Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-06-21 / 25. szám

ben, a felekezeti hasonló jellegű iskolákban kiképzett tanítóságot valósággal óriási számra növesztette az utolsó húsz évben máról-holnapra alapított apáca-rendek kezelésében fenntartott tanítóképzőkben nevelt tanítók tömege. Amikor ez a jóval több, mint 50 tanítóképző ontotta a képzett tanítókat s ezek a jelöltek néhány évi kísérletezés után rádöbbentek arra, hogy oklevelüket nem hasznosíthatják, igyekeztek más pályán elhelyezkedni. Ez sok tanítónak és tanítónőnek annyira sikerült, hogy amikor a Felvidék visszacsatoltatott s Erdély egy része visszatért, tanítói pályára azok jelentkeztek ezen területekre, akik még nem tudtak elhelyezkedni s a hazafias buzgalomtól hajtott azon nemes lelkű tanítók, akik sokkal jobb javadalamazású állásikat otthagyták azért, hogy a legszebb tanítói hivatást gyakorolhassák.

Ezzel a felszólítással nagy részben sikerült ellátni tanítóval a fentebb említett két területet, de miután a Felvidéken alkalmazott tanítók s főként a Felvidékről átjött tanítók alkalmaztatásuk után több, mint egy félévig nem kaptak fizetést, sok olyan tanítóval és tanítónővel találkoztam Budapesten, akik fizetéstelen munkájukban még nosztri- fikáló képesítőt is szereztek, akikkel igazán lelkészi lélekkel kellett megnyugtató beszélgetéseket folytatni. Erdély irányában érthetően nagy volt az érdeklődés, de az a hír járja, hogy azok közül, akik az első fellángolásban szívesen vállaltak tanítói megbízást, már sokan visszautaztak születéshelyükre s tanítói megbízatásukat visszaadták.

Ezek az okok értetik meg a vallás és közoktatásügyi minisztérium átmeneti rendelkezéseit. Megértjük a rendelkezéseket, de nem hisszük azt, hogy teljes eredménye lesz az átmeneti intézkedésnek. Azért félünk az eredménytelenségtől, mert a líceumi fiú- és leánynövendékek nagyobb része örömmel gondol arra, hogy eddigi tanulmányai után főiskolai továbbképzésben részesülhet. Akik így gondolkoztak, azok a V. K. M. rendelkezését nem fogják sem megérteni, sem pedig követni. A másik baj pedig az, hogy a magyar pedagógusok fizetése hihetetlenül alacsony. Ma, amikor a zsidóság gazdasági pályákról történő kiszorítása folyamatban van s akkor, amikor az állami közigazgatási alkalmazottak nagy része foglalkozik azzal a gondolattal, hogy inkább elveszíti nyugdíjévéit, de átlép a magánkereskedelem jobban jövedelmező pályáira, ki hiszi azt, hogy hazánkban a száz P körüli fizetésért embereket lehet évekig úgy megdolgoztatni, ahogy egy jó tanítónak dolgozni kell? Ki hiszi azt, hogy az a kémiai szakot végzett tanárjelölt, aki jó diplomát szerzett, elmegy helyettes tanárnak 150 pengőn aluli fizetésért, amikor a legkisebb vegyészeti gyár ennek a fizetésnek ötszörösét adja a legfiatalabb kezdő embernek. Lehetetlen az, hogy ezeket a lehetőségeket csak mi, a minisztériumokon kívül élő emberek tudjuk.

Miután pedig a magyarság mindenről hamarább le tud mondani, mint a jó iskoláiról és még jobb tanítóiról, azt az átmeneti intézkedést, vagy rendeletet ajánljuk a kivitelre, hogy a tanári és tanítói kezdő fizetések tétessenek egyenlővé a katonatiszti fizetéssel, hiszen a magyar pedagógusok épenúgy katonákat nevelnek a hazának, mint a minden elismerést megérdemlő tisztikar. Sőt azt kellene a gyakorlatba belevinni a tanítói pályán s később minden állami és egyházi vonatkozásban is, hogy minden fiatal tanító, tanár, lelkész, vagy egyéb állami alkalmazott szolgálatát a fővárostól legtávolabbi faluban, vagy városkában kezdje meg s szabályozzák törvények azt, hogy mondjuk ötévenként minden ilyen jellegű alkalmazott a fővároshoz közelebb fekvő falvakba és városokba helyezendő át. Szolgálata végén ezzel a rendszerrel minden ember elérné álmai vágyát, azt, hogy Budapesten menjen nyugdíjba. Ez nem is álom és nem is fantóm.

Végül az az érzésünk, hogy az volna a jó, ha minél kevesebb átmeneti rendelkezést kellene kiadni, s ha végre egy kissé megmerevedne az a rugalmas gyakorlat, mely majdnem évenként új meg új tanügvi tervekkel ajándékozta meg a magyar nyilvánosságot.

G. L.

Lelkészszentelés. D. Raffay Sándor bányakerületi püspök június 18-án, a Deák-téri templomban lelkésszé szentelte Pásztor Pál, Virág Gyula, Kálmán Lajos, Jeszenszky Tibor, Matuz László és Harmati György végzett teológusokat. —

D Kapi Béla püspök június 15-én szentelte lelkésszé Sopronban Bachát István, Heimler Henrik, Káldy Zoltán, Kráhling Dániel, Laborczi Zoltán, Síkos Lajos, Szekeres Elemér, Tekus Ottó és Zoltai Gyula végzett teológusokat.

és kezdjük imádsággal. És ha Isten tanácsát meghallgattuk, akkor lehet szó róla, hogy végre egyszer igazán és helyesen tudjunk cselekedni

M.

A vegyes házasságok

kérdésében a két protestáns egyház között is rendeznivaló kérdések merültek fel. Ámbár elvileg mindkét protestáns egyház egyetértőleg azt az álláspontot foglalta el, hogy a másik egyház papjától nem kér reverzálist, mégis elsősorban a javadalmas- egyházi tisztviselők házasságkötésére vonatkozó törvények alkalmazása gyakorlati problémákat vetett fel. Ezért a legutóbbi közös protestáns bizottsági ülés az alább közölt eljárásban állapodott meg: a református egyházi törvények 1933. évi II. cikk 10. § h. pont, V. cikk 20. § 3. bek., 89. § 3. bek., 119 § 2. bek., valamint az evangélikus egyházi törvények II. cikk 7. § íendelkezésének helyes értelmezéséről. Ezt az illetékes egyházi felsőbb hatóságok fogják utasításszerűen közölni az érdekelt egyházi hatóságokkal.

I. A javadalmas állásban lévő egyházi tisztviselők (lelkészek, tanárok, tanítók, kántorok) házastársának vallására és gyermekeik vallási nevelésére vonatkozó egyházi törvények rendelkezésének visszaható ereje nincs.

A most hatályban lévő egyházi törvények hatályba lépését megelőző időben kötött házasság és az abból származó gyermekek vallása ügyében a házasságkötés idején hatályban volt egyházi törvény irányadó.

II. A két evangéliumi (református és evangélikus) egyház tagjai közötti vegyes házasság esetében az egyházi törvények vonatkozó rendelkezései a következő értelemben nyernek alkalmazást:

1. Mind a református, mind az evangélikus egyház törvénye megengedi, hogy javadalmas egyházi tisztviselők a másik evangéliumi egyház tagjával kössön házasságot. A két egyház egyikének szolgálatában álló javadalmas egyházi tisztviselő a másik egyházhoz tartozó házastársának az egyházi javadalmas tisztviselő vallására áttérését semmiféle egyházi hatóság, vagy elöljáró nem kívánhatja, sőt az áttérés szorgalmazásától maga a házastárs is tartózkodjék.

2. Mivel az előző pont szerint fennálló esetben a gyermekek vallására vonatkozó egyházi törvényes rendelkezésnek csak a házasságkötést megelőzően létesített törvényes megegyezéssel lehet eleget tenni, ilyen esetben az egyházi tisztviselővel házasságot kötő egyháztag egyháza a református egyházi törvény 1933. évi VI. t. c. 46. § b) pontja, illetőleg az evangélikus egyházi törvény VIII. cikk 175. § 2. pontja szerinti egyházi büntetést nem alkalmaz.

3. Ha a két egyház egyikének javadalmas tisztviselője a másik egyház ja3