Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-09-13 / 37. szám
Mcairoflff Hármas lelkészbeiktatás A pesti evangélikus egyházközségnek és az egész főváros evangélikusságának ritka és emlékezetes ünnepe volt szeptember 7-én. Ekkor történt a Deák-téri templomban az egvházközség három új, egyhangúlag meghívott lelkészének, dr. Kékén András, Rimár Jenő és Scholz Lászlónak együttes beiktatása a pesti egyház lelkészei közé. A hatalmas Deáktéri templom zsúfolásig megtelve zengte a kezdőéneket: ,,Jer, dicsérjük Istent". A bevezető liturgikus oltári szolgálatot Rimár Jenő végezte. A Lutheránia karéneke után Kemény Lajos esperes végezte a beiktatást s a gyülekezethez és az oltár előtt álló három lelkészhez Lukács ev. 10:2. alapján szólt arról, hogy ebben a nagy gyülekezetben milyen sok az aratnivaló és milyen örvendezéssel kell látni azt, hogy az Ür új munkásokat küld az Ö aratásába. A 265. sz. közének után dr. Kékén András tartotta igehirdetését az evangéliumi perikópa alapján arról, hogy egyházunkban a lelkészeknek egyformán kell prédikátoroknak és pásztoroknak lenni s egész életük két fillérjét Jézus szeme láttára kell beten- niök Isten perselyébe. A befejező oltári szolgálatban Scholz László mondott megindító általános egyházi imádságot a Miatyánkkal, majd áldást oszlott a gyülekezetnek. Az istentiszteletet követő közgyűlést Tomcsányi Vilmos Pál egyházfelügyelő nyitotta meg és átadta az új lelkészeknek a meghívó- és díjlevelet, majd az egyházközség nevében köszöntötte őket. Az első üdvözlő felszólalást D. Raffay Sándor püspök mondta az egyházkerület és a MELE nevében. Szabó Imre református esperes a református egyházak, dr. Szepesváry Pál tanácsnok a székesfőváros polgármestere és közönsége nevében üdvözölte az egyházközséget és az új lelkészeket. Ben- kóczi Dániel a csanád-csongrádi egyházmegye és a hódmezővásárhelyi egyház- község jókívánatait adta át. Mohr Henrik alesperes a budapesti egyházmegye egyházközségei, lelkészei képviseletében, vitéz Kesserű Béláné az ENOSz részéről mondott üdvözlést. Dr. Konkoly Elemér másodfelügyelő a Deák-téri lelkészi kör, Láng Gusztáv az angyalföldi Luther Szövetség és vitéz Körmöczy Ottó a zuglói lelkészi kör nevében üdvözölte az új lelkészeket. Mint arról már hírt adtunk, az egyháztanács dr. Kékén Andrást a most szervezett második lelkészi állásra a Deák-téri lelkészi körbe, Rimár Jenőt az angyalföldi és Scholz Lászlót a zuglói lelkészi körbe osztotta be. Ezek a lelkészi körök délután és este külön-külön ünnepélyeken fogadták és köszöntötték új lelkészeiket. Az ünnepélyeken az egyház vezetősége mindenütt résztvett és mindegyiken sok felszólalás hangzott el, melyekre az új lelkészek meleg szavakkal és meghatott szívvel válaszoltak. A nőegyletek az ünnepély után szeretet- vendégségen tartották együtt a résztvevőket. A hármas beiktatás alkalmából az egyházközséghez sok üdvözlés érkezett, köztük báró Radvánszkv Albert egyetemes felügyelő és dr. Ravasz László református püspök, az Országos Luther Szövetség és a Misszióegyesület jó- kívánatai. Ötvenhárom lelkész A pesti egyház fényes és lélekemelő ünnepség keretében iktatta bé három új lelkészét: dr. Kékén Andrást, Rimár Jenőt és Scholz Lászlót. Ezen az ünnepségen a templom áhítatában, a gyülekezet várakozó örömében s az egész főváros keresztyénségének együttérzésében megnyilatkozott korunknak leplezhetetlen hangulata: sokat vár az egyháztól és annak munkásaitól. A három új lelkész hivatalbalépésével fővárosunkban immár 53 evangélikus lelkész szolgál istentiszteleten, iskolában és hivatalban. E sorok írója előtt is félelmetes nagy szám ez. Statisztikusok számítása szerint azt jelenti ez a számkép, hogy Budapesten minden elhagyott, vagy pásztorolásra váró 1000 evangélikus lélekre esik egy lelkész. Hosszú volt az út, amíg eddig elérkeztünk. Kétségtelen az, hogy a pesti gyülekezetek önmaguk szükségének kielégítése céljából is szívesen vállalkoztak az egyházi szolgálatok olyan fokozására, mely minden új tevékenység megkezdésénél új meg új lelkészi állások megszervezését kívánta meg. A Budapesten működő lelkészek között vannak olyanok, akik közel félszázada szolgálnak a metropolisban s emlékeznek azokra az időkre, amikor még alig öt-tíz lelkész tevékenykedett az ország központjában. Az a lelkészi csoport, amelyik negyedszázada szolgál, emlékszik a budapesti egyházak legerősebb küzdelmeire s a fejlődésben beállott legnagyobb lendület éveire, amikor a romhalmazból kiemelkedővé lett egyházunk. A legfiatalabb gárda, melynek javarésze néhány éve vagy hónapja tevékenykedik itt, most kezdi megismerni szolgálatának nagyszerűségeit s egyben óriási veszélyeit is. A legnagyobb egyházmegye belügyei mégsem csak egy egyházmegyének a belügyei. Egyetemes egynázunk valamennyi evangélikus egyházi embere évtizedek óta meleg érdeklődéssel tekintett a budapesti egyházmegyére. Amióta a budapesti református egyházmegye nagy fejlődésnek indult s a felelős vezetők nemcsak a gyülekezetek és lelkészi állások számát emelték fel, hanem nagy gondot fordítottak arra is, hogy a főváros fiatalságából és a vidéki lelkészek közül a legkiválóbbakat sorakoztassák fel a magyar református egyház legnagyobb egyházmegyéjébe, már akkor lehetett látni azt, hogy ha néhány évi késéssel is, a zsinati határozatok szándéka szerint vagy anélkül, ugyanez a folyamat indul majd meg evangélikus egvr házunkban is. S most aztán benne vagyunk ebben a jelenben. Budapest eddig is és bizonyára ezután is, a legkiválóbb férfiakat igyekszik majd szolgálatba állítani. Mint protestáns emberek, a szabad kiválasztás s a tehetség ilyen jutalmazó eljárása mellett mindig kell síkra szálljunk. A budapesti egyházmegyében az utolsó hónapokban nagyon sok személyi változás volt. Sokan távoztak el sorainkból, sok új állás került betöltésre ezenkívül is s a hazai egyházi körök olyan erős mozgalmakat indítottak meg az állások elnyeréséért, amilyenre a múltban is volt néhányszor példa, de most szembeszökő az idevágyódásnak sok merész kísérlete. Egy levél van a kezeim között, melynek lelkész írója idevágyik a fővárosba. ElheTyezkedést kér s kérése kivihetőségének érdekében hat, állásban levő egyházi ember olyan csoportosítását ajánlja, amely három gyülekezet belügyeibe való beavatkozást igényel s hat embernek kellene a mai rendkívül nehéz lakásviszonyok között költözködést vállalni. Egy csepp víz ez a példa arra, hogy a Budapestre irányuló figyelem milyen túlméretezett sokaknál. De nekünk, pestieknek, akik már hosszabb ideje szolgálhatjuk a fővárost, mind nagyobb mértékben kezd gondunk lenni a vidék sorsa és gyülekezeteinek gondja. Komolyan kell számolnunk a lelkészhiánnyal. Látjuk azt, hogy egyházunknak az elmúlt két évtized alatt helyesen kifejlődött missziói lelkülete és szórványfelelőssége sok olyan helyre kreált állásokkal gazdagította egyetemes egyházunkat, amely helyeken ottragasztani egyetlenegy lelkészt sem lehet. S az a természetes és érthetően méltánylandó vágy, hogy érdemes lelkészek hivatásukat úgy fogták fel, hogy védtelen helyeken eltöltött néhány évi szolgá2
