Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-07 / 23. szám
23 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 183. oldal télieteket tesznek előtte elképzelhetővé, csak merni kell. Nem a becsületes munka sikerét igazolják ezek, hanem a csalafin'Ja észjárás görbe utakon való bolyongása végére állítják a diadal ragyogó jelvényeit. A fiatalság szédülten jár ebben a bábeli zűrzavarban és rémülten csukja be a szemét. i Folytatjuk.) I)r. Veressné Ulmer Ilona, 125 éves a Deák-téri templom. Budapest legrégibb evangélikus temploma, a Deák-téri, ebben az évben, pünkösd vasárnapján jutott el fölavatásának 125-ik évfordulójához.Keletkezése tehát a XIX. század első éveire esik. arra az időre, mikor a város építészete első nekilendülést vett, a müértö József nádor elgondolása szerint. A mi templomunk építésének gondolata 1791-ben, ősszel merült föl komoly formában. A telek megszerzése nehezen ment, a kincstár eleinte a város határán kívül eső helyet ajánlott fel egyházunknak. Végül sikerült telket kihasítani a régi Károly-kaszár- nya udvarából; itt állanak egyházi épületeink ma is. 1799-ben. a reformáció ünnepén tették le az alapkövet. Az anyagi eszközök fogyatékossága miatt az épület csak 1805-ben került tető alá. Berendezve még akkor sem volt. Évekig katonai ruharaktárnak használták templomunkat, míg végre 1811-ben felszabadult, be is rendezték s átadták rendeltetésének. A templom építője Pollák Mihály volt, a klasszicizmus korának legkimagaslóbb művészi egyénisége. Az akkori kor stílusában, az antik görög-római formák fölhasználásával alkotta meg klasszicista ízlésű templomát, mely azóta műemlékké vált, mint e stílusban reánk maradt kevés épületek egyike. Pollák Mihály temploma alapjában olyan volt, mint ma, homlokzata azonban egyszerűbb, s homlokzata fölött kis torony emelkedett. A homlokzatot 1867-ben átépítette Benkó Károly építész, a tornyot pedig 1875-ben le kellett bontani, mert az alapzat nem bírta. Azóta áll a templom mai alakjában. Oltárának képe Raffael híres Transfiguráratio- jának másolata, Lochbihler bajor festőtől. Legutóbb, a folyó évi javítási munkák alkalmával a templom papi ülőhelyét alakították át nagyobbá, díszesebbe. Most, a nevezetes évforduló évében új köntöst kapott a templom. Fehér-aranyszínekben megújulva, sok drága emlékben gazdagon fogadta pünkösd vasárnapját, mikor a budapesti evangélikusok hálaünnepre gyűltek össze benne. Dr. Györy Aranka. ........................................ I • I hírek. \m\ 'imiiiiijiiiiiiirmiiliniiiiiiiiiitiimimniMiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiMiiiiniiiiiimiiimiiiniiiiiiiimiiMiiiiiiMiiminiimiiiő SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP. János ev. 3:1—15. Az újjászületés gondolatilag is, ggakorlatilag is nagyon kenéssé ismert a híveink körében. Jézus ittjárta óta Nikodénuisz módjára értetlenül kérdezősködünk utána. Ebben azonban sok minden védekezés is van. mert újjászületésünk sok minden dolgunk elhagyását kívánná. A bűnökkel megrongált életet pedig nem lehet javítgatni, foltozgatni. Rongyos, sokszínű ruhában nem lehet a Király elé állni. »Ujjonan keh születnetek!« Hiába a sokszáz kérdés, latolgatás, mente- getödzés: »ujjonnan kell születnetek/« Hogy nem értjük az újjászületés lefolyását? Titokzatos az, mint a szét járása. A Lélek, a pünkösdi Lélek éget. izzít, formál és ujjáteremt; romok fölött. dal fakad s Istent dicsőíti az uj. hívő ember. Isten mindig megteszi a magáét, hogy az ember el ne vesszen, hanem örök élete legyen. — Az egyetemes közgyűlés időpontját az elnökség október 29. napjában állapította meg- A bizottsági ülések október 26-án kezdődnek. — D. Raffay Sándor bányakerületi püspök életének hetvenedik évfordulóján, június 12-én délután 6 órakor a Deák-téri iskolák dísztermében az egyházkerület, az egyházmegyék és a pesti egyházak, iskoláik és intézményeik képviselői egybegyülnek, hogy szeretettel és tisztelettel köszöntsék öt az évforduló alkalmából. Az üdvözlés után társasvacsora lesz a Nemzeti Kaszinó épületében, melyre jelentkezni 335—92 sz. telefónan lehet— Dr. Baltazár Dezső, a tiszántúli ref- egyház- kerület püspöke, most érkezett el püspöki szolgálatának 25-ik évfordulójához. A Debrecenben tartott egyházkerületi közgyűlésen evangélikus egyházunk küldöttsége is megjelent D- Geduly Henrik és D. Raffay Sándor vezetésével s kifejezte testvéri köszöntésünket és jókívánatainkat. — A Bpest-Simor-u. templom tornyánalk s harangijának felavatása június 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz, amelyre a közhatóságokat, testvéregyházakat, az egyháztanács tagjait és egyházunk híveit örvendező lélekkel meghívja az egyházi elnökség. A felavatás sorrendje: 1- A felavatásra érkező D. D. Raffay Sándor püspök fogadtatása. 2. Gyülekezeti ének. Dallam: Mennyből jövök... 3. Kemény Lajos esperes felavatja a tornyot és a harangot. 4- Gyülekezeti ének. Dallam: Isten felséges adománya. 5- Igét hirdet: Majba Vilmos lelkész. 6. Gyülekezeti ének. Dallam: Kegyes Jézus-.. 7. Énekkar éneke. 8- Befejező oltári szolgálatot végez D. D. Raffay Sándor püspök. 9- Himnusz. — A torony és harangavatás után díszközgyűlés lesz a templomban, mely alkalommal a X. kér- Evang. Lelkészi Kör fennállásának 25 éves jubileumát ünnepli. Hivatalos testületek és kiküldöttek megjelenésüket a X. kér. lelkészi hivatalban (48-7-16 sz- telefonon) szíveskedjenek bejelenteni. — Cegléd városa D. Raffay Sándort, a város szülöttét, díszpolgárrá választotta, Ugyancsak díszpolgárrá választotta Pécel és Aszód közönsége is. — A budapesti egyházmegye évi közgyűlését június 18-án délután 5 órakor tartja a Deáktéri leánygimnázium dísztermében. — A hittudományi kar a jövő tanévre dékánjául lie. Dr- Karner Károly egyetemi tanárt választotta Gödöllő. A gödöllői egyházban pünkösd hétfőjén harangavató ünnep volt, melynek istentiszteleti szolgálatát Chugyik Pál esperes végezte. A harangot Szentessy Ferenc és neje: Danielisz Ella adományozták. Az avatáson megjelent D- Raffay Sándor püspök is. aki meleg köszönetét mondott a példaadóan egy- házszeretö és áldozatkész adományozóknak. — Presbiteri konferencia. A budapesti egyházmegye presbitereinek tavaszi konferenciája május 29-én volt Pestszentlörincen. A bevezető istentiszteletet és úrvacsoraosztást D. Raffay Sándor püspök tartotta. Az úrvacsorán a gyülekezet tagjai közül is sokan resztvettek. A népes konferencia hallgatói előtt érdekes előadások hangzottak el, melyeket felszólalások és élénk megbeszélések követtek. Dr- Meddig Gábor pesti presbiter a gyületkezetben munkálkodó presbiterről. Dr. Gaudy László az evangélium és az erkölcsi világrend helyzetéről, Kemény Lajos a nemzedékek problémájának egyházi vonatkozásairól tartott előadást. Délután a templomban vallásos estély volt. melyen Szántó Róbert mondott beszédet a keresztyén ember mindennapi bizonyságtételéről. Dr. Remport Elek költeményeiből olvasott, Háziinger La-