Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-11-29 / 47. szám
356. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. november 29. Kérdezem, vájjon az államhatalomnak joga van-e ahhoz, hogy törvényeinek bárkivel szemben érvényt szerezzen? Ha igen, akkor az állam törvényeivel szemben szabad-e hitelvi akadályokkal előállni annak az egyháznak, amelyik az egyházpolitikai törvények megalkotásának ellenértéke gyanánt kierőszakolta a reverzális-lehetőséget, de ennek fejében viszont megszavazta — a törvényhozásban résztvevő tagjai útján — az 1894. évi törvényt, mely egyenlően érvényesnek ismer minden házasságkötést, amelyet pol- gárilag megkötnek. Az állam nem engedheti meg, hogy ezt az érvényes házasságkötést semmisnek és törvénytelennek tekintse bárki is bármilyen okból. Mert erről van szó és semmi másról. Ki tehát a támadó és ki a védekező? Vájjon békebontónak nevezhetö-e az, aki a törvény alapjára kíván helyezkedni és a törvények megtartását követeli? Elhiszem, hogy a vegyes házasságkötések alkalmából a római katolikus egyház egyes szervei az evangélikus egyház híveire nem gyakorolnak befolyást, — közvetlenül nem. Ámde közvetve, t. i. a római katolikus fél buzdítása útján annál többet. Nagyon sok eljegyzés bomlott fel annak folytán, hogy a római katolikus lelkész a saját hívét arról »világosította fel«, hogy a reverzális elnyerése nélkül a célba vett vegyesházasság nem lesz valódi házasság, hanem csupán ágyasság. Vájjon ezek a tények nem olyanok-e, amilyenek ellen nemcsak az evangélikus társadalomnak, de a felekezetközi béke minden őrének tiltakoznia kell? Pedig a zsinaton felszólalók, köztük Dr. Sztra- nyavszky Sándor is, nem is törvénysértések miatt emeltek óvást, hanem csupán a reverzálisok kieszközlése céljából használt harcmodort és fegyvereket tették szóvá, tehát még kíméletessé.get is tanúsítottak. A szóáradat és a mozgalomszervezés helyett először is a fentebb feltett kérdésekre tessék felelni, mert azokban rejlik a dolog nyitja! Vegyék már egyszer a túlsó oldalon is tudomásul azt, hogy mi törvényes alapon állunk, most is békét akarunk: de éppen ezért azt kiáltjuk oda: »Tessék megkezdeni!« Dr. Berzsenyi Jenő zsinati tag. Néhány megjegyzés az egyházi törvénykezésről szóló tavaslathoz. Az Evangélikus Élet f. é. 29- és következő számaiban közölte olvasóival az egyházi törvénykezésről Szóló tervezetben időközben történt változásokat. Ezekhez óhajtanék néhány megjegyzést tenni 27. §. Helyesnek tartom a jogegység megóvására vonatkozó rendelkezést, amely a világi bíróságnál nagyon bevált. Azonban nem a teljes ülésre bíznám ezt a jogorvoslatot, mert ez 22 bírót jelent, hanem elég volna egy a két elnökből és 7 bíróból alakuló jogegységi tanácsot szervezni. (A kir. Kúria büntető jogegységi tanácsa az elnökön kívül 10 bíróból áll.) Ezeket a tanácstagokat az egyetemes törvényszék bírái sorából évenként sorshúzás vagy választás útján lehetne kijelölni. A javaslatnak az a meghatározása, hogy a teljes ülés határozatképes, ha a törvényszék tagjainak legalább fele jelen van, nem kielégítő, mert megtörténhetik, hogy 10 bíró jelenik meg, a két elnökkel együtt 12 tagból alakul meg a teljes ülés. Esetleges szavazategyenlőség esetén, hogy jöhetne létre határozat? A lapunkban (29. sz.) közölt szöveg utolsó bekezdésének harmadik sora nem érthető. Bizonyára elírásból a »következő« szó után a pont s ez után a »A«-betű kimaradt. A szakasz utolsó bekezdéséül a következő mondatot javaslom: »A folyamatban lévő ügy felfüggesztése kérdésében az ügyben eljáró egyházi törvényszék határoz.« Ezt azért tartanám szükségesnek, mert megtörténhetik, hogy abban az időben, midőn egy vitás elvi kérdés az egyetemes törvényszéknél eldöntés alatt áll, ugyanakkor az egyházmegyei vagy kerületi törvényszék előtt merül fel ugyanaz a kérdés. Ez a törvényszék tehát az ügy elbírálását a jogegységi tanács döntéséig felfüggesztené. 34. §. E törvényszakasz második bekezdése szerint az egyházi fegyelmi bíráskodás alá tartoznak a 2. pontban felsoroltak akkor is, ha nyugdíjas állapotban követnek el fegyelmi vétséget. A 2. pontban pedig az egyházi tisztviselők és egyházi bírák vannak felsorolva. Az egyházi bírák egyáltalán nem, az egyházi tisztviselőknek pedig nagy része (felügyelők, stb.) az egyháztól nyugdíjat nem élvez s így az 1934-ben közzétett törvénytervezet 2 §-ának g) pontját visz- szaállítanám. 35. §. E szakasz g) pontja szerint fegyelmi vétséget követ el az, aki magaviseletével az állásához szükséges bizalmat megingatja vagy állásának tekintélyét sérti vagy veszélyezteti, a h) pont szerint pedig az, aki oly magaviseletét tanúsít, amely hivatalának jellegével össze nem fér. Én a két magaviselet között nem látok különbséget és a h) pontot innen és a 36 §. harmadik bekezdéséből is törölném. 80—90. §. A költségekről rendelkező eme két szakaszban némi következetlenséget észlelek. A 89. §. harmadik bekezdése szerint az eljárás megszüntetése, vagy felmentő ítélet esetében a törvényszék az eljárási költségek megfizetésére a panaszost, vagy ha az eljárást hivatalból indították meg, azt az egyházi testületet kötelezi, amely az eljárást kezdeményezte. A 90. §. szerint a bizonyítási eljárás költségeit, ha a bizonyító szegény, az az egyházi testület előlegezi, amely az eljárást kezdeményezte s ha az eljárást hivatalból indították meg, az a hatóság, amely azt elrendelte. A következetlenséget abban látom, hogy az előbbi esetben a költségek a »kezdeményező« egyházi testületet akkor terhelik, ha az eljárást hivatalból indították meg, ellenben a 90. §. szerint akkor terhelik, ha az magánpanaszra indult meg, a hivatalból történt elrendelés esetében pedig az elrendelő hatóságot. Az is kérdés, mit értünk az eljárás kezdeményezése alatt? A javaslat szerint az eljárás folyamatba tehető hivatalból, továbbá egyházi hatóság megkeresésére, magánpanaszra és saját kérelemre'. Az utóbbi három volna a kezdeményezés, az eljárást (vizsgálatot) pedig elrendeli az egyházmegyei elnökség, bizonyos esetekben az egyházkerületi elnökség. Minthogy pedig az ilyen kezdeményezés egyenlő a feljelentéssel, panasszal, erre a fogalomra nincs szükségünk. Én a 89. §. 3-ik bekezdésének akként való módosítását ajánlom, hogy a költségek megfizetésére a panaszost;, s ha az eljárást hivatalból indították meg, azt az egyházi testületet kötelezném, amelynek elnöksége az eljárást elrendelte. A 90. §. utolsó bekezdésében pedig azt a kitételt, mely szerint a költséget »az az egyházi testület elnöksége előlegezi, amely azt kezdeményezte«, elhagynám. 96. §. A hivatalvesztésnél enyhébb büntetés kiszabása esetében a törvényszék az összes körülmények mérlegelésével határoz arról, hogy a felfüggesztés ideje alatt visszatartott járandóságokat ki kell-e fizetni, vagy mennyiben kell kifizetni. Ezt a rendelkezést igazságtalannak tartom, mert ha az elítélt nem kapja meg a visszatartott járandóságokat, akkor kétszeres büntetést szenved el,
