Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

mindazt, a mi a törvényekkel ellenkezik, kötelező erő nélkülinek fogják tartani. A jövő törvényhozásnál pedig ismét hathatósan fogják követelni az orvoslást, mely most a nemzet közkívánatát gátló ellenszegülés miatt el nem érethetett —* És valóban 1839 végén a rendek újra fölvetették a befejezetlenül maradt vallási sérelmek tárgyalását. Meg is alkották a törvényt, mely azonban királyi szentesítést nem nyert. Természetes, hogy ez a körülmény és az, hogy a pápa is beavatkozott a dologba és a főpapok eljárását helyeselte, még inkább elkeserítette a rendeket, sőt az országos közhangulatot is. Most már a sérelmek szaporodtával a vármegyék is fölvették a harczot a főpapok eljárása ellen ; a hol csak lehetett, megakadályozták rendeleteik végrehajtását. Fölíratok mentek a kormányhoz és kérvények az országgyűlésekhez. Bekövetkezett az a lélekemelő állapot hogy •— a mint Kölcsey naplójából olvassuk — Luther és Calvin fiai összetett kezekkel nézhették, mint küzdenek igazaikért a szabad érzelmű katholikusok a katholikus papok túlkapásai ellen. Az 1843—44-iki országgyűlésen már a rendek erélyesebb rendszabályokhoz nyúltak. Többé nem elégedtek meg az eddigi követelésekkel, hanem gyökeres reformokat követeltek, különösen a vegyes házasságok és az áttérések körül tapasztalt visszaélések ellen. Hatalmas szónoklatok hangzottak el a főpapok ellen; sőt akadt az alsóházban Wurda győri kanonok személyében olyan szabadelvű főpap is, a ki a vallásszabadság korlátlanságát merte hangoztatni. Ehhez járult a papi javak birtokok kényes kérdésének fölvetése is, mely a klérust méltán megdöbbentette. Az * Deák Ferencz beszédei I. k. 272. 1. Második kiadás.