Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-10-18 / 41. szám
1936. október 18. EVANGÉLIKUS ÉLET 307. oldal. hagyandók, helyükbe a »missziói egyházközségek« szavak Írandók — a 27. § utolsó sorában »missziói körökbe« szavak helyett »missziói egyházakba« írandó be, — a 32. § teljesen kihagyandó — a 34. § második sorában a »körnek« szó helyett »egyházának« szó Írandó be. * A javaslat 14. §-a tartalmazza a szórványokra vonatkozó rendelkezéseket. Ezek azonban túlrövidek, minden közelebbi meghatározást vagy utasítást nélkülöznek, úgyhogy szinte csak keret jellegével bírnak. Azonban a keret kitöltését biztosító szabályrendelet] intézkedést nem írja elő. így a szakasz egyáltalában nem fedi azokat a kívánalmakat, melyek a szor- ványrendezés tekintetében az illetékes hatóságok és egyházvezetők részéről a zsinat megalakulása óta elhangzottak. A hiányok pótlása és a szakasz kiegészítése tekintetében utalok — ismétlések elkerülése végett — az Evangélikus Élet 1935. évi 13. számában adott tervezetemre, melyet itt is mindenekben fentartok. Az ott kifejtettek alapján ehelyütt is javaslom a 14. § kiegészítését azon rendelkezéssel, hogy a szórványgondozás közelebbi módozatai megállapítása céljából egyetemes szabályrendelet alkotandó. Érdekes, hogy a 14. § második bekezdése a fedezetről szólva, mint ilyet jelöli meg a külbirto- kosok adóját. Viszont a háztartási részben a kül- birtokosok adóját nem rendezi, illetve az E. A. 256- § b) pontját .hatályában fentartja. Itt nyilvánvaló ellentét van. Azt, hogy fedezetül az E. A. 256. § b) pontjában meghatározott fél adót kívánja a javaslat a szórványgondozás fedezetéül megjelölni, nem tudom elképzelni és elhinni, mert hiszen minden gyakorlati egyházvezető tudja, hogy ezt a fél adót a legszükségesebb adminisztráció teljesen felemészti és abból nem jut a szórványok javára egy fillér sem. A külbirtokos adó, mint a szórványgondozás anyagi fedezetét képező eszköz csak akkor jöhet tekintetbe, ha az teljes adót jelent, mely esetben ezen új bevételként jelentkező fél adó, mindéi? különösebb zökkenő nélkül átmenthető, illetve átutalható a szór- .ványgondozás cé.já. a. Szükséges tehát annak a minden oldalról gyűléseken és sajtóban hangoztatott kívánalomnak a teljesítése, hogy t. i. az E. A. 256. §-a bí pontjában megteremtett különleges elbírálás szűnjön meg s mindenki egyenlően legyen adóztatva. Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy egymagában a 256. § b) pontjának hatályon kívül helyezésével előálló fél ‘adó többlet még nem lesz elegendő a szórványkérdés és illetve a 13. §-ban adott tervezet alapján most már a missziói egyházak fentartására, hanem feltétlenül szükséges a fent már hivatok közleményben javasolt ú. n. szórványadó bevezetése, valamint a zsinati javaslat által is honorált közalapi juttatás is. * A javaslat 16. §-a szabályozza az egyházközségek területi viszonyainak rendezését. Úgy hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a fent előterjesztett javaslatom, az E. A. 32. §-ának kihagyása ezen szakaszban találja indokolását. E szakasz kimondja, hogy azon anyaegyházközségek, melyek népességi vagy anyagi erötlenedés miatt lelkészi és tanítói állások fentartására képtelenekké váltak — más, szomszédos anyaegyházközségekkel összevonatnak, mint leány- vagy fiók- egyházközségek, esetleg szórványok. Mindenek előtt a fent már kifejtettek alapján a leány- és fiókegyházakra vgló utalás kiihagyandó. Ettől eltekintve a rendelkezés ebben az alakjában nem maradhat meg, mert nem ad semmi közelebbi meghatározást, vagy útmutatást a tekintetben, hogy az elerőtlenedés ténye, a szétosztás módozata ki által s illetve melyik hatóság által állapíttatik meg és vitetik keresztül. Felhívom a figyelmet arra, hogy a mai viszonyok között e szakaszba kapaszkodva igen sok egyházközség kész lesz arra, miszerint megállapítsa önmagáról: nem képes lelkészt vagy tanítót fizetni, már csak azért is, hogy ezzel egyházadóját csökkentse. Feltétlenül szükséges, hogy az elerőtlenedés megállapítása tüzetesen legyen meghatározva és az egyházközség e címen való megszűnéséhez megkívántassék a felsőbb hatóságok; egyházmegye, kerület jóváhagyása. A szakasz tehát kiegészítendő vagy úgy, hogy az elerőtlenedés módozatait maga a szakasz megállapítja, vagy akként, hogy ezeknek részletes szabályozása egyetemes szabályrendelet által rendeztetik, végül esetleg akként, hogy a szakasz idevonatkozólag utal az E. A. 319. §-ára, melyet a javaslat hatályában fentartott és amely idevonatkozólag elég jó rendelkezéseket tartalmaz. * A javaslat 16. §-ának második része megállapítja, hogy ha valamely egyházközség lélekszáma a 4000-et meghaladja, úgy az egyházközség új lelkészi kört tartozik felállítani s egyben tartozik gondoskodni minden lelkeszi kör önálló lelkészi gondozásáról. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egyház- község minden 4000 lélek után egy lelkészi állást tartozik rendszeresíteni. Az elgondolás helyes és nagyon is indokolt, azonban gyakorlatilag belátható időn belül nem lesz megvalósítható. Ha a 4000-en felüli lélekszámmal rendelkező — sőt még inkább, ha a 10.000-en felüli lélekszámmal rendelkező egyházközségeket nézzük — látni fogjuk, hogy ezeknél csak ritka helyen van meg a minden, 4000 lélekszám utáni lelkészi állás. A legtöbb ilyen nagy egyházközségben 5—6000, sőt ismerek olyan egyházközséget, ahol 10.000-en felüli lélekszám jut egy lelkészre. Hogy ez a belmisszió általában a pasztörizálás szempontjából mit jelent, nem kell külön magyaráznom. És mégis kénytelen vagyok azt állítani, hogy ezek az egyházközségek sem a múltban, sem a jelenben és belátható időn belül a jövőben sem lesznek olyan vagyoni helyzetben, hogy ez egyébként nagyon is helyes és szükséges rendelkezésnek eleget tudjanak tenni. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezek a nagy egyházközségek a maguk két-három lelkészét igen szépen fizetik, 4—5000 pengő évi készpénzt, stólát és bizonyos természetbeni járandóságokat. Ezek az egyházközségek ugyanilyen fizetéssel'még két lelkészt természetesen nem bírhatnak el. Ezért van az, hogy már a múltban is, midőn az egyházi felsőbbség reá akarta szorítani az ilyen egyházközségeket újabb lelkészi állás szervezésére, ez a hívek részéről mindig a legnagyobb ellenkezésre talál. Nyilvánvaló, hogy ezeken a helyeken tisztán és kizárólag pénzkérdésen fordul meg a rendezés. Azt hiszem, e kérdést így, ahogy a hivatott szakasz beállítja, megoldani nem lehet, éppen az anyagiakra való tekintettel. Helyesnek tartanám, ha a szakasz idevonatkozó része kiegészíttetnék azzal, hogy a rendelkezés keresztülvitelének, módja és életbeléptetési időpontja vagy bizassék reá az egyes kerületek presbitériumára, avagy tereitessék szabályrendeleti útra. Ezt azért tartom szükségesnek, mert mint fentebb is kifejtettem, egyetlen egy egyházközség sincs, amely a többi lelkészekével azonos fizetéssel újabb lelkészi állásokat tudjon megszervezni. Bizonyos az is, hogy az államhatalom a mai nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel belátható időn belül nem lesz hajlandó az e címen előálló hirtelen lelkészszaporulathoz a kiegészítést megadni. Oly megoldást kell tehát találni, mely az állam segítsége nélkül, de egyben az egyházközségek lényegesebb megterhelése nélkül oldja meg a kérdést. Erre egyetlen mód az, hogy a^ ilyen nagy lélekszámú és kevés, de jól fizetett lelkészi állással bíró egyházközségekben valamely lelkészi állás meg- üresedése esetén az a 4—5000 pengős fizetés ketté osztandó és az így nyert két fizetésre két állás szervezendő és töltendő be. Valószínűnek tartom, hogy a mai nehéz elhelyezkedési lehetőségek mellett szívesen fog vállalkozni akármeíyik tehetségesebb és kiválóbb fiatal lelkész arra, hogy ezen egyház- községekben lelkészi állást vállaljon. (Folytatjuk.) Dr. Bencziir Vilmos.
