Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-12-13 / 49. szám

370. oldal

EVANGÉLIKUS ÉLET

1936. december IS.

az illető lelkészt az egyesület tagjai közül ki* zárhatja. Fegyelmi eljárás indítására indítványt tehet.

Negyedik napon a szövegegyeztető bizottság megalakulásáról tettek jelentést. A bizottság elnökévé választotta Dr. Polner Ödön. helyettes elnökké Dr. Vladár Gábor, előadóvá Kemény Lajos, jegyzővé Dr. Bánkúti Dezső bizottsági tagot. A bizottság előterjesztése alapján a zsinat összhangba hozta a második törvénycikk 51. §-át és a régi egyházi alkotmány 156. §-át, ami lényegben az egyházi és világi elemnek az egyetemes egyház életében való egyensúlyának sokat vitatott kérdését és annak elintézését jelenti. Ennek megfelelően a zsinat a 60-ik §. után új fejezetet állított be és szavazott meg. Ennek címe: Az egyház lelki életének az irányítása. »A lelki élet egyetemes és egységes irányítását — az egyetemes közgyűlés elé terjesztendő jelentés kötelezettsége mellett — a hivatalánál fogva legidősebb püspök végzi. Ez az egyetemes és egységes jellegű irányítás a püspökök közreműködésével és egyetértésével nyer megállapítást s nem érinti az egyházkerületek püspökeinek az egyházkerületek különleges lelki szükségleteiből folyó munkáját.«

Ezután a nyugdíjintézet törvénybe iktatására vonatkozó szakaszt tárgyalta és fogadta el a zsinat, majd az egyház missziói munkájáról szóló törvényjavaslat következett. Ezt a nagyjelentőségű javaslatot D. Kapi Béla püspök nagyszabású beszédben ajánlotta elfogadásra, hogy a missziói munkát az egyház, mint Krisztusnak az egyházhoz intézett parancsát az egyháznak törvényekben szabályozott, feladatai közé sorolja. A missziói munka az egyház saját tagjainak lelki építésére, öntudatának erősítésére, a keresztyén társadalom bajainak gyógyítására, és a nem keresztyén népeknek Krisztushoz vezetésére vonatkozik. D. Kapi Béla püspök beszédét e szavakkal végezte be: »A reformáció jelszavához, hogy miénk a hit, fűzzük hozzá e szavakat, miénk a szeretet, és miénk a szolgálat.« Ezután a zsinat megállapította a gyámintézet új nevét ekképen: »Magyarországi Evangélikus Gusztáv Adolf Gyám- intézet«. Végül a külföldi honos evangélikusoknak magyarországi ingatlanaik utáni adóztatásának kérdését és a reformátusokkal közös különbíróság felállítását szavazták meg. A zsinat D. Geduly Henrik egyházi elnök hálaadó imájával végződött a harmadik ülésszak 17-ik ülésnapján. Most még a megszavazott törvények egyeztetésének gondos munkája következik és a harmadszori olvasásra előreláthatóan január második felében kerül a sor. A zsinat eddig végzett munkájának méltatására természetesen még részletesen fogunk visszatérni, de már most meg kell állapítanunk, hogy az elnökség fáradságos munkáját nagy körültekintéssel és bölcseséggel végezte, az előadók valamennyien, különösen Dr. Mikler Károly, Dr. Vladár Gábor és Dr. Bánkúti Dezső

nagy szolgálatokat tettek a zsinat törvényalkotásában. A jegyzői kar nehéz munkáját Zon- gor Béla, Németh Károly és Dr. H. Gaudy László önfeíáldozóan végezték.

Jubiláló énekeskönyvünk hibái.

Jubileumokra az embereket és intézményeket fel szokták ékesíteni. Huszonöt év óta becsülettel szolgáló Dunántúli Énekeskönyvünkkel ellenkezőleg bántak el. Amióta az új liturgia és az itt vagy oitt készülő új énekeskönyv szóbakerült, ahol csak tehetik, ütnek egyet rajta. A becsmérlők versenyében egy fiatal tudós nyerte el a pálmát. Ez felsorolja, hogy költészeti, liturgikai és dogmatikai szempontból mily sok és nagy a könyv hibájía s kimondja végül: »Inkább érdemelné címül Teremtőben és Gondviselésben hívők énekei, mint Keresztyén Énekeskönyv.« Pápisták közül is csak a falusiak mernék könyvünktől a Keresztyén nevet megtagadni. D. Bancsó Antal jeles dogmatikusunk még él a vétkes szerkesztők közül, nem tudom, mit szól hozzá. Ez a bírálat úgy látszik, az új lutheránus fiatalok erőpróbája volt a Keresztyén Igazság című új folyóiratban, melynek cikkeit a szerkesztők előre megbeszélik és átnézik. Vigyázni kell és más hangon beszélni. Az öregek is tudtak valamit, hosszabb idő óta ismerik és szeretik Luthert. Nemrégiben is az öregebb, higgadt lelkészeknek kellett közbelépni, hogy azt az általános felháborodást, melyet a Kér. Igazságban megjelent cikk a tanítók között keltett, lecsendesítsék.

Énekeskönyvünk szerkesztő bizottságából Bancsón kívül még csak én élek. És úgy érzem, hogy az elhalt munkatársak, Sántha Károly, Kapi Gyula, Zábrák Dénes és Vojtkó Pál nevében is szólnom kell. Én szólok, mert a könyvnek felhányt sok hibájában éppen én vagyok a főbünös. Mint pusztavámi lelkész, még 1893-ban, én indítványoztam az új énekeskönyvet. az alapelveket a kerület megbízásából én írtam össze. Az általam évek óta gyűjtött anyag átnézésével kezdte munkáját a bizottság. Szószerint is én voltam az előadó, mert amit hoztam és előadtam, azt bíráltuk a heti gyűléseken. A négy próbáfüzetet én szerkesztettem, ezek előszavában az utasítást a munkatársaknak a dallamokra vonatkozólag is én adtam, Sánthával, Csengeyvel én leveleztem, több hiányzó éneket lefordítottam. Az anyag elrendezését, a beosztást, a sajtó alá rendezést és korrektúrát én végeztem. Az új könyv elé tájékoztató Előszót is én írtam. A bizottság legtöbbször szó nélkül vagy kevés igazítással hagyta jóvá előterjesztéseimet. A dallamok kiválasztásában is Kapi Gyulának segédkeztem. És 18 évi hűséges, kitarót munkánk jutalmául most azt kellett jiallanom: a könyv nem érdemli meg a Keresztyén nevet.

Már az első kiadáskor, 1911-ben volt egy-két érdekelt, kinek nem kellett a könyv s engem tettek felelőssé, hogy megjelent. Felmondták a barátságot, leveleimre nem válaszoltak s ócsárolták a könyvet, amint csak lehetett. Beadvány került az egyetemes bizottság elé, hogy Dunántúl fizesse meg az egyetemes bizottság költségeit, mert ő akadályozta meg az egyetemes énekeskönyvet. Ezt nem csak Gyurátz elnök fogadta felháborodással. Én vártam, tűrtem. Semmiféle határozat a könyvet kötelezővé, (miként a reformátusoknál) nálunk nem tette. A maga erejéből hódított a kerület határain kívül is. 25 év alatt 28 kiadást ért meg. Olyan teológusok bírálták elismeréssel, mint a pozsonyi D. Pröhle Henrik. Több lelkész köszönte hozzám írt levélben külön a felvett szép régi és új dallamokat is. Csak a napokban vígasztalt régi jó barátom, idősb Jánossy Lajos azzal, hogy báró Prónay Dezső egyet, felügyelő az ő hallatára mondta: »Most végre van egy jó énekesköny-