Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

egyháztörténelmi kéziratoknak egész sora a Monumenták négy kötetében. Wallaszkynak tehát sok és alapos oka volt attól félni, hogy műve — bár nem felekezeti szinezetű — de mert a reformáció korától kezdve a protestáns írókra is kiterjeszkedik, a censura által el fog nyomatni. íme, miért kellett idáig sok tekintetben a sötétben tapogatódzni; miért veszett el némely íróknak emlékezete. De egyúttal itt az oka annak is, miért kellett Wallaszkynak a létezőket lehetőleg összeszedni és kiadni. A létező hiányokért szerényen elnézést kér s igéri, hogy egy más második kiadásban talán tökéletesebb művel fog felléphetni. Ami a könyv oeconomiáját illeti, Wallaszky nem szorítkozott csupán a szorosabb értelemben vett Magyarországra, hanem kiterjeszkedett Erdélyre, Horvátországra, Szlavóniára és Dalmáciára is, sőt Moldva és Oláhország is tárgya volt figyelmének. Az ily nagy térről összegyűjtött anyagot időrendben századok szerint rendezi és adja elő. Csak két főrészt különböztet meg, t. i. a renaissance előtti és utáni kort. Az elsőben előbb a hun-magyar irodalomról, azután a kereszténység felvétele utáni kor irodalmáról szól a XI. századtól 1776-ig, hol aztán a maga korának tárgyalásába is bocsátkozik. A dolog természeténél fogva érintenie kellett a hazai politikai történelmet is; de a magyaroknak ázsiai dolgairól, mint amelyek kevésbé biztos adatokon alapulnak, keveset, úgyszólván semmit sem szól. Csak a hazában megtelepült és feltűnt hunszittyák irodalmával kezdi; s