Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-27 / 51. szám
390. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. december 27. A betlehemi úton. Ki jártán} \mhól tévelyegve, A meotiszi ingoványon, Dúlt. leleteket és sebzett lábbal, Édes és friss forrásra vágyom. S kinek a táltosok füzétől Kgés támadt a lelkem szárnyán: Engedj a szelíd csillagokhoz S ne hagyj Érám elveszni árván! Már nem a Koppány lábnyomában De a pásztorsaruban hívlak; — Szemem még vale a táltostűztök Ó, mutasd: merre visz a csillag? Szabad-e mennem, tévelygőnek, Nékem is, hívő pásztorokkal? Igaz-e Uram: soha nem versz És nem is irányítasz bottal?! Igaz-e: akit máma kiildtél, Ö minden bűnöm megbocsátjtja S hogy egyenest a jászolához Visz a lelkemben égő fáklya? Oh Uram! hogyha érdemetlent, Engem útamból ki nem űznél; — Ha ottan melegedhetnék meg Én is a drága pásztort űznél! Lásd Uránt: együgyű a lelkem. De ér zeni, rám is vár a Kisded; — N repeső ajándékaimnak Örülni fog a szíve, hidd meg! És én: táltosok ivadéka, Térden állva hozom meg, látod S olt felejtem a szent jászolnál Az Önzést és a Pogányságot! . . . Uram! ki fehér lovat öltem, Koppány kobzával énekelve: Szabad-e jönnöm pásztorokkal, Nékem is hozzád: Betlehembe?!... Miklós Vitéz. Figyelő. Templomot akar építeni — Isten segít-' sédével már a tavasszal — r .......-i fiókegyház unk. Gyülekezetünk vegyes összetételű, tisztviselő, iparos, munkás és ami a Pest melletti telepekre jellemző, alig akad tiszta család; a házasságok majdnem mind vegyesek. Ilyen körülmények között még indokoltabb a helybeli keresztyén gyülekezetek tagjai között a gyűjtés, hiszen a vegyes házasságban élők ininde- nike támogatja a maga egyházának munkáját. —- Így történt az itt is. A református egyház telket vett, az evangélikusok is segítettek. Most a római egyház fejezte be templomépítését és munkájában számtalan evangélikus ke- keresztyén nehezen keresett fillérje és pengője volt szívesen vett segítség. Annál meglepőbb volt számunkra az a csekklap, amelyen egy emerikánista szigorló jogász küldötte él a család adományát és amelyre a következőket írta: »Vallásunk diszciplínája szerint templom- építésüket közvetlenül elő nem segíthetem, azonban semmi akadálya nincs, hogy kifejezetten csak szegényei javára ajánlhassam fel szerény adományunkat. így természetesen abból a kasszából szabadul fel a megfelelő ősz- szeg.« — Mi őszintén sajnáljuk ezt a fiatalembert, aki kénytelen lelkiismeretén erőszakot elkövetni azért, hogy elősegíthesse olyan embereknek templomépítését, akiknek gyakran vendége, akiket tisztel és nagyrabecsül és akikkel szemben úgy érzi, kötelessége a maga szerény adományát leróni. Sajnáljuk őt, aki a »diszciplínákat« kénytelen megkerülni, hogy azoknak is eleget tegyen, akik ezekre' a diszciplínákra tanítják és a maga lelkének is, amely bizonyosan neki is azt mondja: örvendj, hogy a szervezett istentelenség vi ágpropagandája idején egy újabb vára épül az Istennek! Mi azonban mélységes megdöbbenéssel látjuk azt, hogyan nevelik egyesek a magyar katolikus középosztály leendő tagjait! Egyházunk ügyét nem féltjük, mert erős vár a mi Istenünk, de hazánkat, ezt a magyar vérrel ezerszer áztatott — és protestáns vérrel is öntözött — magyar földet féltjük. Mi lesz itt, ha a magyar értelmiség tagjait ilyen diszciplínákra nevelik? Ha így ásnak árkot, ha így építenek falat magyar és magyar közé? Ha egyházpolitikai és hatalmi célokból, lelkiismeretlenül ilyen disz- ciplinákban nevelik fel a jövendő vezető társadalom értékes részét és az állam tűri ezt a nevelést, vájjon ki fogja megvédeni ezt az önmagával meghasonlott, saját magát megosztott 'nemzetet a pusztulástól? Németországban munkatáborok vannak hivatva arra, hogy a nemzet széttagolt erőit, ifjúságát, munkásságát és értelmiségét a közös sors, a közös munka, a közös haza tudatában egymás megbecsülésére. a sorsközösség áldozatos vállalására neveljék. Ez a ldlencinilliós magyarság akkor, amikor az oláh sajtó megfujja véres kürtjét és szent Bertalan éjszakát akar rendeztetni, mielőtt átvonul az oláh »hadsereg« a Tiszán, ráér arra, hogy diszciplínák következtében lebecsülje egymást, maradék erőit ne a védekezés szent lelkesedésében izzítsa eggyé, de egymást-tépésben fecsérelje el. Azokkal, akik így nevelik az ifjúságot, mi nem állunk vitába. Az ő lelkiismeretük dolga! Mi csak az államhatalom felé kiáltjuk: videant consules ... * Ugyanott történt. A község különféle vallásé társadalmában a legnagyobb egyetértésben éltek az emberek. Javarésze vegyes, vallási!. Egyek abban, hogy nemzetünk elesett helyzetéből csak akkor szabadulhat fel, ha nagy lelki, öntudatos nemzeti egységben élünk. —
