Zsilinszky Mihály: Kermann Dániel evangélikus püspök élete és művei. 1663–1740. Budapest 1899. (A Luther-Társaság XXXV. kiadványa)

IV. Külföldről haza érkezvén illavai tanitó, majd mosóczi isk. igazgató lett. — Turolukán elébb atyja mellett segéd, — utóbb ennek halála után ev. lelkész. — Az apa jellemzése

A jraint az egyház elöljárói megtudták az ifjú Kermannak jelenlétét, azonnal küldöttségileg tisztelegtek nála s újra megkínálták a híványnyal. Ekkoz az apa ágyához hívta fiát, és igazolni akarván előtte eddigi magaviseletét, ekképpen szólt hozzá: Eddig — úgymond — nem akartam beleegyezni meghivatásodba, mert nem akartam, hogy e szerencsétlen egyházban te ís oly bajokba és veszélyekbe merülj, a minőkben egész itt töltött hivataloskodásom alatt én és családom voltunk elmerülve. De aztán meggondoltam, hogy életemben alig kapok idegen utódot és ha kapnék is. az bizonyosan nem lenne hajlandó engem a parochiában megtűrni, még kevésbbé eltartani. Pedig megtörténhetik, hogy még egy évig is elélek. Azért most már belenyugszom meghivatásodba, s ezt még ma közölni fogom az egyház elöljáróival. Legyen Istennek szent akarata! E megbató jelenet alatt az utczán egyszerre lárma keletkezett: Jönnek a katonák, jönnek a katonák! Ez azt jelentette, hogy menekülni kell. Kermann se vette tréfára a dolgot, mert hiszen még fülébe csengett az eperjesi vérpadon kegyetlenül kivégzett áldozatoknak jajkiáltása. Felszedte tehát beteg atyját és új hiveitől kisértetve futott a szomszédos erdőbe, mely már annyiszor adott családjának biztos menhelyet. Itt egy magánházban tartotta meg első predikáczióját, melynek tartalmát valóban érdekes volna tudnunk; mert a helyzet és a körülmények valóban olyanok voltak, minőkben alig mondott valaha egy pap beköszöntő beszédet. Vájjon nem jutott-e eszébe, hogy atyjának aggodalmai nem voltak alaptalanok? Itt, az erdőben kapta meg Írásbeli