Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-01-11 / 2. szám
HÍREK Újévi üdvözlés. Újév napján dr. báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi felügyelőt, az egyházegyetem vezető tisztviselőjét felkeresték és dr. Rásó Lajos egyetemes főügyész tolmácsolta az egyetemes egyház jókívánatait. D. Kapi Béla dunántúli egyházkerület püspökét Győrött köszöntötték az ottani egyházközség, egyházmegye és az egyházkerület képviselői. Dr. Hőfer Vilmos egyházfelügyelő mondotta az üdvözlő beszédet, melyie D. Kapi Béla püspök az újévre előretekintő programmszerű beszéddel válaszolt. D. Raffay Sándor bányakerületi püspököt dr. Pesthy Pál kerületi felügyelővel az élén a Deáktéri leánygimnázium nagytermét megtöltő hívek köszöntötték. Az üdvözlő beszédet herceg Hohenlohe Károly Egon, a bányakerületi Luther Szövetség elnöke mondotta. D. Raffay Sándor püspök hosszabb beszédben válaszolt. Bevezetőben az istentagadás egyházellenes erőfeszítéseivel foglalkozott, majd helytelennek mondotta, hogy az egyházon belül mindinkább felüti fejét a nemzetiségi kérdés. E probléma napirenden van — mondotta — és tisztázni kell az államra és az egyházra nézve egyaránt. A magyarnémet egyezményt félreértik azok, akik a hazai németnyelvű polgároknak az egyházban való különállását is meg akarják valósítani. Ez a separatív mozgalom ellenkezik egyházunk nemcsak jelenlegi, érvényes törvényeivel, hanem történelmi fejlődésével is. A németnyelvű evangélikusaink jól tudhatják, hogy amikor vallásszabadságuk biztosításáért elhagyták ősi hónukat, itt századokon át teljes szabadságban éltek és anyanyelvükön minden kultúrigényüket kielégíthették. Hálátlanság volna, ha megfeledkeznének arról a szeretetről, amellyel a magyarság és benne az evangélikus egyház őket annyi időn át körülvette. Ezután az önálló magyar Bibliatársulat, valamint az egyetemi lel- készi állás megszervezésének szükségességéről szólt. Buzdította a száz év előtt háromnyelvű és különálló egyházközségekre szakadt pesti gyülekezeteket, hogy újból egyesüljenek. Szólt a Deáktéri leánygimnázium új épületének megszervezésére irányuló akcióról, végül kitartásra és hithüségre buzdította úgy az egyházvezetőket, mint az egyháztagokat. A püspök útmutatásait dr. Pesthy Pál bányakerületi felügyelő köszönte meg. Turóczy Zoltán tiszakerületi püspököt Nyíregyházán köszöntötte népes küldöttség, melynek szónoka Szohor Pál polgármester volt. Az üdvözlő beszédre adott válaszában Turóczy Zoltán püspök az egyházért való önfeláldozó küzdelemre intette és buzdította az összes felelős munkásokat. A dunáninneni egyházkerületben nem volt külön újévi üdvözlés, hanem úgy D. Kovács Sándor püspököt, mint dr. Sztranyavszky Sándor egyházkerületi felügyelőt az egyházkerület minden részéből üdvözölték és az új munkaévhez jókivánataikat fejezték ki. Személyi hírek a tiszai egyházkerületből. A nyugalombavonulással megüresedett ungvári gyülekezetbe Turóczy Zoltán püspök Dönsz Tivadar tokaji segédlelkészt küldötte ki adminisztrátornak, Tokajba pedig ifj. Rimár Jenőt. 8 Foglyok angyala (Wrede Matild élete) 1. A „zöld lovag“ legendája Húzzuk fel a mérföldlépő csizmát és lépjünk át a világtörténelemben jó pár századot. Élt akkoriban Itáliában egy herceg, a híres, nevezetes Colonnák feje. Talpraesett, bátor ember, de keményöklű, erőszakos. Annakidején véres barázda szelte ketté egész Észak-ltáliát. Ahogy nálunk a kurucok és labancok, úgy álltak ott szemben a Welfek és Ghibellinek. Colonna herceg a Ghibellinek közé tartozott. Az volt egész nemzetsége. S így soha nem szűnő véres küzdelemben állott a Wel- fekkel. A vasöklü lovagnak volt egy fia is. Magasra szökkent, csodásán szép ifjú. Apja szívének öröme és reménysége. Arcánál is szebb volt azonban az ifjú lelke, májusi napfénynél is melegebb a szíve. Bármely percben odadobta volna életét minden igaz ügyért. Csak akkor lett épp olyan rendíthetetlen szikla és visszarúgó acél, mint az apja, amikor helyt kellett állnia a maga igazáért. S eljött a nap, amikor egymásnak feszült a két acélakarat. Az ifjú Colonna szívében felmosolygott a szerelem hajnalpírja. Álmai királynőjének azonban nem ragyogott a hajában aranykorona, nem függtek házának falán hatalmas ősök aranykeretes képei, ahogy az öreg Colonna festette maga elé fia jövendőbelijét. A nép egyszerű gyermeke volt a kisleány. Csodálkozó kék szemekkel s aranyos, tiszta szívvel. Az ifjú herceg bátran apja elé állott kívánságával: hadd hozza menyasszonyát az atyai házba. Durva ökölcsapásként hullott arcába apja könyörtelen válasza: soha! Akkoriban még hatalmas szakadékok njeredeztek a társadalom egyes rétegei között, mint ma. A patrícius ott élt gazdagságának és előjogainak büszke fellegvárában és soha le nem alacsonyodott a plebejus tömeg közé. A Welfek talán még előbb találtak volna utat a Ghibelli- nekhez, mint a patríciusok a néphez. Inkább csapódjanak be örökre a hercegi vár hatalmas vaskapui az egyetlen sarj és örökös mögött, inkább szakadjon ki véresen az emléke atyja szívéből, minthogy „senki lánya” vonuljon be úrnőnek a hercegi vár gőgösen ívelő tornyai alá. Titokban persze azt remélte az öreg: ennyit azért csak nem fog kockára vetni az a fiú egy ragyogó szempárért. De tévedett. A Colonnák törhetetlen akarata élt a fiúban is. Nem lehetett volna a világnak olyan hatalma, amelyik eltántoríthatta volna attól, aki kristálytiszta szívvel, ártatlan bizodalommal tette kezébe életét. Becsülete keményebben kötötte, mint az ősi família minden hatalma és dicsősége. Egy éjszaka eltűnt hazulról. Csöndben, búcsúszó nélkül lépett ki az atyai házból s elnyelte a sötétség. Nem maradt más, csak valami sivár üresség az atyai szívben... * A Welfek és Ghibellinek harca ádáz dühvei tartott tovább. Az öreg Colonna nagyobb hévvel vetette magát bele, mint valaha. Kellett a harci zaj, kellett a fegyverek csörgése, lovak dobogása, halálordítás, hörgés és átok, a pokol egész felviharzó orchesztere, mert valami úgy fájt odabent, hogy csak ilyen pokolfürdő tudta kissé csillapítani. S ahol legádázabb volt a tusa, leggyilkosabb a harc heve, ott jelent meg állandóan egy magános, karcsú, zöldruhás lovag. Leeresztett sisakrostélya mögé soha senki be nem pillanthatott. S a „zöld lovag” sohasem harcolt, hanem élete kockáztatásával nyomult oda, ahol valaki véresen hullott le lováról. A sebesültet bekötözte, pajzsával védelmezte s karján hordta ki a csatamezőről. Senki se tudott róla semmit. Senki se tudta, melyik párthoz tartozik, de minden szenvedő, a szörnyű csaták minden véres áldozata bizonyos volt abban, hogy segít majd a „zöld lovag”. Mintha csak a görög Antigoné szavai elevenedtek volna meg benne: „Nem azért vagyok itt, hogy én is gyűlöljek, hanem, hogy én is szeressek”. (Folytatjuk.) Magyarra átdolgozta: Farkas Zoltán.
