Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-11-01 / 43. szám
326. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. november 1. nincs jogunk átvitt értelemben kiforgatni eredeti jelentéséből. Persze azt Luther is tudta, hogy a nyelvi megértés még nem elég a pré- dikáláshoz. Ehhez szükséges, hogy a Szentlélek az embert megragadja és így a szöveg tartalma az emberben megelevenedjék. Ezt nevezi Luther szellemi megértésnek. Ez a betűk mögött, megtalálja azt a tartalmat, ami bennük rejlik, s magát a beszélő Istent. A Szentlélek az írás betűin, szavain át vezet Isten mondanivalójához s akaratához. Az allegorizálás, a képes beszéd, az átvitt értelemben való magva rázás gyakorlata ellenben az volt és a mai napig is az, hogy a betűszerinti értelmen kívül keres valami magasabbrendű értelmes és így Isten üzenetét meghamisítja! (Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Luther ezt az elvi álláspontot a gyakorlatban tökéletesen élete végéig sem tudta végrehajtani, vissza-visszacsúszott a régi gyakorlatba. De keresztül akarta vinni!) Bennünket már nem köt a katolicizmus tradíciója, maga a kát. egyház is jórészt túl van ezen. Mégis igehirdetésünk legnagyobb átka az írás eredeti értelmének meghamisítása: képekkel, szimbolizmussal, szellemi átértelmezésekkel, allegorizálással. Az igaz, hogy a bibliai szöveget meg kell eleveníteni, úgy, hogy a mai ember megfoghassa, két évezred idői, korlátjai ledőljenek s az Ige a valóságos embert valóságos életében találja szíven. Egyszóval szükség van szemléletességre. I)e szemléletesség és szimbolizmus kettő! A Biblia szavainak vágányát meg .kell hosszabbítani a mai emberig. De nem áll jogunkban egy másik vágányra átváltani! Óvatosan kell bánni a képek rengetegével. Vigvázz-t kell kiáltani a fel- búrjánzott analógiáknak. Nem szabad a természetet, az emberi viszonyokat és eseményeket Isten cselekvésének transzparenseivé tenni. Nagy kárára van az igehirdetésnek az, amikor bibliai igazságokat és valóságokat átvitt értelmezéssel és képekkel bizonyítunk. Megértetni, megvilágítani lehet és kell is, de bizonyítani nem! Ennek köszönhetjük azt, hogy mondjuk husvétkor a kijelölt írásszakaszról (aminek csak egy értelme van) nemcsak mindenütt másképpen (amit érthetővé tesznek a különböző gyülekezeti viszonyok), de mást és mást) prédikálnak. Egy helyütt Krisztus feltámadását, másutt talán lélekhalhatatlanságot, megint másutt az »eszmék« diadalát. (Le a szimbolizmussal és allegorizálással! Ezt hagyjuk meg a költészetnek; ott helyén van.) Nekünk .a legkomolyabban kell vennünk a bibliai szöveget, a legkomolyabban az exegesist, a legkomolyabban a Szentlélekért való könyörgést, hogy tisztán és igazán hirdessük az írás üzenetét, Tulajdonképpen ezért van az egyházi hivatal. Ezt az üzenetet azután, de csak ezt és nem mást, természetesen úgy kell tovább adnunk, hogy megfoghassák az emberek. Bizony sürgősen szükségesnek látszik ma e tekintetben is a lelkésztovábbképzés kérdésének megoldása, kommentárok kiadása, teológiai folyóirat szerkesztése, a tiszta igehirdetésnek irányítása és ellenőrzése! Mi Luther reformációjának gyermekei vagyunk és azok akarunk maradni! Ezért egyházunk megújulását és híveink üdvösségét elsősorban nem egyházpolitikai reformban, nem szervezkedésben, nem szociális fejlődésben, hanem az Ige tiszta hirdetésében tudjuk! Ez a hirdetett Ige volt szülőnk, dajkánk, ez éltetőnk és örökségünk is! Scholz László. Még egy szó az Erős vár-hoz. Lapunk 1934. évi 47-ik számában megemlékeztem az »Erős vár« magyar szövegére hir-’ detett pályázat szomorú eredményéről. Akkor azt hittem, hogy a bíráló bizottság szigorú, de bizonyára igazságos ítélete s annak az egyetemes gyűlés által történt tudomásulvétele ezt a kérdést levette a napirendről. Kellemesen csalódtam. Egymásután szólaltak meg az ügy fontos voltát átérző hittestvérek. Hárman, t, i. a lapunk 1935. évi 8-ik számában egy ismeretlen szerző, az 1936. évi 15-ik szám- Dr. Vietórisz József, a 24-ik számban Por Pál közre is bocsátották fordításukat, B. L., Scholz László és Petrovics Pál pedig meleg érdeklődéssel. bíztató szép szavakkal buzdították a harc folytatására azokat, akik arra hivatott- ságot éreznek magukban. Igazuk van, talán az ihlet megszáll valakit s meg lesz az eredmény, megszületik a várva várt fordítás, amely kielégíti az evangélikus közönséget. Az igyekezet mellett sokszor a véletlen is segít. Legyen szabad nekem is napfényre hoznom fordításomat, nem azért, mintha jobbnak tartanám azt akár a ma használatban lévő szövegnél, akár a lapunkban közölt fordításoknál, hanem azért, hogy az ügy ne aludjék el s mások is próbáljanak megküzdeni a nehéz feladattal. Talán az sem ártana, ha a bíráló bizottság az irattárból kikeresné és közzétételié a 10 legjobb dolgozatot (a 145. db. között talán csak akadna 10 olyan, amely a közlésre érdemes, ha nem is üti meg a fölállított szigorú mértéket.) A pályázó nevét nem lehet ugyan kitenni, mert a pályázat titkos volt, de a jeligét igen s a szerző utólag jelentkezhetik, ha meg akarja magát nevezni... Még az »Erős vár« dallamának egységesítésére is szeretném az illetékes körök figyelmét felhívni. Évekkel ezelőtt az egyik reformációi közös ünnepélyen az erőteljesen elhangzott »Te benned bízunk« után a mi hatalmas Luther énekünk bátortalan zsongásként hallatszott a légi képviselőház nagytermében. Ennek oka részben az volt, hogy a ref. orgonás előtt a használatban lévőtől eltérő partitúra feküdt.
