Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-09 / 31-32. szám
3 i -32 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 241. olc’al B.: Mindez a gondolat téves, eszébe se lett volna szabad jutniuk. V.: Fényesen sugárzik az égi világosság és csalhatatlan az ő sugallata- B.: Van-e még előadni valója? V.: Egyéb nincs, mindent elmondtam. * * * A védelem szavaiból: ...Hogy egy ily téveszme rögződött a vádlott leikébe, nem kelthet meglepetést, ha figyelembe, vesszük a klérusnak Svájc katolikus kantonjaiban a nőkre gyakorolt befolyását, mert a klérus a vegyesházasságok tekintetében azt tanítja és azt hirdeti, hogy ezek büntetése: az örök kárhozat. * * * Az ő fegyverük száz éve a kés volt: ma: a reverzális. — / — A keresztség és a szekta. — Lelkészkonferenciai előadás. — A szektával kapcsolatban szólva a keresztség- röl nemcsak azokra a szektákra kell gondolnunk, amelyek elvetik a gyermekkeresztséget, hanem azokra is, amelyek azt megtartják. Mert a gyermekkeresztséget megtartó szektáknál sem részesül a keresztség, mint szentség és kegyelmi eszköz abban a jelentőségben és méltatásban, mint amely azt a Szentírás és egyházunknak avval megegyező felfogása alapján megilleti. Mindlen szektás,, rajongó álláspont a keresztséget erős alábecslésben részesíti s elveti kegyelmi eszköz jellegét és jelentőségét. Hogy erről meggyőződjünk, tárgyaljuk témánkat a következő kettős csoportosításban. A szektának a keresztségre vonatkozó felfogása 1. általában, és 2. a gyermekkeresztséggel szemben. 1. A szektának a keresztségne vonatkozó felfogása általában és ennek bírálata. A szektának a keresztséghez való viszonya általában természetes logikai következménye a szekta lényegének s önként folyik a szekta fogalmából. A magam részéről a szekta lényegét a szokásos szektafogalmaktól eltérően a következő fogalmi meghatározásba foglalnám bele: a szekta olyan vallásos közösség, amely az egyházra vonatkozó hitében s ennek megfelelően az egyház fogalmában egyoldalúan hangsúlyozza a szentségjelleget az egyetemesség rovására s e reálisnak gondolt szentségjelleg zálogát á Szentlélek közvetlen művében látja, illetve keresi. Témánk szempontjából a szekta lényegének, illetve fogalmának azon jellegzetes vonása veendő figyelembe, amely szerint az a Szentlélek működését közvetlennek gondolja. A szekták és rajongó irányzatok a Szentlélek munkáját úgy gondolják el, mintha az közvetlenül az egyén belsejében menne végbe minden külső történeti, emberi vagy más adott, objektív, természetes tényező közreműködése nélkül. A Szendéteknek a hallható Ige és látható szentségek útján való közléséről és munkájáról a szektárius nem akar tudni. A Léleknek közvetlenül belülről kell elvégeznie a maga munkáját s eközben nem lehet kötve az Igéhez és a szentségekhez. Ez a függés és kötöttség profanizálná a Szeretteiket s megszüntetné Szentlélek-jellegét. A szektárius azt követeli, hogy a Szentlélek minden objektív külső tényezőtől függetlenül és közvetlenül, csodás és abrupt módon belülről világítsa meg az egyént, helyezze azt az új ismeret és új élet birtokába s hogy ennek megtörténtéről ugyancsak közvetlenül és belsejében, tehát teljesen szubjektív módon bizonyosodjék meg a megvilágosított és újjászületett egyén. Annak, hogy a Szentlélek az egyén belsejében a maga munkáját befejezte s az újjászületés ténnyé lett, a bizonysága az, hogy az újjászületett belsejében hirtelenül feltámadt az üdvéről való tartós és tudatos biztosság érzete, a szívnek tartós öröme és boldogsága, a teljes megszentelödés és Istennel való zavartalan közösség tudata. Az isteni kegyelem elnyerése, az új keresztyén élet keletkezése és fejlődése szempontjából — ha a szektánál ilyen fejlődésről egyáltalán szó lehet — csak egyetlen objektív tényezőt ismer el, a Szent- leiket. De ezt is függetleníti a keresztyén élet egyéb objektív tényezőitől, az Igétől és a szentségektől. Mindez az újjászületés szempontjából szerephez tulajdonképen nem jut. Mindennek csak természetes logikai következménye, hogy az újjászületés és üdvösség megvalósulása szempontjából a szektárius a keresztyén élet objektív tényezőinek, Igének és szentségeknek nem tudja azt az alapvető fontosságot és jelentőséget tulajdonítani, amely azokat a Szentírás és egyházunk felfogása alapján megilleti. így természetesen nem ismeri a szektárius a keresztségnek sem azt a jelentőségét, hogy az, mint isteni kegyelmi aktus az Istennel való közösségnek* s az e /közösségben megvalósuló keresztyén életnek mintegy az alapját és lehetőségét teremti meg. Nem ismeri a keresztségnek azt a méltatását, amely szerint éppen megkereszteltetésé- nek tényére támaszkodva menekül a keresztyén ember bűnbeesése után újra meg újra bizalommal az isteni kegyelemhez. Nem tud a keresztségnek arról a pedagógiai jelentőségéről, mely szerint megkenesz- teltetésének tudata ösztönzi a keresztyént, hogy mint Istennek gyermeke, állandóan harcoljon a bűn ellen. A szekta felfogása alapján a keresztyén új élet keletkezése és megvalósulása szempontjából a keresztségnek, mint kegyelmi eszköznek tulajdonképen jelentősége és szerepe akár megelőzi az újjászületést, mint gyermekkeresztség, akár befejezi azt, mint a felnőtt korban végzett keresztség, a gyermekkeresztség az újjászületéstől teljesen különválasztott, értelmetlen és céltalan ceremóniává sű- lyed le, a felnőtt korban végzett keresztség pedig csupán a Szentlélek közvetlen hatása alatt már ténnyé vált újjászületésnek az ünnepélyes megpe- csételésévé válik. Legfeljebb mindkét esetben az a redukált jelentősége marad meg a keresztségnek, amely szerint az valamely történeti vallásos közösségbe való felvételnek a dokumentálása. Nyilvánvaló tehát a mondottak alapján, hogy a szekta megfosztja a keresztséget szentségjellegétől és kegyelmi eszköz jelentőségétől s üáönti mintegy annak kegyelmi tartalmát. Akár mint gyermekkeresztség, akár mint felnőttek keresztsége jelentőségnélküli, minden különös veszteség nélküL elhagyható szertartássá sülyed alá a keresztség a szektás álláspont mellett. Ezért csak következétességre vall, ha egyes szektáit a gyermekkeresztséget kárhoztatják és elvetik. Mikor azonban a szekta így megfosztja a keresztséget a maga jelentőségétől, akkor ellentétbe kerül Jézus és az apostolok kijelentéseivel. Jézus mindenütt úgy szól a keresztségröl, mint amely az Ő általa lehetővé tett új életnek és az ö halála által szerzett üdvösség elnyerhetésánek a szempontjából alapvető jelentőséggel bír. »Aki hisz és meg- keresztelkedik, az üdvözül.« (Márk 16:16.) Ha a keresztelési parancsban azt mondja: »Menjetek el széles e világra s tegyétek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevébe«, akkor ebben benne van az, hogy a vele és az Istennel valói közösség és e közösség minden áldásának az el- nyerhetése szempontjából a keresztség alapvető fontossággal bír.
