kivijárvii lelkész. Halálhíre megrázta az egész finn egyházat, különösképen is a laes- tadíusi ébredési mozgalom nagy tömegeit, amelyeknek rajongott vezetőembere volt. Emlékénél álljunk meg mi is egy pillanatra és ismerjünk meg csak egyet is azok közül, akiket testvérnépünk szabadságáért most odaad. Havas Váinö most legközvetlenebbül mint szabadsághős áll előttünk. Egyike azoknak a finnek között is keveseknek, akik az utolsó két évtizednek rründ az öl finn szabadságküzdelmét végigharcolták. Az 1918-i finn szabadságharcban fiatal teológusként küzdött s alig gyógyult fel a véres harcokban szerzett sebéből, önkéntesként indult keresztül a Finn-öblön a testvér észt nép szabadságának kivívására. Mikor ott tiszta munkát csináltak és a harmadik finn-ugor nép ötszáz esztendős rabsága után végre saját zászlaja alatt rendezkedhetett be saját hazájában, már megdörrennek az ágyúk Kelet-Karjaiéban és Havas Váinö újra ott küzd Viena és Aunus népe szabadságáért is. Ez a kísérlet nem sikerült, de a vállában hozott szovjetgolyó állandóan figyelmeztette Havast, hogy Kelet-Karjala népe még mindig rabigában nyög. Ö is azok közé tartozott, akik esküvel kötelezték magukat, hogy nem nyugosznak addig a szabad finn hazában, míg Szovjet- Karjala népe nem élvezheti a szabad haza áldásait. 1939 őszének nyugtalanító eseményei Helsinkiben érték Havast, ahol mint a finn parlament tagja, közvetlen közelről látta a készülő nagy eseményeket. Talán a legutolsó estén, amit Helsinkiben töltöttem, még együtt voltunk seurat után egy kedves családnál s az idegesítő napi események és vészhírek nyugtalanító élét éppen Havas Váinö elszánt és megingathatatlan egyéniségének férfias ereje tompította. .,Nekem kilenc gyermekem van, — mondotta — 14 éves a legidősebb. A feleségem testileg és idegileg elégett asszony. Valószínűleg nem bírja túlélni az első megrázkódtatásokat sem. Mikor az első lövés dördül a határon, nekem is indulnom kell a férfiak útjára. Olyan útra, amelyikről emberileg nincsen visszatérés. Csak akkor szorul el a szívem, ha arra: gondolok, mi lesz az én kilenc serdületlen árva gyermekemmel, ha a bolsevizmus szörnyűsége arat diadalt ebben az országban?! Most van a próbája annak, hogy rá tudom-e őket bízni igazán Isten oltalmazó kezére.” — És amikor november 30-án az első szovjet-halálmadarak megjelentek a finn főváros felett, Havas Váinö is otthagyta az országház védett üléstermét, gyülekezetét és szürke századosi uniformisában önként vonult Viipuri szorongatott falai közé. A város akkori sok áldozatot követelő védelmében Isten megőrizte az életét. Talán csak azért, hogy ne a finn szabadság gyászünnepén kelljen mennyei Parancsolója előtt megjelennie, hanem megérje a sokat álmodott Nagy-Finnország reggelének felvirradását. Amikor újra Aunus és Viena földjén vezette győzelemről győzelemre századát és láthatta Karjala sokat szenvedett népének nagy örömét, akkor jött a mennyei „rapportra hívás.” „Az Egekben lakozó tudta, — írja róla ramusa pr Vagy talán — a magyar családvédelem nagyobb dicsőségére — az a baj, hogy a protestáns lelkészeknél általában sok a gyermek és az OTBÁ-nak így nem jó üzlet az ő tagságuk? Ki tudhatja az igazi okot?! A késedelmes megoldás következményei azonban nyilvánvalók. 1. A ki- semmizettség érzése a lelkészi kar részéről. 2. Jóvátehetetlen anyagi veszteség a lelkészi kar legszegényebb rétege, a sokgyermekes, kisfizetésű, betegeséggel sújtott lelkészcsaládok terhére, amely csak az elmaradt gvermekágyi segélyekben mintegy 15.000 P-t tesz ki. 3. Végül a legsúlyosabb, hogy az OTBA időközben meggondolta a dolgot és az egy év előtti, 1.5%-os járulékfizetésre szóló megállapodást felmondva, ma már 2.5%- ot kíván, ami évi 15.000 P veszteséget jelent a lelkészi karra, illetve ez összeg elvonását esetleges más lelkészi szociális kérdés, a gyermekneveltetés kérdésének megoldási területéről. Nyilvánvaló, hogy mihelyt az 1938. év végén hozott új OTBA-törvény lelkészekre vonatkozó része egyházi köz- igazgatási útra terelődött s évenként egyszer tartott közgyűlések tárgysorozati pontja lett, idejére megoldást nem nyerhetett. De nem kellett volna odakerülnie, mint ahogy a felekezeti tanítók OTBA-tagsága sem került oda, holott itt is egyházi tisztviselőkről volt szó. Ezért, ha azt akarjuk, hogy a lelkészi kar égető szociális problémái — nem a fizetések általános nivellálása, vagy emelése, hanem a missziói és segédlelkészek létminimumának biztosítása, a betegsegélyezés kérdésének megoldása, a házon- kívül taníttató sokgyermekes családok terhének könnyítése —, ezek az evangélium szelleme által is parancsolt, de eddig csodálatosan nem sok figyelmet keltett kérdések siirgős megoldást találjanak, halasztás nélkül meg kell alakítani hiterős, korszerűen gondolkodó és cselekedni tudó lelkészekből — a leg- érdekeltebb rétegeknek is illő képviseletet adva — a MELE szociális bizottságát azzal a megbízással, készítsék elő, a mai kor ütemének meglelelő megfeszített munkával szociális ké'déseinek megoldási terveit,- terjesszék azokat a MELE c célra összehívott rendkívüli közgyűlése elé, amely — csak a püspöki kar és az egyetemes egyház elnökségének jóváhagyásától függően — döntsön a kérdések megoldásában. Szlancsik Pál. (Folytatjuk.) Tanévnyitó ünnepély. A M. Kir. Er- zsébet-tudomány Egyetem Evangélikus Hittudományi Kara szeptember hó 28-án tartotta tanévnyitó ünnepélyét. Délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet volt a soproni templomban, melyen a szent szolgálatot D. dr. Pröhle Károly egyetemi tanár végezte. Fél 11 órakor ünnepélyes közgyűlést tartottak a hittudományi kar nagy előadótermében. Ennek során báró Podmaniczky Pál prodékán beszámolt a Kar múlt évi életéről, Lie. dr. Karner Károly dékán pedig székfoglalóját tartotta meg: „Állam és fel- sőbbség az Újszövetségben" címen. Signum laudis. Dr. Halász Kálmán pesti segédlelkész, a m. kir 1. honvéd repülő dandár tart. tábori lelkésze a Szovjetoroszország elleni hadműveletek során tanúsított magatartásáért legfelsőbb helyről dicsérő elismerésben részesült. 3