Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-12-13 / 49. szám

376. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. december 13. hm a szépen beszélők az emberek palotáiban élnek, de nem az Isten házában. Az Ige hirdetői, a már itt járt El jövendőről szólók köuetek csapán, Isten küldöttei, átkészítök. Nem azért, hogy Jézus azon jöjjön, mert neki nin­csen szüksége emberi segítségre, hanem hogy figyel­meztessenek arra, hogy Jézus jön. — Bauhofer György az első budai evangélikus lelkész most 130 éve született Sopronban, 1806 nov. 30-án. A »Soproni Hírlap« nov. 18-iki számában figyelemreméltó cikk jelent meg Dr. Thirring Gusztáv tollából ilyen címmel: »Egy eltűnt régi ház em­lékezetére«. Ugyanis a csodálatosan fejlődé édes szép Sopron városáoan régóta nélkülöztek egy új utcát, mely az emlékezetes és érdekes Városkerületet össze­kapcsolhatta a kedves Papréttel. Ezért kellett azt a Várkerületen 66. sz. alatt volt igen régi házát is lebontani, amelyben egészen megbízható szájhagyo­mány szerint a derék Bauhofer György született. i udvalevőleg a Szentgyörgy utcában volt régebben az evangélikus népiskola, úgyhogy igen rövid úton tudta ezt megközelíteni a nagytehetségü gyerm:k- ifjú, akiről Thirring Gusztáv szóról-szóra a követ­kezőket írja :Bauhoíer György fiatal korában Kis János püspök szeretett káplánja volt, utóbb somorjai lelkész lett, 1844-ben pedig Mária Dorottya herceg­asszony budavári lelkésznek hívta meg; ezen tisz­tében halt meg 1864 július 14-én. Bauhofer alapí­totta meg a pesti protestáns árvaházat és 1854-ben Berlinben kiadta (bár névtelenül) Geschichte der evangelischen Kirche in Ungarn című nagy egyház­történeti munkáját, mely ugyanazon évben angol fordításban is megjelent. A hazai művelődés ezen jeles harcosának emléke — írja a tudós Thirring Gusztáv — nem szabad, hogy elvesszen ennek a ház­nak eltűnésével, melyhez az ő ifjúságának emlékei fűződnek. Hisszük és reméljük, hogy az ő tisztelői módot Jognak találni arra, hogy Bauhofer György emléke megfelelő módon megörökíttessék. Dr. P. J. — Äz Országos Református Lelkészegyesület, ORLE, új elnöke Ravasz László dr. püspök lett. — Hatvan. A nőegyesület dec. 6-án kézimunka­kiállítást rendezett. A vasárnapi iskolások pedig jólsikerült gyermekelőadást tartottak, amelyneík a ren­dezéséért és betanításáért Filcsik Márta és Ferik Ilona vasárnapi iskola vezetőket illeti dicséret. A vásár és az előadás tiszta jövedelmét a szegények karácsonyi felsegélyezésére fordítják. — Az ádventi előadások sorrendje: 1. Advent: Eljövetel-—Várás. Kühn Ernő. 2. Mit várunk mi Krisztustól? vitéz Sréter Ferenc. 3. Mit vár tőlünk Krisztus? Kendeh- Kirchknopf György. 4. Mit hoz nekünk Krisztus? Jávor Pál. — Üj adminisztrátor. D. Kapi Béla püspök Dr. Bányai Béla várpalotai segédlelkészt december 1-től várpalotai adminisztrátorrá nevezte ki. — Segélelkészáthelyezés. D. Kapi Béla püspök Lehel László segédlelkészt visszahelyezte Bábolnára, Weltleer Ödönt Bonyhádra, Jakab Sándort Enyingre, Sümegi Istvánt Kaposvárról Szentantalfára, Zongor Endrét Szentantalfáról Vésére, Lakatos Györgyöt Vé­sőről Celldömölkre, Váczi Dezsőt Celldömölkről Ka­posvárra helyezte segédlelkésznek. — Cegléd. A Luther Szövetség november 28-án gazdag műsorú estét rendezett. — Lelkészavatás. D. Geduly Henrik tiszakerületi püspök december 6-án lelkésszé avatta Krecsák Kál­mán végzett teológust. — Tanítóválasztás. A tényői leánygyülekezet Hajas Gyulát választotta egyhangúlag levitatanítójává. — Szórvány-gondozó lelkészek figyelmébe! Szór- ványgondozó lelkészeknek sok gondot okoz az énekeskönyvek kiszállítása a szórványokba s ugyan­onnan való hazahozatala istentiszteletek alkalmából. Szekéren énekeskönyveink tönkremennek, kerékpáron, vonaton való szállítás utazás alkalmával nehézkes. Ezt elkerülendő, a Csanád—Csongrádi egyházmegye 22 énekből (dunántúli), egy esti és reggeli imából álló énekesfüzetet adott ki a szórványok számára. Csupán annyi füzet jelent meg, amennyit a nevezett egyház­megye egyházai megrendeltek. A szedés azonban még együtt van a nyomdában. Amennyiben a szórvány­gondozó lelkészek közül kívánna valaki rendelést eszközölni, úgy a füzetek számának megjelölésével tégy füzet ára 15 fillér) az alábbi címre küldje meg­rendelését postafordultával: Evang. Lelkészi Hivatal — Battonya, Csanád megye. — Egy héten belül a pénz előzetes megküldése mellett a füzeteket szál­lítjuk. — Értesítés. A fogságból szabadulok lelki és anyagi gondozása sokunk szívére ránehezedett. Az ilyen irányban működő intézmények és mozgalmak munkájának megerősítésére december 8-ára szakér­tekezletet hívtunk össze. Az volt a reménységünk, hogy a mai helyzet gondos tanulmányozásával de­cember 8-ig elkészülünk. Kiderült azonban, hogy ez a munka hosszabb időt igényel. Tudatjuk tehát, hogy a tervezett szakértekezletet későbbi időre halászi­juk. Az időpontról majd idejében értesítést küld az értekezlet szervező-bizottsága. GYAKOROLJUK a virágmegváltást, hogy anya­giakban szűkölködő protestáns öreg testvéreinket is gondozásba vehesse a Virágszövetség. — Adományok Budapest, XI., Társ-utca 6. Mokry Eszter címére küldendők. HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETÉT?! Evangélikus ember családjáról a »Jóléti Egyesület« útján gondoskodik. Egyházi érdek is a »Jóléti Egyesület« felkarolása. Hívja fel mindenki a hittest­vérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. A Jóléti Egye* sülét mindenfajta biztosítást felvesz, különösen te­metkezési és gyermekbiztosításokat, A Jóléti Egyesület 1936. évi programmja: gondosko­dás a gyermekről! — Felvilágosítással és tájékozta­tással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8—10. (Evangélikus bérház). Telefon: 1-863-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szombathely. Minden egyházközségben meg­bízottai vannak az egyesületnek. SZLEZÁK LÁSZLÓ Magyarország aranykoszorús mestere harang- és ércöntöde, harang felszerelés- és haraig- lábgyár, Budapest, VI., Petneházy-utca 78. szám. 8 aranyéremmel és 4 díszoklevéllel kitüntetve! Megjelent! Zur Nieden Ernst: Éneddel beszélgetek. Fordította Dr. Vető Lajos. Ára P 2.80 Kapható Scholtz Testvérek könyvkereskedésében, IX. Ferenc-körút 19—21., és minden jobb könyvkeres­kedésben. SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész, Budapest, IV., Kecskeméti-utca 9 szám. Alapítva: 1867. Nálunk már kevés pénz­ért vehet arany ékszert. ezüst tárgyakat és pontos órát. Jöjjön választani. János ev. 4:47—54­Fébé Evengélikus Diakonissza Anyaházi Nyomda, Budapest, VII., Damjanich-u. 28-b. — F.: Farkas L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom