Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

Egyik beszámoló beszédében, mely történelmi szempontból is jellemzi e kort, többek között ezeket írja: «A vallási szabadságot hazánkban is harcz és fegyver vívták ki hajdan s a polgári vérnek, mely vallásért és szabadságért egyaránt osztatott, a bécsi és linczi békekötések lőnek gyümölcsei. Első alapjai voltak ezek nálunk a vallás törvényes szabadságának; de a későbbi kor elmulasztá megerősíteni a közegyetértésnek édesebb kapcsait; sőt fonák buzgóságból a békekötések több pontjai megsértettek, és a vallásnak törvényesített szabadsága ismét csonkává lőn. Az 1790-ik esztendőben újra törvény alkottatott e tárgy felett: de akkor is el vala tévesztve a magasabb szempont, s méltányosság és igazság helyett akkor is nagyrészben felekezetesség vezeté a köztanácskozásokat. Az alkotott törvény tehát egészen kielégítő nem leve, de némileg mégis megnyugtató volt, mert boldogabb jövendőnek reményeivel biztatott. Azonban a kormány e törvényt is egyoldalulag magyarázgatván, olyan rendeleteket adott ki, melyek ismét elhintették az elégedetlenség magvait, és keserű, de méltó panaszokra adtak okot. így származtak azon vallási sérelmek és kivánatok, melyeket a nemzet képviselői különös fölirat mellett szándékoztak a fejedelem királyi széke elé terjeszteni. Nem egyes vallási felekezetek panaszairól, hanem a nemzet közügyérő szól ezen fölirat; mert törvény és szabadság vannak sértve; törvény és szabadság pedig az egész nemzetnek köztulajdonai. Nincs a polgári szabadság szent ügyének veszélyesebb ellensége, mint az elnyomás és üldözés szülte vallásos felekezetesség; mert ennek indulatos küzdésében gyakran felejtve vannak, gyakran föl is áldoztatnak a hazának legszentebb érdekei. A közegyetértés ellenben a polgári szabadságnak legbiztosabb oltalma; ehhez pedig nem szükséges a vallásnak egysége, mint azt a szabad Amerika példája bizonyítja; de szükséges az, hogy a törvény ós