Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - I. A vallásjavítás története általában
val megismerkedni. Azért midőn a vallási és egyházi téren megkezdte a harcot a régi, téves tanok, helytelen szertartások ellen r ugyanakkor erősen izgatott népének a zsoldoskodásban, a pénzért való gyilkolásban nyilvánuló bűnös szokása ellen is. Ez a körülmény maga elég volt arra, hogy az ős-kantonok ellenséges állást foglaljanak el Zwingli reformációjával szemben. Az ellenséges érzület, az ebből folyó kötekedések, torzsalkodások egyre fokozódtak az ős-kantonok, másrészt a reformációt befogadott kantonok között, míg végre fegyverrel mentek egymásellen, Kappélnél 1531 október 11-dikén maga Zwingli is megöletett, e szavak elhangzása után adván ki lelkét: »A testet ugyan megölték, de a lelket nem ölhetik meg.« A testvér-háborút berekesztett kappeli béke pontjai értelmében az ős-kantonok lakosai megmaradtak katholikusoknak mindekkoriglan, a többi német kantonok pedig maradtak Zwingli, majd Kálvin hívei. Luther is, Zwingli is a ker. vallás egyedüli alapjául a Szentírást ismerték el, e tekintetben egy téren állottak. Minthogy azonban egymástól függetlenül, egymásra mi hatást sem gyakorolva lettek a vallásjavítás munkájának vezetőivó, s minthogy mindkettő hirdette ós gyakorolta is a Szentírás magyarázásának jogát s az egyéni vallásos hitmeggyőződós-szabadságát: ezért úgyszólván lehetetlen volt, hogy közöttük némi eltérések ne keletkezzenek. Keletkeztek is. Luther Sz. Ágoston híve volt; Zwingli, kire kora humanistái s az ó-római klasszikusok is nagy befolyást gyakoroltak, némileg Pelágius felé hajlott. Szerinte Ádám bűnesete nem hozott kárhozatot az emberiségre, csak némileg meggyengítette az ember erkölcsi erejét; az embernek megmaradt a szabad akarata; szerinte a Krisztus előtt ólt egyes kegyeslelkű pogányok is üdvözülhetnek. A külsőségekre ós vallási szertartásokra, nézve Luther irányelve az volt, hogy amit a Szentírás tilt, azt mellőzni kell; Zwinglié pedig az, hogy csak azokat szabad megtartani, amelyeket a biblia s kivált az új testamentom parancsol. Ebből következett, hogy míg Luther követői a római egyháztól több külsőséget s némely szokásokat átvettek; míg a lutheri egyházban — kivált külföldön, az északeurópai országokban — meghagyatott az oltár, oltárkép, gyertyák, a papi kar-ing, a csereéneklós s több ilyesféle, addig Zwingli minden külsőséget, cifraságot eltávolított a templomból s az istentiszteletből — még az orgonát, sőt kezdetben még a harangot is, nehogy az ennek viharűző erejébe vetett babonás hit továbbra is tápot találjon. Zwingli azt tartotta szem előtt, hogy az apostolok idejében élt keresztyének vallásos összejövetelei milyenek voltak az Apostolok Cselekedeteiről irott könyv elbeszélése szerint.
