Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-08-16 / 33. szám

EftNGOKUSEI IT

Hálás vagyok

lapunk legutóbbi száma vezércikkéért, amelyik az evangélikus nevelés kérdését vetette fel. Igaz ugyan, hogy csak az internátusi nevelés kérdését vette ki az idetartozó kérdések tömegéből. De természetesen igaza van abban, hogy evangélikus internátusaink- tól nemcsak mellékesen, hanem határozottan, céltudatosan és kizárólagosan evangélikus nevelést kell elvárnunk. Amelyik szülő elsősorban nem ezt keresi, az bármilyen internátusba elküldheti gyermekét, de aki ezt keresi, az nem is remélheti sehol máshol az evangélikus nevelést az interná- tusok között, csak azokban, amelyeket evangélikus egyházunk tart fenn és éppen ezért tart fenn.

Helyeslek és örvendezést érzek tehát ennek a kérdésnek ilyen nyílt és világos felvetésén és eszemben sincsen hibásakat vagy bűnösöket keresni, vádaskodni vagy mentegetni. Nem igen lehet vitázni azon, hogy a mi evangélikus egyházunk diákinternátusai- nak kizárólag ez a létjogosultságuk és vagy betöltik ezt a hivatásukat, vagy pedig kár fenntartani őket, még akkor is, ha valami kis anyagi hasznot tudnak felmutatni. De rá kell mutatnom arra a súlyos bajra, mely még a leggondosabb internátusi vezetés mellett is fenyegeti az elérhető összes eredményeket. Sok gyermeket nem éppen a legideálisabb családi otthonból, nem éppen békességben és egyetértésben élő szülőknek a gondviselése alól küldenek internátusba és nagyon sokszor

nem is az a lényeges, hogy a gyermek ebben, vagy abban az internátusbán legyen, hanem csupán az, hogy ne legyen otthon és ne lássa mindazt, ami otthon történik. Mert amikor erről a kérdésről beszélünk, egészen figyelmen kívül akarjuk hagyni azt a bizonyos rétegét az internátusba küldött gyermekeknek, akiket elégtelenekből elégségesekre kell feltornászni és akiknek szempontjából a szülők az internátustól csupán valami „tanintézeti“ bravúrt várnak. Ezek tehertételek minden internátusbán. Internátusi nevelést, jó nevelést azok a gyermekek igényelnek és azok részére kell igazában az internátusokat fenntartani, akik valóban minden vonatkozásban nevelő munkát kérnek és várnak az internátusok- tól.

Nem lehet tehát kitérni e kérdés igazságos mérlegelésénél a szülői otthon milyenségének kérdése elől. Ahol a két szülő közül csak az egyik evangélikus, és ahol a vallási különbözőség vagy önmagától, vagy külső tényezők hatása alatt ellentétekké mélyült, ott az internátus verejtékes munkája könnyen veszedelembe jut kéthetes, vagy kéthónapos vakáció alatt, amelyet a gyermek otthon tölt. Ismerek egy esetet, ahol utólag az derült ki, hogy az evangélikus internátusból havonta egyszer kikerülő gyermeket másval- lású nagyapja minden hónapban elvitte látogatóba a saját gyónta- tójához anélkül, hogy erről a szülők tudtak volna. Ismerek olyan

másik esetet, ahol a gyermek fölösen megkapott mindent otthon, szinte túlhalmozottan mindannyiszor, mikor a szigorú internátusból hazament, de csak enni, inni, mulatni valók dolgában, ellenben semmi rendes eledelt és táplálást nem tudott neki nyújtani sem az otthon, sem a szülő, sem a hozzájuk tartozó egész társaság. Ez a gyermek olyan szerencsétlen helyzetben volt, mint az a beteg, akit egyfajta betegség ellen a leggondosabban és helyesen gyógyítanak, de az orvos tudta nélkül más orvosok, másfajta betegségekkel rendszeresen inficiálnak.

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban azt akarjuk tehát minden szülő figyelmébe ajánlani, aki a gyermekét internátusba küldi, hogy óvakodjék attól a tévedéstől, hogy az internátusi díj rendes lefizetésével felmentette magát a szülői felelőség alól. Nem. Nem, legfeljebb segítségül hívta az internátusi nevelést. De önmagát nem szabad kivonnia az internátusnak való segítség alól. A gyermek igazi internátusa a szülői otthon. Ott meg kell találnia mindazt a jót, amire internátusaink tanítani fogják és ott nem szabad megtalálnia mindazt a rosszat, amelynek az elítélésére serkentik és tanítják. Mert jó szülői otthon jogosult a helyes és szigorú kritikára gyermeke internátusával szemben, de a jó és helyes evangéliumi lelkű internátus önkéntelenül is szigorú és igazságos bírálója az evangéliumi-lelkű szülői otthonoknak.