Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-03-29 / 13. szám

13. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 103. oldal Nem hagyhatom szó nélkül. Egyik nagyobb gyülekezet számadásakor a presbiterek kifogásolták az évi 45 pengőre rugó hivatalos portó és 26 pengő nyomtatvány költséget s a lelkészt, — báj igazán csak & legszükségesebb levelezést végezte — a jövőben nagyobb takarékosságra intették. A következő évben a fönti igazán csekélynek látszó portót is sikerült a lelkésznek 35 P'-ire leszállítani, mert amit csak lehetett, még a felső hatóság­hoz írt levelezést is, levelezőlapon intézte el. Ez évben a hatóságok számos körlevele és előírt kötelező nyomtatványok beszerzése — úgy látom — a portóköltséget növelni fogják, pedig — szerintem — az előbb említett pres­bitereknek igazuk van: e nyomasztó gazdasági viszonyok közepette takarékoskodnunk kell mindenben és az egész vonalon, úgy a falugi, mint a városi gyülekezetekben s az egyház­megye és egyházkerület egyéb hivatalaiban és elnökségénél is. Mert mit szólnának a fönterrí- lített falusi presbiterek, ha elolvasnák az egy­házmegyei és kerületi pénzügyi bizottság által feltüntetett egy^egy esperesi, vagy püspöki hi­vatal évi 400—500 pengőre rugó irodai és portóköltségeit. Kérdem, nem lehetséges-e itt jobban takarékoskodni és pedig úgy, hogy a nem bizalmas jellegű összes esperesi és püs­pöki körleveleket s általános utasításokat a hivatalos lapban, az Evangélikus Életben kö­zölnék? E hivatalos lapot, melyet a filiák is kötelezőleg járatnának, hamarabb is kézhez ven­nénk, mint a sokszor sokáig útban levő körleveleket. V. Z. I • { HÍREK. I © I "«IltHllllltllllilltllllllllHIlirillllltlllllllMllllIHMIIIIIIIIIIIIiaiHIIIIIHIIIIIMtllllllUtItllltylillllHIIIIItIttiHIIHIIIIIIIIIIl? JUDICA VASÁRNAPJA. János eo. 8:46—59. Ezek a bibliai versek mutatják azt a nagy el­lentétet, amely örökké fennáll Isten gondolatai és az emberek gondolatai között. Kórusban zúgolódik a tömeg, mert Jézus minden emberi elképzelésüket sorra lerombolta. Esztelenség az a sok vád Jézus ellen s csak Tőle várhatunk higgadt, biztos bölcseséget. Az Isten beszéde mindig fölötte áll a mi hitetlen lázadozásunknak, mi sem vagyunk kü­lönbek azoknál a zsidóknál, ha ezt a beszédet nem tartjuk meg. De ez a beszéd minket is megtart dicsőségre és örök életre. — Esztergom. Az esztergomi ev- missziói egy­ház ideiglenes imaházát, melyet elsösaorban a nö- egylet buzgólkodása hozott létre, D. Kovács Sándor dunáninneni püspök március 22-én avatta fel. — Evangélikus nap Újpesten. Az Országos Luther Szövetség március 29-én Újpesten, mint arról már hírt adtunk, evangélikus napot tart. Kora reggel vasárnapi iskolai mintatanítás, utána ifjúsági isten- tisztelet lesz a templomban, ahol Danhauser László budapesti vallástanár prédikál. A felnőttek isten- tiszteletén Szántó Róbert kelenföldi lelkész hirdeti az Igét. A férfiak konferenciáján Bencs Zoltán a Szövetség feladatait ismerteti, Kemény Lajos bu­dapesti esperes a szolgáló presbiterről, a nők kon­ferenciáján Nandrássy Elek kispesti lelkész »A nő, mint a gyülekezet szolgálóleánya«, Németh Irén ta­nítónő »A nő, mint a család szolgálóleánya« cí­men ad elő. Délután öt órakor a templomban nyil­vános ünnep lesz, amelyen művészi számok között D. Raffay Sándor püspök előadása is szerepel­— A szarvasi énekeskönyv bírálatára az egye­temes közgyűlés által kiküldött bizottság D. Kapi Béla püspök elnöklete alatt márc. 23-án tartotta ülését. A dunántúli énekeskönyv, a nyíregyházi tol­dalék, a Tranoscius magyar fordítása, a Békéscsa­bai énekeskönyv, Dr. Kovács Sándor énekeskönyve, a régi győri és a régi dunántúli énekeskönyv, a Zpevnik, a Magócs-féle temetési énekeskönyv, a Fu- nebrál, a Halleluja, a Hozsanna, Dr. Gaudy-féle énekeskönyvből és néhány új alkalmi énekből ösz- szeállított énekeskönyv anyagát a bizottság egyes tagjai már előzetesen bírálat alá vették. A beérke­zett bírálatokat Dr. Vietorisz József részletesen is­mertette, összefoglalta és azok alapján terjesztett elő javaslatokat. A bizottság hosszas és beható meg­beszéléseket folytatott az egyes kérdések felett. Meg­állapította, hogy az engedélyezés kérdése az egye­temes közgyűlés határozatával már elintézést nyert. A bizottság az anyagot bőségesnek tartja és szük­ségesnek véli, hogy abból további rostálás történ­jék. Az egyes bírálók által kifejtett kritikai meg­jegyzéseket a szerkesztőnek kiadja és az eszköz- lendö simítások és javítások, valamint az egész anyag egy színvonalra hozatala érdekében szüksé­ges munka elvégzésére Dr. Vietorisz Józsefet kér­te fel. — Csanád-csongrádi egyházmegyei hírek. Közép­iskolai konferencia volt Szegeden március 22-én Makó, Szentes, Hódmezővásárhely, Tiszaföldvár, Orosháza, Békéscsaba és Szeged középiskolai tanulói részére. 140 diák vett részt. Istentiszteleten az Igét Kimer Gusztáv békéscsabai vallástanár hirdette. A konfe­rencia tárgyát három előadás képezte: »Imádkozó diák«, »Bibliaolvasó diák« és Dolgozó diák«. Előadók voltak: Kneffel Pál, Gyurán György és Kékén András. A konferenciát a szegedi E. L- Sz. rendezte: —, Egy­házmegyei presbiteri konferencia volt Szeged, Makó. Hódmezővásárhely, Szentes presbiterei részére Hód­mezővásárhelyen, március 25-én. A konferencia tár* gya »A keresztyén hit és természettudomány«, elő­adó: Dr. Bukovszky Ferenc egyetemi tanársegéd, »Gazdasági problémák a keresztyén hit mérlegén« előadó: Dr. Urbán János egyetemi gyakornok Az előadást élénk vita követte. — Egyházmegyei pres­biteri konferencia Pitvaros, Csanádalberti, Magyar- bánhegyes. Nagylak és Ambrózfa presbiterei részére Abrózfalván, 29-én. Ugyanakkor Ifjúsági konferencia is. Tárgy: Jézus hasonlata a gonosz szőlőmunkások­ról. Előadók: Benkóczi Dániel Jancsó Bertalan. Gub- csó András és Kertész Ferenc. — Szegeden a követ­kező böjti előadások folynak: »Kereszt a pogányok között«, »Bűneink keresztje«, »Magyar nemzet kereszt­je«, »Jézus Krisztus keresztje«, »A keresztről való be­széd ereje«, »A kereszt himnusza«. Nagyhéten: »Krisz­tus, az élet hőse«. »Krisztus a halál hőse«, »Apu hősies­ségünk?« és »Az evangélikus egyház tanítása az Úrvacsoráról«, négy előadásban. — Az Országos Evangélikus Tanáregyesület áp­rilis 6-án, délelőtt fél 11 órakor Budapesten, az ev. gimnázium (VII., Vilma királynő-út 17—21) dísz­termében tartja rendes évi közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Kemény Lajos esperes imája- 2. Megnyitót mond: Dr. Domanovszky Sándor elnök- 3. Danhauser László: Az ifjúság fájó sebei. 4-A titkár évi jelentése. 5. Pénz­tári jelentés. 6- Indítványok. A közgyűlést * megelő­zőleg délelőtt 9 órakor a gimnázium tanári tanács­kozó termében választmányi ülés. A közgyűlés után 12 órakor a Mennyiségtan—Természettudományi Szakosztály tart ülést a gimnázium természettani elő­adójában a következő tárgysorozattal: 1. Megnyi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom