Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-11-15 / 45. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. • november 15. 344: oldal. — Csepel. A fiókegyházközség november 8-án ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját. Az ünnepélyen résztvett D. Raffay Sándor püspök is. Kemény Lajos esperes pedig prédikált és keresztelő edényt avatott. — A mezőtúri evang. egyházközség Luther Szö­vetsége nov. 15-én, vasárnap d. u- i/26 órai kezdettel az ipartestület színháztermében jótékonycálú műsoros délutánt rendez, amelyre az érdeklődőket szeretettel meghívja. — Nagyveleg november 8-án ünnepelte átépített evangélikus templomának újjászentelést, új tornyának és orgonájának felavatását, továbbá a szabadság- harcban és a világháborúban elesett hősök egy-egy emléktáblájának leleplezését. Az ünnepre eljött D. Kovács Sándor püspök és Sztranyavszky Sándor egyházkerületi felügyelő-elnök, valamint Traeger Ernő egyházfelügyelő. A vendégeket Havranek József al­ispán köszöntötte. Az új templom kapujában Traeger Ernő üdvözölte az egyházker. elnökséget. Az új orgonát Kapi-Králik Jenő szólaltatta meg. D. Kovács Sándor püspök imája után Görög Ernő lelkész prédikált. Ezután Sztranyavszky Sándor felavatta a templom falába illesztett két márványtáblát. Beszédében a szabadságharc és a világháború hőseiről emlékezett meg. Az emlékművekre Nagy Lajos alezredes he­lyezte el a honvédelmi miniszter koszorúját. Az ünnepséget követő díszközgyűlésen Traeger Ernő mondott megnyitó beszédet. — A Veszprémi Egyházmegyei Lelkészegyesület november 4-én Pápán jött össze szokásos őszi érte­kezletére. Az értekezlet Takács Elek esperes elnöki jelentéséhez kapcsolta tanácskozását és határozatait. A legújabb belmissziói munkaprogramm méltatása után foglalkozott az egyházmegyei Belmissziói Egye­sület munkatervében evangélizáló napok, presbiterek lelki gondozása, iratmisszió, az egyházmegyei KIE- munka ügyével. Az állandó gyámintézeti nap ide­jének kérdését szószékcsere útján, az egyházmegyei Gyámintézet és Belmissziói Egyesület elnökségének közös terve alapján óhajtja megoldani. Határozatot hozott gyülekezeti napközi otthonok felállításáról, le­hetőleg diakonissza vezetésével, a templomi igeszol­gálat eredményesebbé tételéről, áz egyet, egyház által kiadott hivallási iratokról, lelkészi szolgálati napló bevezetéséről, a helyi Luther Szövetségek kö­telező szervezéséről, az ádvent I. vasárnapján kö­telezően bevezetendő egységes istentiszteleti rendről, ezzel kapcsolatban az »Erős vár« egységes szöve­géről, az Orsz. Luther Szövetség támogatásáról, a nyugdíjintézeti járulék-hátralékokról, most folyó zsi­natunk új ülésszakáról. A könyvtáros és a pénztáros jelentése után Kakas József lelkész tartott »Jézus Krisztus programmja és végrendelete« címen elő­adást. Mivel Pápán kb. 300 középiskolai evang- tanuló van, felvetette egy Pápán létesítendő evang. diák- internátus tervét. Végezetül szeretettel és meghatva búcsúzott az egyházmegyei lelkészi kar egyik leg­érdemesebb tagjától, a nyugalombavonuló Horváth Sándor várpalotai lelkésztől. — Gádoroson november 8-án istentisztelet ke­retében avatta fel Kovács Andor esperes az egyház- község tagjainak áldozatkészségéből teljesen átépí­tett orgonát. Utána orgonahangverseny volt, ame­lyen Fasang Árpád, majd Gangyi József orgonáit. Dr. Torkos Béla, egyházközségi ügyész, ünnepi be­szédet mondott, Janecska Ilona és Janecska Pál szavalt, Medvegy Kató énekelt. — Kálmánháza. Kálmánháza a ídélszabolcsi misszió legnépesebb gyülekezete. Lélekszáma kb 300, de egy-egy istentiszteleten ennél jóval többen is részt vesznek és a községi iskola terme, ahol összegyü­lekeznek, nagyon szűk. Régi vágya a gyülekezetnek, hogy templomot építhessen és most ezt akarja meg­valósítani Isten segítségével. November 8-án templom­építő presbiteri gyűlést tartottak, melyet ünnepi is­tentisztelet előzött meg. Tarján Béla, a délszabolcsi misszió lelkésze hirdette az igét. Margócsy Emil felügyelő megemlékezett arról, hogy á 150 éves nyíregyházi templom, melynek építői között ott vol­tak a kálmánháziák ősei is, tőlünk is ugyanolyan mély vallásosságot, áldozatkészséget kíván, mint amily őseinket jellemezte. A lelkész jelentésével kapcso­latban a presbiteri gyűlés egyhangúlag kimondotta, hogy haladéktalanul megkezdi az építéshez szükséges megajánlások gyűjtését. Választottak 7 tagból álló templomépítő bizottságot és pedig Bánszky Mihály, Kubinyi János, Skolnyik József, N. Ruzsinszky András, Pápai Mihály, Tomasovszky Mihály, Zajács András pres­biterek személyében. Itt említjük meg, hogy e misszió­ban már előbb megkezdődött a 400 lelkes nyírszöllősi gyülekezet építendő templomának munkálata, meg­kezdődik Nagykállóban és Nyírbátorban egy-egy ima­ház építése is. ! ■ —- A Keresztyén Igazság novemberi száma a következő tartalommal jelent meg: Wolf Lajos el­mélkedése, Prőhle Károly: A reformáció, mint a bibliai keresztyénség megújulása, Wiczián Dezső: Az evangélikus keresztyénség útja a történelemben, Vető Lajos: Az alvás titka. A Krónika Gömbös Gyuláról, a katolikus nagygyűlésről, Barth Károly látogatásáról és a katolikus bibliaolvasó mozgalomról szól. A számot a Kincseink, Széljegyzetek és Szellemi élet rovatok teszik teljessé. GYAKOROLJUK a virágmegváltást, hogy anya­giakban szűkölködő protestáns öreg testvéreinket is gondozásba vehesse a Virágszövetség. — Adományok Budapest, XI., Társ-utca 6. Mokry Eszter címére küldendők. HOGYAN TÁMOGASSUK AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETEK JÓLÉTI EGYESÜLETET?! Evangélikus ember családjáról a »Jóléti Egyesület« útján gondoskodik. Egyházi érdek is a »Jóléti Egyesület« felkarolása. Hívja fel mindenki a hittest­vérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. A Jóléti Egye* sülét mindenfajta biztosítást felvesz, különösen te­metkezési és gyermekbiztosításokat. A Jóléti Egyesület 1936. évi programmja: gondosko­dás a gyermekről! — Felvilágosítással és tájékozta­tással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., Hajó-utca 8—10. (Evangélikus bérház). Telefon: 1-863-32, valamint a kerületi fiókok: Miskolc, Debrecen, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szombathely. Minden egyházközségben meg­bízottai vannak az egyesületnek. SZLEZÁK LÁSZLÓ Magyarország aranykoszorús mestere harang- és ércöntöde, harang felszerelés- és haracg- lábgyár, Budapest, VI., Petneházy-utca 78. szám. 8 aranyéremmel és 4 díszoklevéllel kitüntetve! Zur Nieden Ernst: Éneddel beszélgetek. Fordította Dr. Vető Lajos. Megjelenik november havában. Bolti ára P 2.80, előfizetési ár november 5-ig P 2.40. Előfizetéseket kér: Scholtz Testvérek könyv- kereskedése, Budapest, IX., Ferenc-körút 19—21. sz. SZIGETI NÁNDOR és FIA ékszerész, Budapest, IV., Kecskeméti-utca 9 szám. Alapítva: 1867. Nálunk már kevés pénz­ért vehet arany ékszert. ezüst tárgyakat és pontos árát. Jöjjön választani. János ev. 4:47—54­Fébé Evengélikus Diakonissza Anyaházi Nyomda, Budapest, VII., Damjanich-u. 28-b. — F.: Farkas L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom