Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

a fogalmakat gyakran a keresztyén kanonisták is összetévesztették egymással. Schulte például „minden ingó és ingatlan dolgot, vagy oly szolgáltatást értett alatta, melynek állagáról vagy jövedelméből az egyház szükségletei, bármely irányban, akár kizárólagos, akár részletes fedezetet nyernek. Mások, mint például Kossutányi azt mondja, hogy az egyházi vagyon az egyház — magánjogi úton érvényesíthető és pénzben kifejezhető értékű jogainak összessége; tekintet nélkül arra. hogy azt az egyetemes, partikuláris, vagy lokális egyház testületileg vagy hivatalánál fogva alapítványszerűleg bírja.

1 Teljesen igaza van Kossutányinak abban is, hogy a «magyar kath. egyházi vagyon tulajdonjoga a mi modern jogi fogalmaink és felfogásunk kategóriáiba bele nem illeszthető ... Az egyházi vagyon történelmi fogalom, melyet csak keletkezésében és koronként változó célok és rendeltetések részleteiből} az állam és egyház közötti viszony változásaiból lehet összeállítani.* Dr. Dudek — úgy látszik — a régi kanonisták önző elveit követi, mikor a viszonyok változhatatlanságából indul ki és a kath. vagyont örök időkre szóló ajándéknak tekinti. Ez is álláspont, de helytelen és tarthatatlan álláspont; mert a változó és haladó világon «örök idokre» szóló emberi intézmények nincsenek. A magyar egyházi vagyon jogi természetét azok a célok és azok a feladatok határozzák meg, melyeknek elérésére és megvalósítására a régi magyar királyok adományozták. Ha tehát a változó időhöz képest azt akarjuk tisztába hozni, hogy kié az egyházi vagyon? akkor mindenekelőtt azt kell kérdeznünk: kik és mi célból és minő körülmények között adták hajdan azt a vagyont, mely most a római és görög kath. egyház birtokában és élvezetében van? Miféle munkáért és milyen szolgálatokért kapta ezt az egyház a régi királyoktól? És végre — ami 1 L. az egyházi vagyon tulajdonjogának alanyáról szóló művét. Budapest, 1897.