Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

az ő Hármaskönyvében. Később Mária Terézia megszerezte az «apostoli kir.» címet. Ennek fiai és utódai szabadon használták legfőbb királyi kegyúri jogaikat és sokszor jöttek összeütközésbe Rómával. A főpapi kinevezések újabb értelmét és gyakorlási módját az 1848 : III. t.-c. határozta meg, mely szerint a kinevezés csak az alkotmányos kormány előterjesztése alapján történhetik meg. Ebben az egész ország megnyugodott, csak a római Kath. klérus berzenkedik ellene, mivel a magyar kormánynak semmi befolyást nem akar engedni a püspökök kinevezésében és a püspöki javak adományozásában. Nem akar belenyugodni azon ténybe, hogy 1848-ban az ország óriási változáson ment át; hogy akkor szűnt meg nemcsak a polgári nemesség minden régi kiváltsága és előjoga, hanem a római kath. egyháznak uralkodó jellege is, hogy akkor mondatott ki a hazában törvényesen bevett összes vallásfelekezetekre nézve is a tökéletes jogegyenlőség és viszonosság elve. A kor szelleme és a közönséges igazság követelte, hogy a nép egyenlő teherviselés mellett, valláskülönbség nélkül egyenlő jogokkal is bírjon. Magának a királyi Felségnek közjogi és főkegyúri joga is nagy változáson ment keresztül azáltal, hogy az egyenlőség és viszonosság elve alapján az ő főkegyúri joga és kötelessége is az összes törvényesen bevett vallásfelekezetekre is kiterjesztetett. Egyúttal kimondatott az is, hogy ezen kibővített főkegyúri jogát csakis a felelős alkotmányos kormány útján gyakorolhatja. Sajnos, hogy a magát még mindig egyedül üdvözítőnek és uralkodónak nevező római katb. egyház papsága nem akar ezen alaptörvény szelleméhez alkalmazkodni ; régi kiváltságait most a «kath. autonómia* ártatlan de tetszetős címe alatt akarja továbbra is élvezni.