Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-06-28 / 26. szám

202 odal EVANGÉLIKUS ÉLET 26. szám nuszok zengésével dicsőíti igazában Istent, ha­nem — Jézus szavaival élve — ha sok: gyü­mölcsöt. hoz és így bizonyul Krisztus testének. Ha Jézusa,szőlőtőke és ha minden egyes hí­vő és a hívők minden egyes közössége szőlő- vessző, akkor egyetlen hívő és egyetlen egy­ház sem hivalkodhatik a többivel szem­ben. Valamennyit a szőlőtőke nedve és ereje élteti. Az egyház és a felekezet kö­zött való különbségtétel Jézus szempontjá­ból jogosulatlan, de viszont egyedül Jézus szempontjából helyes és jogosult. Jogosulatlan, ha a szőlővessző és szőlőtőke viszonya alapján nézzük elkülönülésüket. Egy tőkéből sok vessző hajt ki és egy tőkén sok vessző élhet és még a legkisebb hajtás is a tőkéből nyeri az éltető és a megtartó erőt. Az egyház és a fe­lekezet között való különbségtétel tehát em­beri szemmel nézve teljesen jogosulatlan. Jé­zus szempontjából azonban jogosult. Jézuisl sze­rint ugyanis a hívőknek csak az a közössége mondható egyháznak, amely a tőkén marad, amely a tőkéből él és amely így gyümölcsö- zésével igazolja, hogy Jézushoz tartozik és gyü- mölcsözésével dicsőíti meg Istent. A Jézusból élő és Jézus lelkét gyümölcsöztető egyházak egyike sem mondhatja magát kizárólagos .egy­háznak. Minden egyház azonos jogon nevezheti a másikat felekezetnek, mint ahogyan a szőlő­vesszők természetesen különülnek el egymástól. Mindnyájan egyéni életet élnek ugyan, de va­lamennyinek az élete az azonos tőkéből indul ki és táplálkozik. Mindnyájának csak annyiban van jogosultsága, amennyiben a tőkéből él, a tőkén marad és abból táplálkozik. Itt sem egyéni hiúságnak, sem önhittségnek vagy el­fogultságnak nincs helye. Az egyházak külön­állása ugyanolyan természetes és szükségsze­rű, mint az egy tőkéből kisarjadó szőlővessző elkülönülése és önálló élete. A szőlő vesszők sokasága a tőkére nézve nem vészé del méta, mert ánnál többet teremhet. Több vessző több termést hozhat és kevesebb a meddőség lehető­sége, mint hogyha egyetlen Vessző hajt ki a tőkéből. Az egyházak1, mint felekezetek között a különbséget nem annyira az egyéni elkülönülés adja meg, mint. inkább a tőkéhez való viszo­nyuk és gyümölcsözésük. Az élő egyházak nem nézhetik le egymást. Csak egyben szabad versengeniük, hogy minél jobban forrjanak össze az életadó tőkével és hogy minél többet gyümölcsözzenek. Minden egyes egyház csak Jézusban dicsekedhetik. Nem a másikat, hanem önmagát kell ítélgetnie. Arra kell vigyáznia, hogy az Ige által minél jobban megtisztuljon és hogy minél többet teremjen. Az egyházak között való gyűlölködés teljességgel érthetetlen, sőt egyenelslejn bűnös gyarlóság. Amelyik egyház a másikat leigáz- ni, vagy gyengíteni akarja, az voltaképen Jézus erejét fogyasztja és korlátozza abban a törek­vésében, hogy áthassa az emberiséget. Nem az egyháznak kell világuralomra törekednie, ha­nem Jézus lelkét kell világuralomra juttatnia. Az egyház hivatása nem az uralkodás, hanem a szolgálat. Olyan szolgálat, amilyent Jézus vég­zett Isten akaratának érvényesülése érdekében. Aki ebben a szolgálatban erősebb, annak a gyengébbet nem szabad eltipornia, vagy fej lődésében és munkájában gátolnia, hanem elő­re kell segítenie. Jézus ellen vét és Jézus el­len követ el megbocsáthatatlan bűnt az az egyház, amelyik a másik egyház megsemlmii- sítését tűzi ki céljául vagy csak gátolja és gyöngíti is termő erejében. Igaz, hogy még a szőlővesszőben is meg­van az a természetes ösztön, hogy az egyik a másiktól igyekszik elszívni az életnedvet és eltakarni az éltető napsugár fényét és melegét. Isten azonban, mint jó szőlőmíves, a szőlő- vesszőket megtisztogatja az Ő igéjével, hogy minél többet teremjenek. A történelem folya­mán minden egyes egyház testébe belevágott már a jó vincellér metszőkése. Az az egyház igazolja, hogy Jézusból és Jézusnak él, ame­lyik nem várja be Isten metszőkésének lecsa­pását, hanem önmagát a szakadatlan refor­málás gyakorlásával öntudatosan tisztogatja. 'És voltaképen itt jutunk el a felekezetek kérdéséhez. A herezisre való hajlandóság ösztönösi tör­vény. Olyan, mint a fattyúhajtás kisarjadása. Magától kinő és kisarjadását megakadályoz­ni nem lehet. A herezis minden egyházban megvan. Azonnal megindul, amint az egyház életre kel, mint ahogy nincs egyetlen szőlő­vessző sem, amelyen fattyúhajtás ne ütközne ki. Voltaképen az életerő kitörése ez. De még­is okozhat kárt. Nemcsak azzal, hogy az anya­vesszőt formátlanítja, hanem azzal is, hogy az életerőt fogyasztja. A fattyúhajtáson rende­sen nincs termés, ha akad is. néha, sem nem szép, sem nem ízes, hanem korcs, és fanyar. Ezért a fattyúhajtásokat le kell tisztogatni. Az egyház rendesen azzal követi el a hibát, hogy nem idejében lát a tisztogatáshoz. Nem a íaty- tyuhajtás ütközésekor, mikor letörése és eltá­volítása nem okoz sebet, hanem mikor már megerősödik és kárral jár1 a letörése. Tapasz­talásom és meggyőződésem, hogy élő egyház­ban nem támadhat lelekezet, értvén ezen az olyan fattyúhajtást, amelyet minden élő szer­vezet a benne túltengő és életre törekvő belső erők folytán megterem. Az élő egyház éppen azzal igazolja, hogy élő, hogy tele van vigyá- zással, gondossággal és éberen végzi Isten igéjével nemcsak az építésnek, hanem a tiszto­gatásnak is a köteles munkáját. A meglévő felekezetekkel szemben az erő­szak alkalmazását nem tartom és soha nem is tartottam helyesnek. Meggyőződésem, hogy rendszeres és céltudatos munkával még a íaty- tyuhajtásókat is termővé tehetjük. Csak Jézus­ba kell őket visszavezetni és az Igével kell őket megtisztítani. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagynunk azt a kétségnélkül való tényt, hogy minden egyes felekezet Jézust keresi, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom