Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-21 / 25. szám
BmaUKIKBET KÖNYVISMERTETÉS Zündel Frigyes: Blumharclt János Kristóf életrajza. Fordította: Szerb Anna. I—III. kötet. A most megjelent III. kötet 226 oldal. A magyar evangélikus ébredési mozgalom számára kimondhatatlanul nagy nyereség, hogy Blumhardt János Kristóf életrajza magyar nyelven teljes egészében megjelenhetett. Egy ébredés története olyan részletességgel tárul itt elénk és az ébredés vezérének lelküle- tébe olyan mély bepillantást nyerhetünk mind a történetén, mind az írásaiból közölt bő szemelvényeken keresztül, hogy bőséges áldást nyerhet rajta keresztül mindenki, aki szívében hordozza az ébredésért való imádságot: Adj, Uram nagy magyar ébredést és kezd el azt rajtam! Sőt még azok is, akik bizalmatlanul állnak az ébredés ügyével szemben, ha fáradságot vesznek maguknak arra, hogy elmélyedjenek a nagy munka tanulmányozásában, bizonyosan sok előítélettől és hamis gátlástól szabadulnak meg. A könyvet olvasva, mind jobban elhatalmasodik az emberen az a belátás, hogy mennyire nem emberi munka és erőfeszítés története tárul itt szemünk elé. Akik idegenkednek a kegyeskedéstől, láthatják, hogy egy igazi ébredés hogyan rombolja le éppen az önhittségtől fertőzött kegyeskedést, amelyik olyan jogosan ébreszt visszataszító érzést sok egészséges lelki megújulás után vágyódó, becsületes lélekben. Jó látnunk, hogy az igazi ébredés következményeképpen kapott új élet menynyire természetes, hogy mennyire hiányzik belőle minden mesterkéltség, ami az életet olyan fáradttá tesz és megrontja. Megcsap bennünket a köny vön keresztül az evangélium szabadságának levegője. Egyúttal meg is döbbent bennünket annak a meglátása, hogy mennyi törvényeskedés húzódik meg életünkben akkor is, amikor azt gondoljuk, hogy egészen az evangélium talaján állunk. Csodálkozva látjuk, hogy a tiszta evangélium hirdetéséhez mennyi bátorság, mennyi vakmerőségnek látszó hit szükséges. Valóban úgy van, hogy még az evangélium egyházában sem merünk igazi, szabadító örömhírt hirdetni az embereknek. Blumhardt ereje éppen abban rejlett, hogy hitt az Űr Jézus Krisztusról szóló örömüzenet valóságában és szabadító erejében. Mert szabadulást hirdetni az embereknek, mert feléjük bizalommal és szeretettel közeledni, mivel hitt, nem az emberek jóságában, hanem az evangélium szabadító hatalmában. Új fényben áll előttünk a könyvön keresztül az evangéliumi reménység jelentősége is. Blumhardtot azért tudta Isten nagy dolgokra felhasználni, mert tudott nagyon sokat várni és amint Luther is hangsúlyozza, nagyon sok jót feltételezni Istenről. A hit könyve ez a könyv, de nem- kevésbbé hitbeli vállalkozás volt a könyvnek magyar nyelven való megjelentetése is. Amikor sokkal kisebb terjedelmű könyveket sem merünk magyar nyelven megjelentetni, sőt előfordul, hogy magyar evangélikus szerző előbb kap a német fordítás számára 6 A fent megjelölt összegnek az összegyűjtése kizárólag a presbitérium tagjainak kötelessége volna. A lelkész urak támogatását, érthető okból, semmi körülmények között nem vennők igénybe. A mostani nehéz és sorsdöntő időkben előfordulhat és elő is fordul majd az az eset, hogy egy többgyermekes család még ezt a kevés összeget sem tudná megfizetni. (Bár a szegények mindig áldozatkészebbek!) Ebben az esetben a tehetősebb egyháztagoknak kellene a nagyobb családúak helyett az adományt befizetni. Vagyis az „egy mindnyájért és mindnyájan egyért” elvet kellene az egész vonalon alkalmazni. Nagyon természetes, hogy lesz az országnak olyan része is, ahol ezt az elgondolást teljes egészében talán nem lehet alkalmazni. Mert a sok szegény között nem lesz majd „tehetős”, aki a többi helyett fizetni tudna. Ilyen esetben azután a presbitérium tagjaira hárulna az a szerep, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő megoldást találjanak. És „kellő jóakarattal” ezt meg is találják majd. Ezzel a pénz összegyűjtéssel járó adlminisztrációs költség minimális volna!. Az egyházközség által öisszegyűjtött pénz csekklapon közvetlen az Egyházegyetem pénztárába volna küldendő. A hangsúly azon van, hogy minden egyes egyházközségben a kivetett összegnek be kell gyűlni. Ha a szegények nem tudják megfizetni, akkor helyettük a jobb anyagi viszonyok között élőknek kell ezt megtenni. Sokan mondják majd, hogy az egész elképzelés nagyon ideális alapon nyugszik. Az elképzelés és elgondolás tényleg ideális. De vájjon megvalósithatatlan-e? Nem! Mi kell hozzá? Nagy és szilárd elhatározás! Kitartó akarat! Egymás megbecsülése! Valiás- és egyházszeretet! És mélységes nagy hit! Hit ahhoz, hogy azzal, hogy egyházamat támogatom, olyan ügy érdekében működöm, amely közelebb viszi egész lelkemet egy nemes cél megvalósításához. E sorok írója is érzi, hogy egyházával szemben teljesített kötelességével még nem érte el az áldozatkészség határát. És bizonvára ezren és sok ezren vannak még, akik ugyanezt mondhatják el magukról. A múlt évi balassagyarmati dunáninneni egyházkerületi közgyűlésen kifejezést adtam annak a nézetemnek, hogy a segédlelkészek díjazásának az ügyét állandóan napirenden kell tartani. E sorok keretében most konkrét javaslattal jöttem. Tisztelettel felkérem az egyházkerületi, az egyházmegyei és egyházközségi felügyelő urakat, kegyeskedjenek a kérdéssel foglalkozni, mert úgy érzem, hogy az Egyház tagjaiból még nem halt ki az áldozat- készség. Ezt megmutatta a Luther-szoborra bejött összeg nagysága is. A Deák-térre tervezett Luther-szobor szimbolizálja majd a múltat, a „Segédlelkészeket Támogató Alap” pedig a jövőt fogja munkálni. Sapienti sat! Schreiner Jenő. Vizsgázunk Pöttöm gyerekkorunk óta félve és rettegve gondolunk a vizsgákra. Nemcsak kicsiny nebulók, akik akkor kezdtek inni a tudomány italából, hanem ősz, öreg tanítómesterek is. Emlékszeim, voltak, akik heteken keresztül a vizsgára készítettek elő. Annyira féltek tőle, hogy minden gyereknek megmondták, mit fog felelni s az volt a céljuk, hogy hadd lássák a szülők, mi mindent tudnak gyermekeik! Jött a középiskola, jöttek az egyetemi évek. Nagy verseny kezdődött az iskolában, az egyetem falai között. Öttálentomos, kéttálentomos emberek, fiúk, leányok versenyre keltek: ki hogyan vizsgázik! Amint jobban és jobban belemelegedtek a versenybe, mindig nagyobb erővel törekedtek a kiváló osztályzatra. Maga az élet is űzte őket. Csak jó bizonyítvánnyal, jeles kollokviumokkal lehetett tandíj- és tápintézeti segélyt kapni. Volt pálya még nemrégiben is, amelyen nvíl- tan ki is mondották, hogy állásért csak az pályázhatok, aki jeles oklevéllel rendelkezik. És hiába éreztük, hogy az élet száímára tanultunk, a vizsgáért és azért a papírdarabért kellett küzdenünk. A tudomány csarnokaiból pedig kikerültek agyonhajszolt, fáradt fiatalemberek.
