Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete
továbbá szigorú büntetés alatt, hogy senki se merjen semmi katholikust, bármily módon édesgetni az evangelika hitvallás elfogadására«. A Felségnek való bejelentés azonban nem volt elegendő, mert csak ezután következett a Felség intézkedése, mely az áttérést meggátolni volt hivatva, amely hatheti oktatást, ügyészi keresetet, börtönt és végül az engedély megtagadását is mozgósította, hogy az áttérés meghiúsuljon. A helytartótanács első kemény rendeletére megrémült protestánsok magához a királyhoz folyamodtak. Báró Prónay Sándor és gróf Teleki József voltak hitfeleik megszomorodott szívének és szenvedett sérelmeinek tolmácsai. A Felség válasza megnyugtató, de egyszersmind megdöbbentő is volt. Az uralkodó kijelentette, hogy a helytartótanács rendelete az ő tudtán kívül adatott ki és ő tudakozódni fog ez ügyben a helytartótanácsnál. Nem a király tehát az üldözések forrása, hanem csak a magyar főkormányszékek egyike, az eretnekek ostora, a helytartótanács. De mily szomorú jelenségvolt mégis, hogy a törvények, a királyi eskü és akarat ellenére ilyen természetű intézkedéseket tehetett a főkormányszék. A helytartótanács a törvény hézagaira mutatott, melyeket neki ki kellett töltenie, sőt ami az áttérések ügyét s a hat heti oktatás elrendelését illeti, azzal védte magát, hogy csak II. Józsefnek intézkedéseit újította fel, amelyek ellen a protestánsok soha panaszt nem emeltek, tehát jogosan tehette fel, hogy most is megnyugosznak abban. Az uralkodó azonban még ez alkalommal felül állott főkormányszóke okoskodásán ós célzatain. így az 1793 január 28-án megjelent udvari kancelláriai rendelet a helytartótanács idézett intézvényét hatályon kívül helyezte és utasította a politikai hatóságokat, hogy a vallásügyekben az 1790—1. 26. t.-cikk rendelkezéseit szigorúan tartsák meg. De fájdalom, még ezen rendelet szövege is olyan volt, hogy újabb bonyodalmakra szolgáltatott alkalmat és ami még nagyobb baj volt: mint a kiáltónak szava a pusztában, eredménytelenül hangzott el. A vallásügyben kiadott helytartótanácsi intézvényeknek egész serege rontott neki a vallásügyi törvény egyes rendelkezéseinek, melyek az egész törvényt csak vázzá tették, s melyek a törvényhozás erejét s a protestánsok bizakodását nevetségesen megcsúfolták. És ezek ellen az intézvények ellen jó ideig nem volt semmi orvosság. Nem volt a 26. törvénycikknek olyan szakasza, melyet a kormány kíméletlenül meg ne sértett vagy ki nem játszott volna. Az áttérések ügyében keletkezett óvó rendszabályok főleg a csábítás ellen irányultak. A királynak két rendelete 1 arra buzdí» 1793 febr. 12. 3045. sz., 1793 ápr. 26. 10151. sz.
