Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

ról. És ez oly jól esett Wallaszkynak, miszerint elhatározta, hogy ugyanoly módszerrel meg fogja írni az egész magyar irodalom történelmét a nemzeti élet kezdetétől fogva a maga koráig. Kedvező körülmény volt erre Mária Terézia királynőnek nagyszerű elhatározása a tanügyre, nézve 1776-ban, hol a tantárgyak közé maga az irodalom története is felvétetett. Ö ugyan 14 év óta, illetőleg 8 évig azt várta, hogy a tudós tanárok közt akadni fog olyan, aki e téren valamely hasznos compendiummal fellépend; másrészről ő maga, mint tót-komlósi evangélikus lelkész, igen el volt foglalva híveivel s mint tudjuk, sokat betegeskedett is, mi még inkább vissza tartóztatta őt a nagy irodalmi foglalkozástól. Azonban hiába várakozott, látta, hogy az idő halad, de senki sem mozog. És így nem maradt egyéb hátra, mint hogy ő maga dolgozzék addig is, míg művét valaki más jobbal fogja felcserélni. Teljes tudatában volt Wallaszky annak, mily nehéz feladat falu helyen, távol a tudományos segódforrásoktól, irodalmi dolgokkal úgy foglalkozni, hogy a közvéleményt és közvárakozást kielégítse. S ha meggondoljuk, hogy — ámbár hazánkban a tudományok a renaissance kora előtt és után szépen virágoztak — a folytonos háborúk alatt a forrásoknak legnagyobb része elveszett, valóban nem kis bátorság és önbizalom kellett ahhoz, hogy e munkához fogjon. Hiszen Olaszországban és Németországban aligha nem több forrást lehetett kapni, mint bent a hazában, hol a török fegyver, a vas és tűz egész vidékeket elpusztított s hol levéltár csak egyes családok roppant gondja által tartatott fel — de jóformán senki előtt nem