Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-01-19 / 3. szám

18. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 3. szám Két front ellen. ("A dunántúli belmissziói munkaprogrammnak a presbiterek lelki gondozására vonatkozó részéből.) Kívánatos, hogy evang. egyházunk hely­zetét necsak országos,' hanem világ-viszonylat­ban is figyelemmel kísérjük. Meg kell álla­pítanunk azokat a világpolitikai szempontokat és azokat a hatalmas szellemárámlatoklat, me­lyek az egyház elhelyezkedésénél döntő szere­pet játszanak s melyek végeredményben a mii magyar helyzetünk kialakulását is befolyásol­ják. i. Magyar evang. egyházunk helyzete a világháború óta fokozatos romlást mutat. El­veszítette egyenjogúságából származó helyzeti előnyeit. A jogait biztosító törvények ugyan­azok maradtak, de erejük meggyengült. Egy­házunk megbecsülése és tekintélye kisebb lett. Egyházközi, kultúrális, politikai és szociális je­lentőségének hátrahanyatlására kell következ­tetnünk abból, hogy lét jogát és történeti jelen­tőségét kétségbevonják, az állami és társa­dalmi életben mellőzik, sokszor támadják s benne a nemzeti egység akadályát jelölik meg. A felekezeti béke feltétlenül javult ugyan s a róm. kát. egyház előkelő vezetői gyakran tesz­nek örvendetes békenyilatkozatokat, mégis a levegőt felekezetközi feszültség és az idegen- ség érzése forrósítja. Állandóan egy támadó katolikus frontot érzünk magunkkal szemben. Érdemes ezzel a helyzettel behatóan fog­lalkozni. Különösen érdemes megvizsgálni azt, hogy ezért az ellentétért mennyiben terheli a róm. kát. egyházat és mennyiben terhel min­ket a felelősség? Nem erősebb-e bennünk a kri­tika az önkritikánál; a követelés a mérsékletnél, a külső tényezők túlbecsülése a belső értékek megbecsülésénél? Egyházunk jogi, társadalmi, egyházi és lelki életének kiépítésével arra kell törekednünk, hogy a békességet szolgáljuk és érte felelősséget érezzünk. A támadó frontot ezzel fnegszüntetni nem tudjuk ugyan, de talán enyhíteni annak „kíméletlenségét. A front megszüntetésében annál kevésbbé re­ménykedhetünk, mert ma már az egész világon kiépült a kát. front. A harc a kát. egyház vi­lágpolitikájához tartozik. Bizonyítja ezt a cél­kitűzés, a haditerv és az eszközök azonossága. Mindenütt az állami élet irányítását igénylik. A kát. többség érvényesülését követelik. A kul­túrális és szociális élet egyházi alapon történő megújításán dolgoznak. De mindig abból az alaptételből kiindulva, hogy egyedül csak a róm. kát. egyháznak van létjoga. A protestan­tizmus eretnekségének elfojtása az új történeti kornak a legnagyobb problémája, melynek ká­ros hatásaitól meg kell szabadítani az emberi­séget. A reformáció még ma is úgy áll előttük, mint minden társadalmi, szociális es. erkölcsi revolució forrása. 1934-ben a pápa ismét nyilatkozott a pro­testantizmusról és az Akció Katholikáról. Ki­fogásolta a protestantizmus terjeszkedését s azon aggodalmának adott kifejezést, hogy a protestantizmus megrabolj,a a kát. egyház mér­hetetlen életgazdagságát. »Mi marad meg a protestantizmusban a keresztyén életből, a szent­ségekből, melyet hol az egyik, hol a másik megtámad? Mi marad a Krisztus személyének isteni voltából? Egy legenda, egy emberi sze­mélyiség? Ez a veszedelem fenyegeti ma egész Itáliát.« Háromszáz kerületből csak száz kerü­letet nem érint a protestantizmus propaganda munkája. A katolikus akciók legfontosabb fel­adata a protestantizmus erőteljes visszaszorítá­sa. A szentévnek ez legyen a legdrágább gyü­mölcse. A kát. többségű államokban mindenütt kedvezőtlenné vált a prot. egyházak helyzete. Érvényesülésüket mindenütt megnehezítik, jo­gaikat korlátozzák, munkájukat mellőzik. Ez azonban nem csupán többségi jogérvényesítés, nem is hatalmi erővel való országhódítás, nem is gyakorlati politikában összesűrűsödő poli­tikum, hanem egy negatív hitelvi álláspont érvényesítése. 2. A kát. fronton kívül az istentele­nek frontjával is számot kell vetnünk. Mikor az istentelenek frontjáról beszélünk, elő­ször is gondoljunk arra az életirányziatra, melyet a róm. kát. egyház feje egyik beszédében mo­dern pogányságnak nevezett. Ez a po- gányos életirány az egész emberiségben hódít. Az élvezetet, a vagyont, az érvényesülést, a föl­di életet állítja az élet középpontjába. Elsza­kad Istentől, megtagadja a vallást, elfelejt­kezik az örök életről, nem törődik a felelős­séggel és ítélettel. Pogány életet él, pedig lát­szólag keresztyén. Az istentelenek ezen frontja nem kisebbedik, hanem inkább állandóan nö­vekszik. Korunkban különösképen aktualitással bír ez a kérdés. Valósággal a levegőben úszik az elpogányosodás veszedelme. A közgazdasági élet elválása az erkölcsi alaptól. A politikai si­kerek függetlenítése az etikai elvektől. A nem­zetközi politikában nagy, szent elvek feladása hitvány anyagi előnyökért. A művészetben, iro­dalomban az Istenből származó és Istenhez ve­zető örök szép megtagadása. A mindennapi életben a testi élet túltengő, egyoldalú kultus­szá, amint az a sportszenvedélyben, a vasárnap isteni részét megtagadó vikendezésben áll előt­tünk. Mindez azt bizonyítja, hogy a mostani életnek sok pogányos veszedelme van, mely ellen harcolnunk kell. Az istentelenek frontjáról beszélve másod­szor azokra gondolunk, kik az isten taga­dást rendszerré teszik. Tervszerűen dol­goznak az Isten uralma, az egyház, a vallás és az erkölcsi eszmék ellen. Az orosz szovjet istenellenes prog- rammja változatlanul fennáll. Kényszerűség­ből talán egy-két vonást megváltoztatott, de a terv lényegét érintetlenül hagyta. Ma is olyan államrendszerben kényszeríti élni az embere­

Next

/
Oldalképek
Tartalom