Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-30 / 35. szám
RMffllkUS&ET A? lelkészutánpótlás kérdéséhez E komoly kérdés felvetését valóban az egyházat, féltő szeretet diktálta. Félő azonban, hogy csak kérdés marad. A Koszorús-féle tervezet bizonyára sokak tetszését váltotta ki, annál is inkább, mert könnyebben megoldható, mint a másik, az adórendszeren alapuló. De ezzel még nem találna megoldást az utánpótlás kérdése. Itt még csak teológusokat, esetleg segédlelkészeket támogató segélyezésről van szó. A lelkészhiány okai messzebbre vezetnek el és nem lesz kárunkra, ha megállunk a Stadtrucker- és Varga-féle hozzászólásoknál, és igazat adunk annak a véleménynek, hogy nem a kápláni. hanem a lelkészi sors az, mely sokakat visszatartott attól, hogy a lelkészi pályára lépjenek. Különösen most, amikor nagyon könnyű az elhelyezkedés más pályákon éspedig olyanokon, ahol adva van az előrehaladás lehetősége. És ha már felvetettük az utánpótlás kérdését, sőt ha már több oldalról hangoztatták annak anyagi oldalát, nézzünk szemébe annak a kérdésnek is, melyet sohasem vetettünk fel szívesen, sőt mondhatnám, mindig húzódoztunk tőle, mert nem tartottuk ildomosnak: nézzünk szemébe az anyagi kérdésnek. Van ennek biblikus alapja is. És egész őszintén megvallhat- juk, ezt a kérdést nem az irigység vetteti fel velünk, hanem a mostoha idők mostoha viszonyai. Ha a társadalmi körök valamelyike tudott valaha nélkülözni, úgy akkor azok között elsősorban a lelkészi kart kell megemlítenünk. Nem volt még olyan mostoha elbánásban részesülő testület, melynek tagjai olyan türelmesen tudták volna hordani, nehéz keresztjüket, mint a falusi lelkészek. De viselték a keresztet, mert mindig arra az álláspontra helyezkedtek, hogy panaszos ajkakkal nem lehet vigasztalni. A kérdés feszegetése mindig nehezére esett a falusi lelkésznek. Csak körülhordozta szemeit a körülötte levőkön, volt osztálytársain, akik más pályán, ú. n. jól szituált emberek lettek, és mélyen hallgatott. Sohasem beszélt arról, hogy falujában mindenkinek meg van a tisztességes nyárspolgári megélhetése, jegyzőnek, orvosnak, tanítónak, postásnak, csak éppen az evangélikus lelkész kerül az anyagi rangsor leghátuljára. Sohasem zúgolódott amiatt, hogy kopott, tükörfényes öltözetben kellett megjelennie az országgyűlési képviselő és a községet látogató főispán előtt. A legtöbb helyen nem zúgolódott amiatt, hogy nem lehet tagja az OTBA-nak, mert belátta, hogy orvosi látogatásra a szomszéd községbe kell 12 pengőért bekocsikáznia, úgy, hogy végeredményben sokkal olcsóbban ússza meg a betegséget, ha a helybeli orvosnak kifizeti az őt megillető díjat, viszont a szomszéd falu patikájában majd várnak néhány hetet az orvosság áráért. Szerény megadással nyugodott bele a megváltoztathatatlanba, hogy kultúrális igényeit fájó szívvel néhány folyóiratra csökkenti le, mert könyvre nem telik és amikor a lelkészértekezleten hall valamit a mai teológiai problémák tárgyalásáról, nem ismeri a hozzátartozó könyveket. Fájó szívvel nyugszik bele, hogy nem mehet a lel- készevangélizációra, egy kis erőt meriKorunk evangéliumi mozgalmai az írás megvilágításában II. Az így nyert helyzetképet szem előtt tartva térjünk át a jelenre. Az evangéliomi mozgalmak gazdag korát éljük. Fiú és leány kon- ferenciázik, evangelizációk, csendes napok férfiak és nők, lelkészek és világiak számára, bibliaórák, imaközösségek, baráti mozgalmak, bélés külmissziós egyesületek alakulása jellemzi korunkat. Hogyan értékeljük és ítéljük meg ezeket? Mindig a keresztyén buzgóságnak, felelősségnek, a jelen mellett a jövőről való gondoskodási törekvésnek a különböző műveltségű, korú és nemű egyedeket az evangéliom. szolgálatába állítani. Az írásból ismert házi gyülekezetek tekinthetők a magvának az ilyen értelmű gazdag kifejlődésnek. Nyilvánvaló, hogy napjainkban, amikor hiába várunk mindenkit a templomba, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a templomajtókat nyitva tartjuk és a harangokat meghúzatjuk, hanem utána kell mennünk még week-end kirándulásokra is azoknak, akik egyébként kicsúsznának az egyház kezéből. A fejlett, sokoldalú tevékenységet maga idézi elő, teszi indokolttá, sőt nélkülözhetetlenné. Utána kell tehát mennünk a korszellem által az evangéliomtól elidegenedetteknek, a robotmunkában kifáradt és ezért a vasárnapot egyszerűen pihenő napnak tekintő modern pogányoknak. A sokféle megmozdulás között azonban különbséget kell tennük az eredet tekintetében. Vannak törvényes, de vannak törvénytelen eredetű próbálkozások és munkábaállások. Ha mindenek előtt a legális evangéliomi mozgalmakat nézzük, sok ébredést, indítást, eleven gyülekezeti életet eredményeztek ezek mind az egyes gyülekezetek körén belül, mind magasabb fokozatokon egészen az egyetemes lelkész-egyesület gyenesdiási elcsendesedéséig. Bizonyos veszélyektől azonban még ezen legális konferenciákon sem vagyunk mentesek. El még a látszatával is annak, hogy a jelenlevők, azért mert jelenvannak, magukat jobbaknak és különbeknek tartsák otthon maradt társaiknál, akiket épen a gyülekezeti szent munka végzése kötött le és ezért nem jöhettek el. Vigyáznunk kell azután arra is, hogy ki ne fejlődjék egy olyan helyzet vagy állapot, amelyet szinte konferencia-betegségnek nevezhetnénk. Amikor ezen összejövetelek eredeti céljának félreismerésével, amely egész évre szóló erőgyűjtésnek alkalma kíván lenni, olyan lelki izgató-szernek. doppingnak tekintjük, amely nélkül már nem is tudunk el lenni és egyik konferencia a másik után vonz bennünket, csak ott érezzük jól magunkat, és hogy úgymondjam hétköznapi, csendes keresztyén életfolytatás, a gyülekezeti életbe való beleilleszkedés, csendes keresztyén életben való résztvétel már nem elégít ki bennünket.. Áldott értékei ezen összejöveteleknek a tovább is megtartott írásolvasás, bibliaóra és imaközösség. Drága erőforrások megint az egyéni vagy családi lelkierősödés és épülés mellett a közös gyülekezeti össze- tartozandóság és felelősségérzés kifejlesztése végett. Éljünk velük, de úgy, hogy a bennük levő erők helyes irányban használtassanak fel és ne eredményezhessenek avatatlan kezekben ezek is olyan belső feszüléseket, amelyek esetleg megint a gyülekezeti egységnek rovására vezethetnek. Ha ezen legális erőgyűjtési alkalmak is rejthetnek veszélyeket magukban, méginkább áll ez a teljesen spontán, voluntér megmozdulásoknál. Készséggel elismerjük a jóindulatot és őszinte buzgóságot ezeknél is mind a tervek felvetésében, mind végrehajtásában. Az egyházi életet akarják elmélyíteni, de az egyház felelős tényezőinek tudta, sőt hozzájárulása nélkül. Hogy ezen megmozdulások születési hibájuk folytán az egyházzal való eleven kapcsolatra eljutni sohasem tudnak, az kitűnik abból, hogy legtöbbjük szektárius vizekre evez és munkájuk eredménye gyülekezetbontó és nem óvó jellegű. Ezen felelőtlen törekvések megléte egyfelől mindesetre vád az egyház és annak hivatalos tényezői ellen. Aminthogy a szemre egyébként olyan szép piros pipacstábla elárulja, hogy a gazda nem jól
