Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-06-14 / 24. szám
BtNglMffilT nem ok nélkül mondják, hogy amikor még nem volt kongrua, akkor a papoknak nem volt annyi gondjuk a mindennapi után. A hívekben több volt az áldozatkészség s miután érezték, hogy a pap teljesen az övék s nem kezdődött meg a „függetlenítés” processzusa, becsületbeli kötelességnek tartották, hogy róla úgy gondoskodjanak, hogy neki mindene meglegyen. Kellemetlen ,,Stich”-je van Szántó Róbert azon állításának, hogy a városi pap sohasem kerül abba a helyzetbe, hogy hívei által , kitartottnak” érezze magát, óh ti szegény falusi papok, ti nemcsak „juhaitok önkényének” vagytok a tárgyai, hanem híveitek által „kitartottak” vagytok. Boldog városi papok, kik nem függenek híveik önkényétől s nem kitartottak, hanem készpénzzel fizetett alkalmazottak. Szántó Róbert talán azt gondolja, hogy ilyen módon a városi gyülekezeteket a falusi fölé emeli? A való azonban az, hogy amint a búza együtt van a konkollyal, úgy van egyaránt a falusi és a városi gyülekezetben is áldozatra kész és önző, papját becsülő és papját örökösen kritizáló elem. Hogy pedig búzával, kakassal, tojással, vagy pedig készpénzzel lesznek a papok a gyülekezettől „kitartva”, az végeredményben egyre megy. Legfeljebb arról lehet szó, hogy amikor a pénznek nincs értéke s a természetbeni járandóságok a kívánatosak, akkor sok városi pap szeretne falusi pap lenni. De talán még sem kell azt éreznünk, hogy mi a gyülekezetek „kitartottjai” vagyunk. Csak az a kitartott, aki nem végzi a kötelességét. Azután a beati possidentes-ek. De mi nem tartozunk sem az egyik, sem a másik csoporthoz. Azért a munkáért, amit végzünk, kijár a mindennapi kenyér s megillet a megbecsülés. Húszesztendős kisebbségi sorsunkban egy soviniszta szlovák egyházfelügyelő azt hányta a szemünkre, hogy milyen jó most a magyar papoknak a „tót kenyér”. A csehszlovák állam adja a kongruát, a segélyeket és kitart bennünket. Tiltakoztam kijelentései ellen s azt mondottam neki: A felügyelő úr se eszik szlovák kenyeret. Mert csak kétféle kenyér van: vagy tisztességes, vagy tisztességtelen. Én tisztességes kenyeret eszem. Az a kitartott és a here, aki nem végzi a kötelességét s meg nem szolgált fizetést és pénzt vesz fel. Az illető egy nyugalmazott bankigazgató volt. Tiltakozásom után nagyon csöndes lett. A jelenlévők diszkrét mosolyából pedig megértettem, hogy az illető úrnál igen kényes pontot érintettem meg. Nekünk tisztában kell lenni azzal, hogy úgy a falusi, mint a városi gyülekezetekben kritizálják a papokat, beszélnek vagyoni állapotukról, tudják, hogy mi a jövedelmük. Rajtuk múlik, bizonyságot teszünk arról, hogy a munkás méltó a maga jutalmára. Amit Szántó Róbert a missziói lelkészekről s a segédlelkészekről ír, az egy nagyon szomorú fejezete annak az általános szociális helyzetnek, ami miatt panaszkodnak tanítók, tanárok, kezdő orvosok, aminek a következménye az lesz, hogy mind kevesebb lesz a diplomás ember. Sajnos, Szántó konkrét javaslatokkal nem lép elő. Javaslatait úgy tálalja föl, hogy egy-egy pillanatra mutatja meg, de azután maga jelenti ki, hogy nem realizálhatók. Alig adott valamit az egyik kezével, a másikkal már el is vette azt. Amikor kenyérről van szó, akkor felesleges nehezen megvalósítható gondolatokat felmelegíteni egy központi pénztárról, a papok államosításáról. Nem kecsegtetni kell az embereket, hanem arról kell beszélni, mikép juthatnának a papok is ahhoz a szükséges kenyérhez, ha csak egy falattal is a többhöz! Mindnyájan érezzük, hogy a drágaság napról-napra elviselhetetlenebb lesz. Az állam tisztviselőinek 7, azután 8°/o-os drágasági pótlékot adott. Rendeletben intézkedett, hogy a magántisztviselőkre és alkalmazottakra is vonatkozik ez a rendelet. Reánk, lelkészekre nem? Mi csak nézünk és várunk! Figyelemmel kísérem egyházi lapjainkat, de még egyetlen szó sem hangzott el ebben a kérdésben. Pedig a 15% drágasági pótlék a minimális 1600 pengős lelkészi jövedelem után 240 pengőt jelentene. Nem kellene mindent megtennünk, hogy ezt megkapjuk? Egy körlevél elegendő lenne a gyülekezetekhez, melynek kapcsán a lelkész ezt a kérdést tárgyalás alá vehetné az egyházi közgyűlésen. Nem hiszem, hogy a gyülekezetek elzárkóznának den időkre egyformán vonatkozik? Tehát zsidóra is, s ezerkilencszázharminc- nyolcra is. Mi nem tehettünk mást, mint hogy megkereszteltük azt, aki kívánta a keresztvizet. Istené az ítélet. A zsidóság viszont azt kérte tőlünk: hassunk oda az államnál, hogy a törvényt enyhítsék. Védjük meg a zsidó egyháztagokat. Arra hivatkoztak, hogy nekünk őriznünk kell a nyájat. És semmit sem tehettünk értük. Az egyház az igehirdetésért, az Istenszolgálatért felelős, de nem szólhat bele az állam ügyeibe. Hogy az állam kit enged az élete ütőereihez, s a magyarság kikkel osztja meg a kenyerét, ezt az egyház nem döntheti el. Legfeljebb kivánja, hogy a nemzet életét szeretet és igazság irányítsák, s bánkódhatik, ha elrugaszkodik benne a gyűlölet. Különben is nagy kérdés, hogy mi jelen esetben a nemzet életében érvényesülő szeretet és igazság? Konkrété: hogy igazság és igazán érvényesülő szeretet volt-e az, ha a zsidóság egészen szabadon élhetett a lehetőségeivel magyar földön? Summa-summárum, magyarul megírtuk annakidején, hogy a nemzet és az egyház kérdéseit itt külön kell választani Az állam szabályozza a maga életét, mi pedig folytassuk a magunkét. Ö nem mondhat le a maga élete irányításának jogáról, mi pedig az Isten iránti engedelmességünkről. A már betért zsidóink kértek harmad- madszor, hogy oldjuk meg az ő egészen katasztrofális helyzetüket, főleg azokban a kérdésekben, melyeket a vegyesházasok gyermekeinek életében vetett fel a zsidótörvény. Akkor keveselték és farizeuskodásnak tartották, amit vallottunk. Pedig kiderül, hogy ma sincs más válaszunk. A ma betérő zsidóság semmivel sem kívánhat magának jobb sorsot, mint volt az első keresztyéneké. Szenvedés, hogy igazán hisznek: — Krisztusért. Ha nem hisznek igazán, akkor a fenti kérdést fel sem tehetik. Megmondtuk azt is, hogy a gazdasági őrségváltás zökkenőkkel fog járni, mert a törvény elsősorban a kis zsidókat érinti, s főleg azt a zsidó réteget, mely többé-kevésbbé asszimilálódott. És valóban, a zsidótörvény végeredményben nyugdíjintézet lelt a zsidók számára. A keresztyének dolgoznak tovább, a nyugdíjazott zsidók pedig ülnek hiánytalan végkielégítésükön. Mondtuk azt is, hogy nehéz lesz az őrségváltás, nem a szakértelem hiánya miatt, hanem a társadalmunk laza erköicsei miatt. A zsidóság valóban sokat elért azóta is pénzzel. Lassan rá kell jönnie mindenkinek — az egyházra nem hallgatóknak is —, hogy nem elég a politikai véresszáj, ha nincs a politikai követelés mögött puritán tisztesség is, s főleg, ha hiányoznak a tisztázott elvek. Szóval, lassan rájövünk, hogy noha a zsidókérdésről beszéltek nálunk legtöbbet az utolsó évtizedben, mégsem volt a zsidótörvény szellemileg, lelkileg és elvileg előkészítve. Reméljük, hogy a harmadik zsidótörvény majd bölcsebb és szilárdabb alapvetésen nyugszik. dyl. i-- •»* ■ * ^ * ** Kinevezés. Dr. Hittrich József székes- fővárosi gimnáziumi h. igazgatót a polgármester a Horánszky-utcai gimnázium igazgatójává nevezte ki. 3 \
