Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-23 / 8. szám
EVANGÉLIKUS ÉLÉT 8 szám 64. oldal élén Pröhle Sándorné lelkészné rendezte. Az est tiszta jövedelme 600 pengőn felül emelkedett, jelentékeny összeggel szaporítva a templomépítési alapot. — Böjti esték a Deák-téren. A Deák-téri Luther Szövetség kulturális szakosztálya ebben az esztendőben is megrendezi szokásos böjti előadássorozatát, melynek vezérlő gondolata: »Az ember a böjt mérlegén.« Az előadások a sorrendben a következők: Február 28. Berzsenyi Dániel (halálának 100. évfordulója). Előadó dr. Bánkúti Dezső leánygimn- igazgató. Március 6. Életélvezet és elettagadás. Előadó D- Raf- fay Sándor püspök. Március 13. A Biblia tanítása az önmegtagadásról. Előadó Magócs Károly kér. közp. lelkész. Március 20. Az élet Jézus példájában- Előadó Wolf Lajos ceglédi lelkész. Március 2?. Eudemo- nizmus és utilitarizmus. Előadó Kékén András hódmezővásárhelyi lelkész. Április 3. A társadalmi élet harmóniája. Előadó dr. H- Gaudy László vall. tan. igazgató. Az előadások keretiül a Lutheránia egy-egy énekszáma és egy szavalat szolgál. Az előadások minden alkalommal a Leánygimnázium dísztermében lesznek, (Sütő-u. 1.) este fél # órai kezdettel. — Bolti esték. A kelenföldi templom ez évi böjti előadásainak közös címe: »A kereszt«. Az előadások sorrendben a következők lesznek: Február 27. A kereszt a Golgothán. Blázy Lajos péceli lelkész Március 5. A kereszt a történelemben. Tako István pécsi lelkész. Március 12. A kereszt ellenségei- Friedrich Lajos kecskeméti lelkész. Március 19. Közönyösök. Kosa Pál rákoskeresztúri lelkész. Március 26. Fanatikusok. Szántó Róbert kelenföldi lelkész- Április 2. A kereszt barátai. Danhauser László budapesti hitoktató lelkész. Április 9. A kereszt a ma- énk! (Bűnbánati áhítat és Urvacsora-osztás.) Szánntó Róbert kelenföldi lelkész. Az előadások minden alkalommal délután 6 órakor kezdődnek. — Érdekes előadásokat tart Budapesten a szir keresztyénség üldöztetéséről Mar-Johannes Tamás, menekült assyriai evang. lelkész. Első vetítettképes előadását február 18-án a Luther-Otthonban tartotta. Hétfőn, február 24-én délután 6 órakor a fasori gimn. dísztermében; szerdán, február 26-án délután 5 órakor a kelenföldi templom gyülekezeti termében tart előadást. Budapesti előadásai után vidéki körútra indul és több gyülekezetei fog megr látogatni. Ebben az ügyben a Misszióegyesület titkára, Danhauser László (Budapest, VI., Bajzarti. 27-t) ad megkeresésre információt. , — Az érdi evang. fiókegyház építendő temploma javára február 25-én este 8 órakor a Gellért- szállo márványtermében kultúrestet rendez, melynek támogatását híveink figyelmébe ajánljuk. — A rákospalotai Evangélikus Gazdaifjak és Gazdaleányok műkedvelő gárdája február 8-án színi- előadást rendezett a templomalap javára. Színre került a »Kolduskisasszony« című 3 felvonásos énekes népszínmű. Szerepeltek: Sikter Marika, Viszt Ilonka, Turcsán. István, Sikter József, Varga Terus, Molnár Julika, Viszt László, Sikter Boriska, Dudás Lajos, Nagy Mariska, Kobza András, Agárdi László. Csizmadia Márton, Németh László, Dudás Tériké, Farkas József, Molnár István, Turcsán Ferenc és Tóth György. A zeneszámokat D. Csizmadia József és a Sinka testvérek gazda-zenekara kísérte. A sze^ replők tehetségük legjavát nyújtották. A darabot betanította és rendezte Pröhle Sándorné lelkészné. Az előadás tiszta jövedelme '408 pengő volt a nemes célra. i — A Magyar Evangéliumi Szövetség (Alliance) megalakulását előkészítő bizottság az egyesület alakuló közgyűlését március 24-én kívánja megtartani. Előzőleg az alapszábálytervezetet megküldi a bizottság az összes hazai protestáns egyházaknak és egyesületeknek. A közgyűlést az esti órákban sze- retetvendégség követi. Másnap hitmélyítő konferencia lesz, melynek tárgyait a bizottság Csel. 2:42-bőil meríti. Részletes tárgysorozatot később közlünk. Fébé Evangélikus Diakonissza Anyaházi Nyomd aj — A Magyar Református Külmissziói Szövetség 1936. évi országos külmissziói konferenciáját április 3—5-ig rendezi meg. Jelentkezni lehet a Szövetség címén: Budapest, IX., Kálvin-tér 8. II- 17. — A K1E. ev. ága az 1935- évben pénztárába küldött alábbi adományokat köszönettel nyugtatja. Népiskolák: Nagydém 2.74, Vönöck 12.50, Homokbödö- ge 7.24, Hegyfalu 4.22, Kőszegdoroszló 9-38, Szarvas- kend 4.18, ívánegerszeg 8 —, Zsedény 2-50, Nemes- kolta 8.80, Acsád 7.20, Rábadoroszló 7-58, Alsórö- nök 4.20, Meszlen 7.—, Jákfa 8-06,'Hegyháthodász 4^38, Tárnokrét 2.62, Püspöktamási 6.—, Németzsidány 2-52, Csánig 11.02, Rábcafüzes 5.90, Kemenessömjén 8-—, Vönöck 6.24, Sopron 1.—, Bonyhád 2-—■„ Gerényes 2,—, Borjád 1.—, örimagyaros 10-62, Belecska 1-50, Duka 6.80 P. — Egyházak: Ajka 5-90, Csékúit 1.71, Pusztamiske 1.38, Nagygyimót 3.—, Hánta 13-26. Sikátor 5.10, Rábcakapi 5.44, Kerta és filiái 15—-, Bánszállás 3.—, Borsodnádasd 5.—, Ózd 44.60, Ba- konycsernye 14.30, Bnkonytamási 10.—, Nagyalásony 6.62, Súr 16.90, öskü 3-66, Tés 3.34, Nemesesó 4.—. Körmend 12.—, Surd 3.—, Nádasd 4-88, őriszentpéter 2.50, Kőszeg 7.—, Sárvár 10-50, Uraiujfalu 7.—, Répcelak 28.—, Szombathely 29.60, Kecskemét 5-—, lván- dárda 2.—, Oroszlány 8.60, Tordas 20-56, Szend 11.04, Ujcsanálos 1.50; Donátit. Luth. Szöv. 8.20, Bányai egyházkerület 50.—, Kemenesaljái egyházmegye 157.—; Kossoth-gimnázium Nyíregyháza 5.— P- —. Ifjúsági egyesületek: Ózd 16.—, Gecse 8.50, Lajos- komárom 20.14, Körmend 15.—, Nemesszalók 10-—, Polány —.74 P. (Folytatjuk.) HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?l Evangélikus embe-r családjáról a »Jóléti Egyesület« útján gondoskodik. Egyházi érdek is a »Jóléti Egyesület« felkarolása. Hívja fel mindenki a hittestvérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. A Jóléti Egye* sülét mindenfajta biztosítást felvesz, — temetkezési, élet, nyugdíj, baleset, tűz, betörés, gyár szavatosság, autó, szállítmány, jég, eső és betegbiztosításokat. A Jóléti Egyesület 1936. évi programmja: gondoskodás a gyermekről! — Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8—10. (Evangélikus bérház). Telefon: 36-3-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szombathely. Minden egyházközségben megbízottai vannak az egyesületnek. UJ LEXIKONOK! 6 kötetes »Uj Lexikon«. Az 1. kötet most jelent meg. Egy-egy kötél P. 15.— »Révai Kis Lexikon« egy kötetben. Előfizetési ára P 12.—. Havi részletfizetésre is kaphatók. S C II O L T Z Testvérek könyvkereskedésében. Budapest, IX., Ferenc-krt 19—21. Ismertető füzettel kívánatra készséggel szolgálunk. SZLEZÁK LÁSZLÓ Magyarország aranykoszorús mestere harang- és ércöntöde, harang felszerelés- és haranglábgyár, Budapest, VI., Petneházy-utca 78. szám. 8 aranyéremmel és 4 díszoklevéllel kitüntetve! RIEGER OTTO ORGONAGYÁRA Budapest, X., Szigligeti-utca 29. szám. (Rákosfalva). IJj orgonák, valamint homlokzatsípok szállítását és orgona ja vitásokat mérsékelt árban szakszerű és művészi kivitelben vállal. Budapest, VII., Damjanich-u. 28-b- — F.: Farkas L.