Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-05-31 / 22. szám
174 odal EVANGÉLIKUS ÉLET 22. szám tárak, a befolyó jövedelemből, könnyen adhatnának évi kettő vagy öt pengőt, a kiadjain- dó könyvekre. Minden attól függ, meg tudunk-e mozdulni ennek a rendkívül fontos és öntudatot ébresztő szervezkedésnek érdekében. Rá kell mulatnom arra, hogy egészen üres ás tartalmilag silány képes hetilapok fáradhatatlan propagandával harminc-negyvenezer példányban jelennek meg. Arról, hogy milyen szigorúan kel) majd venni a kéziratok irodalmi szín vonal árnak megállapítását, ráérünk akkor beszélni, ha meg tudjuk mozdítani ennek a célnak érdekában egyházunk társadalmát. H a ni v a s Jő z s e f. Ki a bűnös? Rövid, néhánysoros újságcikk számol be arról, hogy középiskolás diákok, lányok és fiúk együtt kommunista szervezetben tömörültek. Amint hallottam, közülük egy az orosz szovjettel állt összeköttetésben. Céljuk, mint kiderült, az ország bejárása és a parasztság megnyerése volt kommunista elveik számára. A napisajtó és a közvélemény a mindennapi élet szürke gondjai és az egész világot kínos feszültségben tartó háború rémes gondolata mellett napirendre tér efölött a kis, szinte érdektelen ügy fölött. A rendőrség számára az egész mozgalom könnyen kideríthető, nem túlságosan bonyodalmas akta. Az ország, a nemzet életében pedig mindenfelől ránk leselkedő veszedelmek között ez a parányi összeesküvés még a legkisebbek közül való. Hiszen az összeesküvőket leleplezték, a résztvevőket letartóztatták, az ártatlanok ismét szabadok, a bűnösök fölött pedig az igazságszolgáltatás mond ítéletet. Ez a parányi ügy, amely ilyen egyszerűen intéződik el a többi hasonló fajtájú üggyel együtt, engem mégis nagyon gondolkodóba ejtett. Diákok kommunista összeesküvése, — nemzetellenes propaganda, — fiatal középiskolás, intelligens ifjúság a rendőrségen, — letartóztatások. — Mégis valami egészen szokatlan, megrázó és talán nem mindennapi ügy ez mégsem. Mindig azt hittem, hogy az ifjúság a legszebb dolog a világon. Senki sem szereti úgy a szépet, önzetlenül a szépet, mint a fiatalság. A fiatalság a maga puha, fogékony leikével hihetetlenül lelkesedik minden szépért, minden nemesért. A fiatalságban még nem ölhette meg a tettrekészséget a közöny. Az ifjúság reményeit, vágyait még nem kötötte gúzsba az örök —- »nem lehet«-—, az örök »minden hiába«. És most az történt, hogy ez az ifjúság megmutatta, hogy ő nemcsak jó, engedelmes, szabályokat betartó, nemes célokért küzdő, szép eszmékért lelkesedő tud lenni, hanem vegyük már észre az ő igazi arcéit. Ő rombolni is tud, eszméket meggyalázni, szabályokat széttörni, hagyományokat sutba tenni; eldobni magától, ami benne szép, ő 15 éves fejjel el tud követni felnőttek számára is súlyos vétket. De ha így történt, ki ezért a vétkes? Az ifjúság vétkeiért azok felelősek, akik azt nevelik. Nevelik a szülők, az iskola, a társadalom. A szülők... Az apa agyoncsigázott, fáradt ember. Temérdek a gondja. Ha tisztviselő, a fizetése alig elég a legszükségesebbre, ha szabad pályán él, éjt nappá, kell tennie, hogy kikerülje a gazdasági élet szörnyű labirintusában a rá váró sok veszélyt. Ha este fáradtan hazakerül, nem ér rá gyermekeivel foglalkozni, únja is őket, hiszen halálosan kimerült. A fiatal fiúgyermek az apját nem látja erősnek, nem találja meg benne a férfi-ideál megtestesítőjét, a becsület bátor harcosát. Az apa igyekszik túljárni az adóhivatal eszén, megpróbálja kijéitszani feletteseit, takarékoskodik a villamoson, nem riad vissza apróbb hazugságoktól, ha az számára anyagi előnyöket jeleni. Szid mindent és mindenkit, aki hatalmon van. A mai állapotokat elviselhetetlennek mondja, de nem beszél arról, hogy milyen lenne az ideális, jobb rendszer. Tekintélyt nem tisztel, senkiben sem bízik meg, mindenkiről a legrosszabbat hajlandó feltételezni. A fia lelkében lassan- lassan feltámad a vágyakozás az után a világ után, ahol az emberek erősek, jók, igazságosak. De hol van ez a világ? Az anya ... esetleg szintén kenyérkereső. Élete ketté válik a hivatása és családja között. Örül, ha a háztartás apró-cseprő gondját elláthatja, nem hogy még leánya lelki ügyeivel is törődjék. »Hiszen a mai gyerekek olyan önállóak«, mondják, ha valakinek feltűnik az este 9 óra után hazajáró 16 éves kislány, »van azoknak magukhoz való eszük«. Mikor a leánya azzal a kijelentéssel áll elő, hogy ma egyedül akar moziba menni, egyrészt nincs ideje, hogy meggyőzze ennek helytelenségéről, másrészt kicsit idegenül is áll gyermekével szemben, mert neki ez sohse jutott volna eszébe 16 éves korában. És h;a az anya otthon él, akkor sem jobb a leányának sorsa. Az ilyen asszony rendesen erősen »társadalmi életet« él. Bridzs- partik, ötórai teák, táncos összejövetelek, sok időtöltés a fodrásznál, a szabónál, a kozmetikusnál, alig tölt egy-egy félórát gyermekei között. A gyermek pedig a cselédek vagy a többé-kevésbé megbízható nevelőnők keze alatt nő fel. És az ilyen idegen nevelőt olyan könnyű félrevezetni! A leány tétován és idegenül néz az anyjára, felfogásban, a dolgok megítélésében világok választják; el őket egymástól. Elszorult szívvel nézi az anyja sorsát. Vagy robot, emberfeletti keserves munka minden szórakozás, pihenés nélkül, vagy tartalmatlan üres élet, telve hazudozásokkal, átlátszó leplezgetésekkel, unalommal. A fiatal lány úgy érzi, hogy' ez nem lehet a nő igazi sorsa; kell, hogy a nő életét is komoly célok, gondolatok töltsék ki. De ki mutatja meg neki azokat a célokat, ki törődik egyáltalán az ő lelki életével? A legmé-
