Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-16 / 33. szám
mjkelet — Erre tetettem reggel a fegyőrrel. Vérrel szennyezett kezeimmel nem akartam hozzányúlni ahhoz a kenyérhez, amit Magának szántam. Matild nem tehetett róla, elöntötte szemét a könny. Ez volna az a Haapoja Matti, akinek véres gonosztettei még kislányálmaira is sötét árnyékot vetettek? Ez az a vadon puszták vadállatja, akinek neve hallatára asszonyok reszkettek, s kemény férfiakat is hideg verejték vert ki? Ez? Aki olyan figyelmes és gyöngéd vele szemben, mint egy középkori lovagi dalnok szerelme hölgyéhez? . .. Legyűrte elérzékenyülését s megkérdezte, mi az a hosszú mondanivaló? Matti komoly férfiassággal kezdte, hogy bár szíve sötét mélységeit Isten előtt már teljesen feltárta, mégis úgy érzi, teljessé csak akkor lesz bűnbánatának ez a belső zarándokút ja, ha valakinek az emberek között is megnyitja a szívét s amennyire lehetséges, mindent világosságra hoz, ami abban sötétség. — Ha úgy érzi, hogy belső szükség kényszeríti erre, s hiszi, hogy ez segítségére lehet az új élet útján, szívesen meghallgatom. Imádsággal készültek fel a komoly és szent munkára, de rövidesen mégis gyöngeség, szédülés, hányinger kerülgette Matildot, miközben hallgatta. Sok fogoly bízta már rá szíve sötét titkait, de ilyen borzalmas és hajmeresztő szörnyűségeket, ilyen iszonyatos szennyáradatot még soha nem látott emberi szívből előhömpölyögni. (Folytatjuk) r"* i*1 i i~**~ i-*r-ii —— «f \t ~ i\/-i .~r, I I. Néhány szó a lelkész-utánpótlás kérdéséhez cím alatt két nagyon megszívlelendő cikket olvastam az Evangélikus Élet hasábjain lelkészhiányunk ma már égetővé váló kérdéséről. Nagyon sok igazság van a két közleményben. Szerény véleményem szerint azonban a második cikk jobban megközelíti a valóságot, mert nagy vonásokban ecseteli a lelkészi pálya árnyoldalait. Ezek közé a vonások közé szeretnék az alábbiakban egy néhányat én is odafesteni, hogy tisztán láthassák a lelkészi pályának sok-sok nehézségét s azoknak eltüntetésével megnyerjünk minden olyan evangélikus ifjút ezen áldott hivatás számára, akik benső indíttatást éreznek iránta. Adott esetből indulok ki. Két-három évvel ezelőtt egyik presbiterünk érettségizett fia beiratkozott a soproni theol. fakultásunkra. Nagyon megörültem elhatározásának, biztattam, lelkesítettem, rámutattam előtte a lelkészi hivatás sok-sok áldására. — Egy szép őszi napon, mikor egyik közelebbi szórványomba sétáltam ki a másfelekezetü iskolába járó evangélikus gyermekek összeírása végett, utóiért kerékpárján a már említett ifjú. Megállítottam, leszállt gépjéről és elkezdtünk beszélgetni. Beszélgetésünk a papi hivatásra terelődött. Kérdezte utam célját, érdeklődött szórványaim számáról, az anyagyülekezettől való távolságukról, stb., stb. A falu határában elköszönt és folytatta útját. — Néhány nap múlva találkozom édesapjával, aki szomorúan mondotta, nem megy a fiam a theologiára, nem akar ötven éves korában is vándorolni! Nem is ment! Jogász lett. Ügy tudom — mert édesatyját már áthelyezték közülünk -— most a vasútnál talált alkalmaztatást. Ennek a fiatalembernek a meglátása nagyon sokat mond egyházunknak. Rámutat egyházunk legégetőbb problémájára: a szórványgondozásra, amelyről annyi mindent olvastunk már e lap hasábjain. Ez a probléma a mai alakjában bizonyára másokat is visszatartott a lelkészi pálya áldott mezejéről. Be kell ismernünk, hogy nagy igazság van ennek az ifjúnak a szavaiban, aki „nem akar ötven éves korában is vándorolni!“ Van u. i. az emberi életnek olyan időszaka, amely nem alkalmas már az ilyen nagyobb testi megerőltetésekre, amikor sem gyalog, sem kerékpáron nem képes egészségének kockázata nélkül hosszú kilométeres utakat megtenni. Kocsi — mint azt már nem egyszer olvastuk — megfizethetetlen, autója pedig csak a kiváltságosaknak van ezen a pályán. A sok biciklizésnek, gyaloglásnak szomorú következménye, hogy javakorára ■— amikor minden más pályán már nyugodtabb, kevesebb fizikai erőt igénybevevő elhelyezkedést kap az ember — rokkanttá válik a lelkész. Legalábbis az én egyházmegyémben rajtam kívül több ilyen különféle szervi bajban sínylődő lel-, kész van, akik mind javakorbeli emberek, akiknek a sok szórvány s az ezeknek gondozásával járó testi megerőltetés idő előtt megörölte szervezetüket, megtámadván annak legnemesebb részét, a szívet. Csoda-é, ha ezt látván a pályaválasztó ifjak elriadnak a papi pályától?! Mi volna a helyes megoldás? Az, hogy egyházunk szórványjellegére való tekintettel a segédlelkészi évek letelte után minden lelkésznek szórványban, vagy misszióban kellene kezdeni pályáját. Ha itt bizonyos megszabott időn keresztül megállja helyét, akkor előbbre kerülni több tapasztalatot, nagyobb lelki, de kevesebb testi erőt és nagvobb tekintélyt igénylő állásokba. Ez az előrehaladás ma már minden pályán megvan, még a bírói státusban is kötelező újabban bizonyos időnek vidéki kisebb járás- bíróságoknál való eltöltése, csak éppen a papi pálya az, ahol csupán egyesek számára nyílik előmenetel. Ha ez az automatikus előbbrehaladás biztosítva lenne, szívesebben jönnének ifjaink a papi pályára, örömmel járnák, vagy kerékpároznák a szórványok hatalmas területeit is, mert tudnák, hogy idejük leszolgálása után „feljebb ülhetnek", ahol kevesebb testi erőt kívánó hivatásukat nagyobb lelki odaadással és gazdag tapasztalattal közmegelégedésre tudnák betölteni. Ilyen beosztás mellett zökkenő nélkül menne a szórvány munka, elég lenne a lelkész (egyrészt nem riadnának vissza a papi pályától, másrészt meghosszabbodnék a lelkészek szolgálati ideje), erősebbé válnék a nyugdíjintézet (nem kellene annyi fiatal lelkészözvegyről és árváról gondoskodni) és különösen virágozna Istennek ez az áldott szőlőskertje, ami drága evangéliumi anya- szentegyházunk. Mindezekhez nem kell egyéb, csak a lelkészi állások betöltésénél előnynek minősíteni azt, ha valaki éveket töltött szórvány gyülekezetekben. Varga László. Születés. Jávor Pál hatvani lelkészt és feleségét Horváth Rózsát Isten leány- gyermekkel ajándékozta meg, aki a ke- resztségben a Márta nevet kapja. Pályázat. Az Orosházi Evangélikus Gimnázium iskolai bizottsága pályázatot hirdet egy történelem-földrajz szakos tanári állásra. Pályázhatnak evangélikus vagy református vallású okleveles középiskolai tanárok. Pályázók szabályszerűen felszerelt kérvényeiket az iskolai bizottsághoz intézve az iskola igazgatóságához augusztus 25-ig küldjék be. HÍREK A vasi középegyházmegye július hó 23-án tartotta közgyűlését Muraszombatban. A közgyűlésnek ünnepi jelleget adott az a körülmény, hogy a felszabadult vendvidéki gyülekezetek 22 évi különállás után újra egyesültek régi egyházmegyéjükkel. Előző napon az egyházmegyei Tanítóegyesület tartotta közgyűlését. Az egyházmegyei közgyűlés napján reggel istentisztelet volt, amelyen Zongor Béla esperes prédikált Isten- tisztelet után a közgyűlés Zongor Béla esperes és szentmártoni Radó Lajos egyházmegyei felügyelő elnöklésével megkezdte munkáját. Az egyházmegyei felügyelő hosszabb beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. Napirend előtt Kovács István, a vend gyülekezeteknek a különállás idején volt esperese és Jónás Lajos zalai esperes, mint a Muravidék szülötte üdvözölték az egybegyűlteket s kérték Isten áldását az egyházmegye újra megvalósult egységére. üdvözlésükért szentmártoni Radó Lajos mondott köszönetét. Az aratl-békési egyházmegye aug. 14-én tartja közgyűlését, melyen a lemondás folytán megüresedett esperesi tisztségre beadott szavazatokról kihirdetik az eredményt. Áthelyezések. Darvas Aladár mura- szombati hitoktató próbaidőre tábori lelkész lett. D. Kapi Béla püspök helyére Muraszombatba Farádi Mihály körmendi segédlelkészt, Körmendre Bachát István őrimagyarósdi segédlelkészt küldötte ki, Balogh István segédlelkészt Meszlenből Alsómarácra helyettes lelkészül, Tekus Ottót pedig Meszlenbe ideiglenes segédlelkészül küldötte. Házasság. Tors Tibor, a képviselőház alelnöke és Rásó Erzsébet, Rásó István Hajdú vármegye alispánja és dr. Kovács Andorné Harsányi Emma leánya, augusztus 5-én Debrecenben házasságot kötött. Lelkcszszentelés. Túróczy Zoltán tisza- kerületi püspök lelkésszé szentelte Józsa Mártont és a nagytárkányi missziói kör vezetésével bízta meg. 8
