Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

Wallaszky Pál emlékezetének felújítása, azt hiszem, az eddig előadottak által is eléggé indokolva van. Ha a Tentamenen és Conspectuson kívül semmi egyebet nem írt volna, nevét már ez is emlékezetessé és dicsővé tenné a magyar irodalom és a kultúra barátai előtt. De e vázlat nem volna teljes, nem volna hű, ha ő róla, mint protestáns evang. lelkészről is külön fejezetben nem emlékeznénk meg. Mint pap, mint a nép, tanítója és vezére éppen oly lelkiismeretes, éppen oly buzgó és fáradhatatlan volt, mint aminőnek az irodalmi tevékenység mezején láttuk. Magasztos hivatásának tudata minden alkalommal határozott kifejezést nyert. Neki a legcsekélyebb papi funkció is elég jelentékeny volt arra, hogy a nép erkölcsi és vallásos érzületére maradandó hatást gyakoroljon. Hívei tisztelték, szerették, úgyis mint jeles szónokot, úgyis, mint bölcs tanácsadót, úgy is, mint saját hitvallásának és egyházának mindenkor kész védelmezőjét. Működése oly időre esett, amikor a protestáns egyház még nyomott és üldözött helyzetben volt, amidőn tehát gyakran kellett a lelkészeknek a tudomány és igazság fegyverével övezve lépniök ki a síkra, hogy az őrizetükre és vezetésökre bízott nyájat megoltalmazhassák. Fentebb említettük, hogy Wällaszkyt, még külföldi tanulmányainak befejezése előtt 1769-ben a békésvármegyei tótkomlósi evang. egyház választotta meg papjáuL A virágzó alföldi egyház szorgalmas ós vallásos népe szeretettel és tisztelettel vette körül fiatal lelkészét, aki