Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-08-16 / 33. szám
Oroszország még mindig az az ország, amelyben a nemzetközi forradalmi elemekből álló kisebbség uralkodik, amely huszonhárom év alatt millió és millió embert küldött a halálba és amely sohasem tudott betelni a vallásüldözéssel. Ez a kisebbség el akarta hitetni a világgal, hogy a bolsevista kormány ,,nemzeti kormány”, azt állítván, hogy marxista forradalmi lényegéből kivetkőzött. Ez a kijelentés azonban arra szolgált, hogy a közvéleményt megtévessze és rokonszenvet ébresszen a Szovjettel szemben a nemkommunista körökben. Még azt a hírt is elterjesztették, hogy istentiszteleteket tartottak a fasizmussal szemben kivívandó győzelem reményében. Azonban semmi sem hitetheti el velünk azt, hogy ezért hálaadó istentiszteleteket tartottak volna. Ilyen közléseknek más céljuk nincs, minthogy a hívő embereket kísértésbe vigyék. Sokan vannak azonban, akik a Szovjet igazi arculatát ismerik a vallással szemben. A jelenlegi háborúnak az 1812. évi napóleoni háborúval való összehasonlítása szintén ugyanahhoz a szovjetrendszerhez tartozik: hogy ezzel az orosz emigrációban élő orosz hazafiakat félrevezesse. Mert I. Sándor cár ,,Oroszország”-a és Lenin, valamint Sztálin marxista és vallásellenes ,,Orosz Szovjet Köztársaság”-a két olyan ellentét, amely egymással össze nem egyeztethető. Százharminc évvel ezelőtt az orosz nép vallását és otthonát védte és az orosz cár volt az, aki megszemélyesítette a hazát. Manapság a szovjetkormány arra törekszik, hogy az orosz népnek hazafias érzését és az orosz katonának harcrakészségét arra használja fel, hogy mindenekelőtt a világforradalom ügyét szolgálja. Ez azonban Oroszország igazi érdekétől távol áll. A szovjeturalom huszonhárom év óta az ,,Oroszország” elnevezést ,,Orosz Szovjet Köztársaság’-gá változtatta. Az orosz emigráció nagy többsége a bolsevizmust az orosz nemzet halálos ellenségének tekinti. Ma épúgy annak tekinti, mint ahogy 'tegnap annak nézte. Az orosz emigráció bízik abban, hogy az a sok testi és lelki szenvedés, — amelyet huszonhárom év alatt az orosz népnek el kellett szenvednie — meghozza majd a nemzeti és keresztyén Oroszországnak újjáéledését. Az értékek rangsorának pedig: ,,mint Istennek, Hazának, Családnak — meglesz az őt megillető helye a feltámadt Oroszországban. Az orosz emigráció még abban is bízik, hogy Oroszország ezeréves szellemi kincsei — amiket a huszonháromévi bolsevista uralom sem tudott tönkretenni — hozzájárulnak majd ahhoz, hogy Oroszország, mint nemzeti állam, betölthesse történelmi hivatását, amelyre jogot formál. Végül az emigráció megvan arról győződve, hogy Oroszországnak a marxista vallásellenes ,,iga” alól való felszabadulása magával hozza a kommunista veszély végét az egész világon. Franciából fordította: Schreiner Jenő. “lip, r Il_|i- W(jifii] Foglyok angyala (Folytatás.) (Wrede Matild élete. — Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.) Nemsokára újabb vizsgalatok és kihallgatások ügyében Hámen- linnaba szállították Haapoja Mattit. Matildnak üzenetet küldött, újév napján nem tudná-e meglátogatni? Feltétlen beszélni szeretne vele Újév délelőttjén ki is szállt Matild hozzá. Mattinak első szava ez volt: — Maradhatna az esti vonatig? — Nagyon szívesen. — Öh, köszönöm, — örvendezett — akkor még jó pár óra áll előttünk. Amit ugyanis mondandó volnék, hosszas lesz egy kicsit. Ebédre se kell kímennie. Volt pár fillérem, azon vetettem a fegyőrre! Magának tejet-vajat. Kenyeret meg összespóroltam. Tessék. A polchoz lépett s leemelte róla azt a bibliát, amelyet Matild ajándékozott neki azon az estén. Ezen feküdt a kenyér. A lelkészutánpóflás kérdéséhez i. Az Evangélikus Élet hasábjain előbb Schreiner Jenő, majd Stadtrucker Gyula írt cikket e kérdésről. Érdeklődéssel olvastam, hogy a lelkészhiány okát miben látják s hogyan képzelik el a kérdés megoldását. Mindkét cikkírót az egyház iránti féltő szeretet jellemzi. Aggodalmaskodva tekintenek a jövő felé s felteszik a kérdést, mi lesz, ha így megy tovább? Valóban meg van az ok az aggodalmaskodásra, hiszen az általuk felhozott statisztikai adatok bizonyítják, hogy a teológusok száma egy évtized alatt több, mint felére csökkent. Komoly veszély fenyegeti az egyházat különösen a mostani időkben, amikor egymás után alakulnak gyülekezetek és a missziói munka minden gyülekezetben szépen megindult. Mi az oka annak, hogy kevesen mennek a teológiára? A cikkírók az okot elsősorban és főképpen anyagiakban látják. Kétségtelen, hogy a pénz hiánya nem egy érettségizett ifjút akadályoz a továbbtanulásban. Ezeket az fiúkat fel kell karolni, mögéjük kell sorakozni egyeseknek és egyházaknak egyaránt. Éppen ezért helyeslem azt az elgondolást, hogy csináljunk egy olyan alapot, melyből az arra szorulóknak segélyt tudunk adni. Azt az elgondolást azonban, melyet a cikkírók ajánlanak, nehezen megoldhatónak találom és félő, hogy a jó gondolat meg fog bukni. Ez az egyházakra roppant nagy terhet jelentene. Kis egyházam áll előttem, melynek a 20, illetőleg az 50 fillérek beszedésével kb. 450 pengős terhet kellene magára vállalnia. Csupa munkás és csupa sokgyermekes családokból álló egyház. Nem újság a 6—11 gyermek. Ebből következik az is, hogy nagyon szegények. Nagyobb adót, mint amit most viselnek, reájuk kivetni nem lehet, de nincs lehetőség arra sem, hogy a szegényebbek helyett talán a gazdagabbak viseljék a különbözetet, mert nincs olyan adófizető az egyháznál, aki csak évi 10 pengő adót fizetne, egy sem. Bizonyosan van több ilyen lelkész is, aki hasonlókról tudna beszámolni. Ezért, hogy mégis tudjunk segíteni a teológusokon, segédlelkészeken, ajánlom a következőket: alapítsunk egy segélyező egyesületet, melynek legyen tagja minden lelkész és segédlelkész és fizessen be tagdíjul mindenki 2 pengőt s az első 1000 P máris együtt van. Ezt a segélyező egyesületet támogassa minden egyház kisebb vagy nagyobb adományával évről-évre. 30—40 pengőt még a kisebb egyházak költségvetése is elbír, de ha el nem bírna, akkor van lehetőség arra, hogy ezt az adományt az egyesületek útján is eljuttatja az egyház a rendeltetési helyére. Az évről- évre befolyó összeg egyharmadát tartalékolni kellene és ebből csinálni alapot, mig a többit a reászorulók között kiosztani. Elgondolásom szerint néhány év alatt szép összeg gyűlne egybe. Mindenesetre kezdjük meg a munkát! Már ennek az évnek a végén együtt lehet annyi pénz, hogy sokakon segíthetünk. Tegyük szívügyünkké e dolgot és fogjunk hozzá a munkához. Imádkozzunk, hogy küldjön az Ür munkásokat, akik hűséggel és szeretettel akarnak szolgálni. Koszorús Oszkár. 7
