Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-14 / 24. szám
«MBKIBBET arra, hogy magyar földünkön még mindig csak egy réteg van, amelyik érdeklődik a művészet iránt, amelyik tud áldozni is érte, és ez a réteg nem a keresztyén-magyar réteg. A színházak erkölcstelen és könnyelmű szellemű darabjai is csüggedést akartak lehellni a jót akarók szívébe, el akarták bátortalanítani őket, hogy féljenek attól a tömegtől, amelyik a felszínes és könnyű iránt érdeklődik és magukat a közönséghez szabják, elfeledkezve nevelő szándékaikról. A művészet bírálata is a legtöbbször arra törekszik, hogy kidomborítsa azt a lehetőséget: vagy tetszel azoknak, akik irányítanak és a piacot kezükben tartják, vagy pedig éhen kell halnod. A régi, liberális szellem az, amelyik még mindig felüti a fejét és amelyik ha kell, hát megalkuvásra is hajlandó, csakhogy a mostani forrongást és annak eddigi eredményeit véglegesnek tekinthesse, és megindíthassa a harcot a hatalom visszaszerzésére. A megújulás még nem jött el, de a jelei máris mutatkoznak. Igaz, hogy első pillantásra csak kicsiny és külső jelek, de mégis az új magyar életet hirdetik. Szeretnék kettőt megemlíteni, hiszen így nem nagyon emlegették őket. Az első a nemzetközi vásár. Idén történt meg a megcsonkítottság keserű évei után, hogy nemcsak látogatók számában, forgalmi csúcseredményekben, rendezésben adott többet a vásár, mint eddig, hanem öntudatban is. Eddig sohasem érezhette az ember azt, amit idén: hogy Magyarország nem a megalázott és a rabságba kényszerített államocska többé, hanem, ha kisebb keretek között is, mint az első világháború előtt, de újra Birodalom, amelynek népei vannak, akik együtt élnek határain belül. A bocskoroB hegyi románok, a ruszinok, a felvidéki szlovákok és a pár délvidéki, — de az erdélyi magyarok alakjai tűntek fel itt is ott is, bizonyságául annak: új idők kezdődtek meg. A második pedig a délvidéki sereg bevonulása. Nem lehetett nem gondolni arra, hogy pár évvel ezelőtt még érzelmes cikk jelent meg egy külföldi lapban a magyarokról, akik könnyes örömmel becézik az utcán egyetlen kis, (a rendőrség által akkor beszerzett) páncélos kocsijukat, most végeláthatatlan sorban vonult el előttünk az új magyarság erejének egyik része. De mindezeken túl észre kell venni a belső megújulás első jeleit is. Pár éve még csak azok olvasták a nagyar kérdésekről szóló könyveket, akik szakemberek voltak, vagy lelkesek és népüket féltők. Ma meg ezek már a szellemi elit táplálékai, sőt egyre lejebb. egyre szélesebb körben terjednek el, feledve botrányt és betiltást, ami pár éve még előfordulhatott. A megújulás belőlük kezdődött el, és ezt megállítani nem lehet többé. A régi magyarság eltemetett erői törnek fel itt, áthidalva az ellentétet a magyarságért dolgozók között a közös munka erejével. Ma már összefogtak a magyar szellemben dolgozó egyesületek, (Egyesületközi Együttműködés) sőt azok számára, akik ezt a régi, a megújításhoz most felhasználandó magyar szellemet képviselik, érte írnak, dolgoznak, beszélnek, — könyvkiadó vállalat alakult, (Magyar Élet) hogy függetlenül mindentől, szóljon a szó, és újítsa a magyar életet. Ez a, szellemi megmozdulás, ennek mindig erősebb jelentkezése és helykövetelése, szintén az új Magyarország jele és ígérete, amivel mindenkinek számot kell vetnie, aki arra tart igényt, hogy ismerje nemzetét és korát. — Róluk szólnak majd a következők. Kemény Péter. ^ - r*< —“ y-'i “** ív* * n**» ^ gazdasági esztendőben már nem 12, de 30 gyülekezetben helyezik el híveit, ha a földosztást véglegesen elrendezik. Elgondolkoztam egy percre: hetenként 30 helyet felkeresni, állni az időjárás minden viszontagságát (itt épp olyan szélsőséges az éghajlat, mint nálunk), állni a nyár fullasztó melegét autókban, vonatokban, állni a tél borzalmas hidegét, néha gyalogszerrel bandukolni a méteres hóban — ez nem kis áldozat. Különösen, ha meggondolom, milyen élete volt otthon, Karjaiéban! Mondhatnám, szinte mindene megvolt, ami az ideális lelkészi életmódhoz szükséges. Volt 10 szobás paplakja. Csodálkozunk, mire jó ez? Hogyne kellett volna, amikor a vendéglelkészek, családok, konferenciai előadók egymásnak adták a kilincset, hogy eleven belmisz- sziói munkájukkal szinte pezsgővé tegyék a gyülekezet életét. És volt autója is, amellyel még a legtávolabb lakó hívénél is gyorsan ott teremhetett, ha éppen szükség volt reá. (Hogy mit jelent az ilyen nagy távolságokban bővelkedő országban az autó, arról megint szemléltető oktatást kaptam a napokban a társaságunkba sodródott dr. Koskenniemi iskolafelügyelőtől (olyan tanfelügyelő féle), aki egyébként a turkui lelkész fia s elmondotta, hogy 150 iskola tartozik hozzá, kb. 12.000 gyermekkel s ez a 150 iskola 10.000 négyzetkilométeres területen van széjjelszórva. Hogy lehetne ilyen körülmények között eleget tenni feladatának autó nélkül?) — S Vapalahti lelkész a fentemlített kényelem helyett ma 2 szobában él, autó nélkül s elébe néz annak az állapotnak, amikor 30 község területére kell eljárnia híveit gondozni. Kutatom a titkát, miért tud ily örömmel szembenézni mindezzel? Megtalálom, öl is átfűti az a tudat, amely minden finn szívét mostanság: nem fog sokáig tartani. Ezt mi már ismerjük. Ebben reménykedtünk mi is vagy 20 esztendeig és nem hiába. Hisszük, hogy nem lesz hiábavaló finn testvéreink reménysége sem. Hívek élete. Az előbb már beszéltünk arról, hogy a finn háború után félmillió ember hagyta ott Karjalát. Ezek messze sodródtak otthonuktól, de még a bujdosás- ban is meg akarják tartani gyülekezeti összetartozásukat. Az állam sem helyi eredetük szerint helyezte el őket egy- egy vidéken, hanem egyházközségi hova- tartozóságuk szerint. Ennyire fölötte áll a finneknél az egyházközség jelentőségben a politikai községnek. Hja, evangélikus állam! A majd mindenüktől megfosztott hívek kártalanítására kb. 15 milliárd márkát fordít a finn állam. (10 márka 1 P.) S ezt a finnek maguk adják össze. Egy fiatalabb finn lelkésztársam mondotta, hogy az ő szüleinek pl. 30 ezer márkát kell részletekben megfizetni erre a célra. A nagyobb földterülettel vagy vagyonnal rendelkező családok természetesen többet fizetnek. De nem is lehet ezt a kártérítést megváltani egy családnak sem, csak pénzzel. Földet is kell adnia mindenkinek. S ezt teljesen természetesnek és magától értetődőnek tartja minden finn. Fizetnek és földet hasítanak, mert jól tudják, hogy Karjalát otthagyni legalább annyi, mint A pozsonyi evangélikus líceum öregdiákjai június 29-én Budapesten, a Fasori gimnáziumban tartják érettségi találkozójukat. A templomi áhítatot Szabó Aladár budapesti vallástanár tartja. Az angyalföldi Luther Szövetség és Nőegylet június 8-án szeretetvendégsé- get tartott, melyen dr. Reök Iván főorvos tartott előadást: „Élet, halál, feltámadás" címen. Felügyelő változás. Gömöry János kassai egyházfelügyelő tisztéről lemondott. Utódjául az egyházközség dr. Engel Rudolf főorvost, másodfelügyelőül pedig Oelschláger Istvánt választotta meg. Személyi változás. Túróczy Zoltán püspök a megüresedett debreceni segéd- lelkészi állás teendői közül a szórványhitoktatási teendők ellátásával Sexty Zoltán menekült bukaresti lelkészt bíza meg. A Missziói Gyermekszövetségek vezetői szíveskedjenek évi jelentésüket az iskolai év bevégeztével minden külön felhívás nélkül a kerületi vezetőknek beküldeni, mert csak így nyerünk átfogó képet a gyermekek közt folytatott ily irányú munkáról. — A bélyegeladásból és egyéb forrásokból begyűlt összegeket küldjük be mielőbb a 16.188. sz. bef.-lapon a Misszió-Egyesület pénztárába. 6
