Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-15 / 11. szám
A tizenkét pont Sokszor mondtuk már magunkról, hogy mi magyarok, ha az élethez nem is értünk nagyon, meghalni annál szebben tudunk. Jól hangzik ez a mondás, van is benne valami igazság. Legalább is annyi, hogy ha már élnünk sehogyan sem lehetett, helyesebben csak becsületünk árán élhettünk volna tovább, akkor inkább meghaltunk. Hozzá még szebben és elegánsabban tudtunk meghalni, mint a világ bármely más nációja. Valójában azonban tudunk élni. Sőt nagyon is életképes nép vagyunk. Annyi harc és kísértés után, mint amennyin mi keresztülmentünk Európában, más népnek csak poros emléke maradt fenn. Mi ma is Magyarország vagyunk. A halál a mi számunkra nem is passzió volt, hanem az utolsó életlehetőség. T. i. azért haltak meg közülünk fegyverrel a kezükben olyan rengeteg sokan, mert szabadság és becsület nélkül kellett volna élniök. Ez pedig a magyarság számára maga a halál. Még pedig becstelen halál. Mert mi nem tanultuk meg a földalatti életet, a szabotálást, mi nem tudtuk elsajátítani a sötétben izzó és gyűlölködő szoigalelket. Mi csak úgy tudtunk élni, hogy sorsunk, életünk a saját kezünkbe volt letéve. Amint ez a sors idegen kezek vezetése alá jutott, mi is eljutottunk mindannyiszor a lét és nemlét kérdéséhez. Mert tudtuk és tudjuk nagyon jól, hogy a mi életünk lelkünk életének a kérdése. És csak addig vagyunk magyarok, amíg szabad a magyar beszéd, a magyar írás, a magyar dal, a magyar gondolat. Fegyverhez rendszerint csak akkor nyúltunk, amikor jószágainkkal együtt ezeket is el akarták venni. A mi számunkra a halál mindig az utolsó életlehetőség volt... 1848 március 15. tulajdonképpen a magyar félek forradalma volt. Fegyvertelen forradalomnak indult. Nem előzte meg és nem járt vele együtt fegyveres felkészülés. Nem a hatalmi helyzet, vagy a fegyveres erő túlsúlya miatt követelte meg a 12 pont teljesítését, hanem az „Egyenlőség, testvériség, szabadság“ elve alapján. S jellemző, hogy első pontjában a sajtószabadságot követeli. Minden más: felelős minisztérium, évenkénti pesti országgyűlés, polgári és vallási egyenlőség, nemzetőrség, stb. csak ezután következnek. A sajtó pedig mindig betűbeön- tött kultúra és lélek. Alapjában véve tehát a 12 pont a magyar lélek szabadságát követelte, mert szerzői nagyon jól tudták, hogy a szabad magyar lélek ki tudja dolgozni és meg tudja valósítani a teljes és szabad magyar életet. Hogy megvalósításáért mégis fegyvert kellett ragadnia a magyarságnak? Ennek csak egy magyarázata van. Az, hogy a felettünk uralkodó idegen kezek még lelkünk szabadságát is megtagadták tőlünk. 1848 március 15. mondanivalója való valójában örök próféciája a mindenkori magyar életnek. Nekünk nincsenek és nem is lehetnek uralmi vágyaink Európában. Nem akarunk körülöttünk élő népek felett uralkodni. Nekünk csak egy életigényünk van. Szabadon, függetlenül és becsületesen akarunk élni az európai népek nagy tengerében. S aki magyar, ezért mindent megtesz és mindent vállal. Ha az európai közszükség úgy kívánja, terített asztal helyett terítetlenhez ülünk. Megelégszünk az egytál étellel, a fekete, kukoricás kenyérrel. Nem vehetünk új cipőt? Nem baj. Minimumig csökkentjük életigényeinket? Szívesen tesz- szük. Amiről mi lemondunk, hadd legyen az egy-egy építő téglája az új Európának! De szívünkre szorítjuk 1848 március 15-nek örökségét. És dolgozunk a magyar szellem, lélek és kultúra szabadságáért szóban, tettben és írásban. Hadd tartsa fenn, alakítsa és fejlessze ez a lélek ezeréves országunkat, akaratunk, vágyaink, elgondolásaink és imádságaink szerint. M. S. 1
