Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-09 / 6. szám
44. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 6 szám giai gondolkozás már jóval ennek az egyházi harcnak a feltörése előtt új theológus-lelkész nemzedék feltámadását eredményezte. (Idősek is csatlakoztak hozzá, de aránylag kevesen). A harc kitöréséig azonban nem tudta meghódítani az egész élő papi nemzedéket, különösen nem a liberalizmus emlőjén felnevelkb- clett, már a háború előtt vezetésre jutottakat, így az új totális igénnyel fellépő világnézettel szemben nem volt az egyháznak kiépített egységes frontja. S ez jellemzi részben még ma is a hitvalló egyház lelkészi karát is, ahol vegyesen vannak mindkét theológiai gondolkozásból. A megújult theológiában benne élők világosan látják, hogy az egyház létéért és tanításáért kell most küzdeniök. .Akik ezen a theo- lógián ma is kívül élnek, azok csak azért tartoznak a küzdők közé, rperl az egyház elveszett rendjét, megbecsülését és méltánylását szeretnék viszontlátni úgy, mint régen volt. A gyülekezetek ebben a tekintetben a lelkészektől függnek. Általánosságban el lehet mondani, hogy a megújult theológiát hordozó lelkészek felébresztették alvó gyülekezeteiket. A heves harcok ehhez csak jótékonyan hozzájárultak. Sok helyütt szemlátomást nagy változások történtek, üres templomokból teli templomok lettek s a gyülekezeti házak hétköznapokon is utolsó helyig megtelnek. Azokon a helyeken meg, ahol pusztán a rendért kiáltanak és küzdenek, marad minden úgy, ahogyan volt. Mert itt hiányzik az újra megszólaló evangélium. Tömegeket a legtöbb mozgalom meg tud mozgatni. De csak az evangélium képes újjá építeni egy — gyülekezetét. A legújabb belső események a hitvalló egyház vezetőségén belül is ezekre a meggondolásokra mutatnak vissza. Ha itt nem isi lehet a theológiai gondolkozásban az említett két csoportot olyan radikálisan megkülönböztetni, de, hogy az egyik rész utolsó körömszakadtig mindent megkísérel egy lehetetlen együttműködés valóraváltása érdekében: ez azt mutatja, hogy az egyházi rend kérdése a harc folyamán legalább is felkúszott a döntő probléma mellé: lehet-e így keresztyén az egyház, szabad-e így az igehirdetése? A másik rész tudatolsan és határozottan kitart amellett, amiért tulajdonképen harcba kezdtek: vagy Rosenberg-féle világnézet, vagy keresztyén hit! Keveréket nem csinálunk. E mellett, ha nem is teljesen lényegtelen, de mindenesetre másod-harmadrangú kísérő jelenség csupán a rend és1 a jog kérdése. Ennek később kell magától megoldódnia, ha már az egyház létét tisztázták és biztosították. *És így kell a hitvalló egyház jövendőjét is tekintenünk. Az egyik karéj (ki tudja mekkora?), csak addig küzd, amíg a rend helyije nem áll. Ezzel elérte a célját és nincs tovább, A többiek meg, akik mélyebben látnak, a külső káosz esetleges megszűnte után is elszántan készek folytatni a tusát. Ők maguk egyáltalában nem prófétáinak a jövőjük felől, nem latolgatják, hogy' egy évtized múlva lesznek-e még, s új egyház lesznek-e vagy szektává sül lyednek. Nem is organizálnak, a legszükségesebbet kivéve. Csak egyet akarnak tenni: harcolni azért, hogy az egyház egyház lehessen Krisztusnak hitvalló, evangéliumot prédikáló egyháza. Hitük szerint — bámulatosan makacs és vakmerő ez a hit — Istentől kapott megbízatásuk ez, amelynek csak engedelmeskedni lehet! Vélemény az új szarvasi énekeskönyvről. Paulik János cikke után szükségét látom, hogy véleményes javaslatomat én is közöljem. (A dunántúli énekeskönyv hibáiról legközelebb szólok. Huszonötödik évét apológiával jubilálom.) Fötisztelendő és méltóságos D. Kapi Béla dunántúli ev. püspök úrnak, az egyetemes énekügyi bizottság elnökének 1935. október 22-én 29 I 934—35. sz. alatt kelt felhívására észrevételeimet az új szarvas!' énekeskönyvről s ezzel kapcsolatban az egyetemes énekeskönyv ügyéről a következőkben van szerencsém megtenni. /. A szarvasi ev egyházközség kéziratban levő új énekeskönyvének bírálatát és engedélyezését kéri. Egyházi életünkben eddig még nem volt arra eset, hogy új énekeskönyv kiadásához az egyatemíes gyűlés bírálatát és engedélyezését kérték volna. Az eddigi joggyakorlat szerint nemcsak egyházkerület és esperesség, hanem egyes egyházközség és magáncs ember is, mint szerkesztő, a maga neve alatt adhatott ki templomi használatra szánt énekeskönyvet. Felsőbb egyházi hatóság csak akkor tiltakozott volna ez ellen, ha dogmatikai tekintetben esett volna az énekeskönyv ellen kifogás. Ezt a hagyományos joggyakorlatot a szarvasi egyház is bizonyára jól ismeri s az engedélyt csak azért kéri, mert egyszersmind a dr. Vietórisz József által legutóbb fordított és az egyetemes egyház birtokában lévő Tranoscius-féle énekekből összesen 216 énekszámnak díjtalanul való átengedését is kéri. Az új dunántúli énekeskönyvből is 411 ének átvételiére kapott engedélyt, a békéscsabaiból pedig 191 éneket vesz át. Ez a három forrásból eredő anyag már maga is 818 ének. összes énekszámuk 978 volna. A szarvasi egyházat, mint maguk mondják, új énekeskönyv kiadására a szükség hajtja, »mert az új dunántúli énekeskönyv százszámra nem nyújtja a Tranosciusban rejlő dallam- és szövegkincseket«, ők mintegy 250 dallamot akarnak, míg a dunántúliak jóval kevesebbet énekelnek. A szarvasiak, mint egyes gyülekezet kérik az engedélyt, tudván azt, hogy Győrnek, Békéscsabának, Nyíregyházának is van külön énekeskönyve. Nem lett volna szabad feledni, hogy a Bányai Egyházkerület is az 1891—1894. években új énekeskönyvet akart kiadni Sárkány Sámuel püspök idejében és Gaál Mihály agárdi lelkész szerkesztésében négy próbafüzetet is adott ki sok Tranoscius-féle énekkel. A szarvasi gazdag gyűjtemény erről nem vesz tudomást, egy éneket sem vesz át belőle. Könyvkiadásukhoz az esperesség és az egyházkerület véleményét sem kérdezték meg, pedig ezek meghallgatása nélkül az egyetemes közgyűlés sem hozhat határozatot. A szarvasi egyház bizonyára ismeri egyetemes
